32.Fejezet**Gyertyafényes est

 Sziasztok!:)
Viszonylag hamar elkészültem az új fejezettel,  mondhatni rekordgyorsasággal.
Gondolom tudjátok,  hogy ez az utolsó előtti fejezet, a MÁSODIK ÉVAD előtt.
Már javában tervezem az új évadot, lassan minden kirakós a helyére kerül, és a napokban el is kezdem írni.
Hála égnek az új kinézetet is megkaptam,  úgy hogy jelentősen meg fog változni a blog kinézete is.
Na de többet nem árulhatok el, azt hiszem az előző fejezetnél az egyik válaszomban kicsit sokat fecsegtem ki...

Még annyit,  hogy picit azt vettem észre,  hogy lankad az érdeklődés a blog iránt,  a  napokban többen le is iratkoztak, nem titok, hogy eléggé elkeseredtem,  na de  ezért igyekeztem minél jobbra írni a részt.  
A következő részt nem merem megígérni,  hogy mikor  hozom, mert eléggé összecsaptak a fejem felett a hullámok, de sietni fogok. ;)
El sem mondhatom,  hogy mennyire imádlak benneteket, hisz mindig biztattok az írásra, amit köszönök is. <3
Szóval akkor jó olvasást,  és kérlek, kérlek ha elolvastad a részt, akkor kérlek kommentelj, mert talán nem is gondolod, hogy mennyire biztató egy két kedves szó.
Mindennemű helyesírási hibát kérlek jelezzetek, és akkor javítani fogok.
Jó olvasást! :)
Puszi, Pay.








Megláttam göndör fürtjeit, tökéletes alakját, ahogy egyre közeledik. Mind az öten jöttek egyre  közelebb hozzánk. Tekintete enyémet kereste, és amint megtalálta ajkai széles mosolyra húzódtak. Lábaim önálló életre keltek, és felé futottam, kitárta karjait én pedig boldogan ugrottan közéjük. Erősen felkapott, és megölelt. Az a fajta melegség visszaköltözött szívembe, újra biztonságba érzem magam.
-Szia Kicsim!-Súgta fülembe.
Könnyeimet útjukra engedve szorítottam magamhoz.
Nem akarom többet elengedni, és nem is fogom. Örökre mellette akarok maradni, a végtelenségig szeretni akarom...

-Harry!-Zokogtam egyre erősebben. Végre itt van velem, érzem, hogy most már nem  lesz semmi baj, itt lesz velem,  hogy megvédjen.  Most már tudom,  hogy Daniel sem bánthat,  mert itt van velem, az én védelmezőm.  Ezért már a boldogságtól sírtam.
-Shh...Itt vagyok baby!-Rekedtes hangja megnyugtatott,  erősen belélegeztem  illatát, ami már oly annyira hiányzott a napokban.
Pár  másodperc  múlva elengedtem, és könnyes szemeimmel arcát figyeltem. Hiányzott érintése, tekintete, illata, ölelése, hangja, szeretete,  az arca, a gyönyörű mosolya. Egyszóval Harry.
-Miért sírsz?-Fürkészte aggodalmas pillantásokkal arcom.
-Csak...-Sóhajtottam.-Nagyon hiányoztál!-Még mielőtt válaszolni tudott volna, tarkójánál fogva közelebb húztam  magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam.
 Édes, puha ajkai  gyengéden kóstolgatták enyéimet.  Levegő hiányában  elváltunk,  és szorosan megöleltem.  Nem érdekelt,  hogy talán az egész repülőtér minket néz.  Egyszerűen most,  hogy újra visszakaptam Szerelmemet, már senki, és semmi sem érdekel.
Végleg elengedtük egymást,  és  csak ekkor tűnt fel  a sok-sok vakuvillogás.
Összefűzte ujjainkat, és elindultunk a nekünk rendelt kocsiknak. Ahogy elnéztem nem csak mi köszöntünk egymásnak ilyen "szerelmesen",  Vanda és Niall is egy szenvedélyes csókban forrt össze, Eleanor és Louis sem akarták elengedni egymást. 
A  két biztonsági mindannyiunkat a fekete autók felé terelt, a sok sok rajongó, és paparazzo emberfala között.
Három járműbe  sikerült beülnünk,  én  az  ablak mellé ültem, mellettem Harry, a  másik ablaknál pedig  Liam foglalt  helyet.  Útközben  nem szóltunk  egymáshoz,  csak élveztük azt,  hogy újra  láthatjuk  egymást.
Azt  hiszem, ezek után  bőven lesz alkalmam beszélni Harry-vel,  hisz a világ minden ideje a miénk most már.

Miután  az összes csomagot  bevittük az 1D házba, mindenki felvonult  a szobájába.
Kivéve Liam.  Ő  egyedül  ült a kanapéra,  és csak maga elé nézett.  Nem értettem, hirtelen mi történt, ami ennyire elkeserítette...
Leültem  mellé, és vállára raktam kezem.
-Liam, minden rendben?
-Öhm...igen persze.-Rám nézett, miközben próbát egy apró mosolyt kierőltetni, de ez nem igazán sikerült neki.
-Biztos?-Néztem  rá kedvesen.-Nekem elmondhatod!
-Igen. Ha nem haragszol meg, akkor én most kimegyek egyet sétálni!-Felállt, és belelépett a cipőjébe.
-Ha meggondoltad magad, akkor szólj, én szívesen meghallgatlak!-Mondtam neki.
Lassan  bólintott,  és kilépett a kertbe.
Hirtelen két erős kéz ölelte át hátulról derekam, mire ösztönösen oda kaptam kezem.  Jól esett érezni,  hogy tényleg itt van velem,  és hogy biztonságban vagyok.
Nem sok embert nyújtott nekem  még ilyenfajta szeretetet, és védelmet, amit Harry-től kapok nap,  mint nap.


Amíg Harry kipakolt bőröndjéből, addig én kinyitottam az ablakokat,  mert nagyon rossz volt itt a levegő, majd leültem az ágy sarkába, és némán figyeltem.
-Minden rendben volt ameddig nem voltam itthon?-Kérdezte.
Ez az a kérdés, amiről csak remélni mertem, hogy nem teszi fel. Hogy is hazudhatnék a szemébe, miközben azt válaszolom, hogy nem történt semmi különös? 
A francba is! Most mi a fenét mondjak?  Mérlegeltem mindkét lehetőség következményeit.
-Uhm..Igen!-Még  szerencse, hogy nem látta arcom, mert nagyon rossz érzésem van.  Ezt hívják úgy, hogy lelkiismeret furdalás.
-Akkor jó. Hoztam neked egy-két apróságot...-Kezdett bele, és mellém ült.
-Harry...Mondtam, hogy nem kell rám költened a pénzed...Nekem az az igazi ajándék, ha itt vagy velem!
Megforgatta szemeit, és elővett a háta mögül egy kis dobozt, és egy szürke "I love Italy"
 feliratú pulóvert.
-Szeretném, ha elfogadnád ezt...-Ezzel párhuzamosan felnyitotta kis dobozkát, ami egy gyönyörű nyakláncot rejtett magában.
Ezüst volt az anyaga, hosszú láncon egy kis szív medál lógott rajta,  a szív körvonala smaragd színű apró kövekből volt kirakva.
-Harry...Ez gyönyörű!-Komolyan mondom,  még a könnyeim is kicsordultak.
-Pont mint Te!-Mosolygott angyalian.
Háttal fordultam neki, hogy felrakja az ékszert.  Hajamat átrakta bal oldalamra. Beleremegtem érintésébe. Most már két lánc díszítette nyakamat,  mindkettő Harry ajándéka volt.
Gyengéden elkezdte puszilgatni az érzékeny pontomat.
Apró, puha csókokkal lepte el a fedetlen területet.
-Szeretlek Harry..Mindennél jobban,  ugye tudod?-Valahogy mintha a bűntudat egy apró töredéke elszállt volna. 
-Tudom Szerelmem.  Én is nagyon szeretlek téged!
Ezek a szavak...Olyan,  mintha csak angyal suttogna fülembe.  Egy tökéletes angyal, akit csúnyán becsaptam. Hogyan is tudtam ezt megtenni vele? Nagyon nem ezt érdemelné.  Viszont úgy érzem, ha minél többet mondom neki,  hogy szeretem, akkor majd, egy napon megfogja érteni miért tettem ezt. Meg fogja érteni, mert tudni fogja, hogy csakis azért tettem,  hogy megóvjam Őt, és barátainkat.
-Eljössz velem este randizni?-Suttogta, miközben elnevette magát.  Nekem is elég vicces volt, ahogy feltette ezt a kérdést, két hónap együtt járás után.
-Természetesen Mr.Styles!-Bokszoltam vállon játékosan.
Egy könnyed mozdulattal végig döntött az ágyon, és így fölém került.
-Nem is fogadtam volna el más választ Ms.Clark!-Nevetett és megcsókolt.


***

Dúdolgatva  készítettem vacsorára a tortilla-t.   Miközben a húst vágtam  apró szeletekre,  kicsit elgondolkodtam a jövőmön.  Nem nagyon szoktam agyalni, azon, hogy mi is lesz később, vagy hogy mit fogok csinálni.  Egyet biztosan tudok; Harry-vel  akarok maradni mindörökre.  Ebben az életben ameddig csak lehet, addig szeretnék Harry barátnője lenni.   Nem tudom azt, hogy mi lenne akkor, ha szakítanánk. 
Teljes összeomlás. Legalábbis az én részemről.   Egy kapcsolatban nem az a lényeg,  hogy mit nem tudsz megadni a másiknak. Pont az,  hogy minden tőled tehetőt rakj bele a kapcsolatba,  és te is  add meg azt a másiknak, amit Ő ad  neked. Ez az igazi kihívás. Minden olyat visszaadni a párodnak amit tőle kapsz.  Vagy tárgyakban,  vagy egy apró szóval,  vagy csupán a jelenléteddel.  Ezek igaz csak apró dolgok, de ezen alapul egy igazi szerelem. Nem kell ennél több, csupán Te.  Ha Harry nem lenne velem, akkor üres lennék.   Nem lenne kire támaszkodnom. 
A napokban erősen gondolkodtam azon,  hogy beiratkozok az egyetemere,  politikát, szociológiát tanulni.  Nem tudom,  hogy később mit  kezdhetnék ezekkel,  de most úgy érzem, ezt kell tennem.  Még az is szerepel terveim közt,  hogy új állást keresek.  Sajnos Scott csökkentette a fizetésünket,  de természetesen nem csak nekem.  Egyenlőre még muszáj lesz  egy két hónapot itt kibírnom,  és majd ha kicsit rendbe jönnek a dolgok, akkor keresek egy új munkát.  Holnapután megyünk arra a bálra, ami egyben díjátadó is lesz,  tele híresebbnél híresebb emberekkel.  Ezt is csak Harry-nek köszönhetem.  Ő megtanított igazán szerelmesnek lenni,  és nyitottnak lenni új dolgok felé.
Jelzett a sütő, ezért kivettem a krumplit, majd a helyére beraktam a csirkét sülni.  
Gondoltam,  még kell úgy is idő, mire elkészül a hús, addig pedig bekapcsoltam laptopom.
Rámentem a Londoni Egyetem honlapjára, kicsit utána nézni a dolgoknak. 
Miután alaposan elolvastam mindent,  teljesen  megbizonyosodtam arról,  hogy én beszeretnék iratkozni.
Ha ide nem is vesznek fel,  akkor ott van még a Manchester Egyetem,  ami pont a szülővárosomban van.  Viszont ennek hátránya lenne, hogy sokkal kevesebbet láthatnám Harryt...


Egyedül vacsoráztam,  mivel  nyolckor találkozunk Szerelmemmel a Hyde park északi részén, a Temze partján.  Még csak most gondoltam bele, hogy addig viszont egyedül kell majd mennem, innen negyedóra.
Mi lesz ha Daniel követni fog? Zavaros gondolatokkal  telve indultam kinézni az ablakon.  Megkönnyebbülésemre majdnem kihalt volt az utca.  Remélem tudatában van azzal,  hogy itt van Harry,  és nem bánthat...
Felvettem egy fekete cicanadrágot,  egy fehér pólóval,  és az újonnan kapott pulóveremmel.  Beleléptem a fehér Converse cipőimbe,  felkaptam a táskám,  és elindultam. 
Kint kellemes szellő csapta meg arcom,  már már arcomba fújta kiengedett szőke hajam.
Csendben sétáltam a Chust Road-on amikor felpillantottam az égre. 
Kezd  besötétedni, a felhők végül  mégiscsak visszatértek, ott tornyosultak a nyugati égen, korai alkonyatot hozva.  A keleti égbolt még mindig  felhőtlen, de rózsaszín és  narancssárga csíkjai már szürkébe hajlottak.
A sok esőt elnézve,  igazából szeretem Londont. Nem hiába álmodozik mindenki arról,  hogy itt akar lakni.  Én is ugyanígy álmodoztam, és valóra váltottam álmaimat.
London sok meglepetést tartogat még számomra,  de  szeretem a meglepetéseket.  Úgy érzem ezt a napot senki sem ronthatja már el.

Végig a kikötő mentén sétáltam,  nem akartam bemenni a sötét, és ijesztő park belsejébe.
Ahogy egyre közeledtem a megbeszélt helyre, mintha sok-sok apró fénypontot láttam volna. Mikor odaértem egy földre terített pokrócot láttam,  rajta egy tálcán epres muffinnal,  a pokróc körül  mindenhol gyertyák égtek.   Közvetlenül a lábam előtt egy gyertyákból kirakott szívet csodálhattam meg.
Káprázatos  volt,  ahogy a vízen visszatükröződtek az apró fénypontok. 
-Tetszik?-Csendült fel egy rekedtes hang  a hátam mögött.  Gondolkozás  nélkül  válaszoltam,  mert tudtam,  hogy ki áll mögöttem.
-Imádom!-Fordultam meg.  Ott állt teljes életnagyságban,  zakóban, alatta egy fehér pólóban,  és egy kék sapkában a fején. 
Nem kellett sok fény ahhoz,  hogy megállapítsam:  Mosolyog.  
Mintha  csak egy tökéletesség  állt volna előttem, kezében egy vörös rózsával. 
Közelebb jött, és egy könnyed mozdulattal amolyan menyasszonyi stílusban felkapott.
Elég viccesen lépegetett, ügyelve, nehogy felrúgja a gyertyákat.
Átkaroltam hercegem nyakát, miközben leültünk a pokrócra.
-Ez a Tiéd!-Nyújtotta át a vörös  virágot,  egy csókkal.
Pontosan  tudja,  hogy ez a kedvenc virágom,   mindent  tud rólam, és ezt ügyesen felhasználja.

-Harry, én gondolkodtam a napokban...
-Uhm miről?-Húzta fel  szemöldökét.
-Be  szeretnék  iratkozni az egyetemre..-Hajtottam le a fejem.
-Komolyan?
Még mindig  lehajtott fejjel bólintottam. 
-Tudtam én,  hogy nekem van a legokosabb barátnőm!-Vigyorgott.
-Még ha igaz is lenne...-Nagy kezeivel  közrefogta  arcom, és "kényszerített", hogy ránézzek.
-Tudom,  hogy sikerülni fog!-Kacsintott, majd homlokon puszilt. 
Kicsit kezdtem fázni, mert egyre erősödött a szél, és mivel a parton voltunk, még jobban lehűlt a levegő.
-Fázol?-Aggodalmaskodott egyszerre Szerelmem.
-Igen..-Még ki sem mondtam  amit akartam,  már elő is vett a háta mögül egy kisebb takarót, majd gondosan körém tekerte.  Közelebb húzódtam hozzá, átkarolta vállam.
-Harry Liam-mel mi történt?-Tettem fel a kérdést, ami szinte egész nap gondolkodtatott.
-Szakítottak Danielle-vel...
-Oh szegény...-Most  már teljesen  érthető,  hogy miért volt bánatos.  Furcsa  volt szomorúnak látni, mert a bandában pont Ő az a személy, aki mindig vidám, és felvidítja a többieket.


Harry  leparkolt a házam előtt,  kiszállt, megkerülte a járművet, és kinyitotta az ajtót.
Mikor  beértünk,  Harry lerúgta cipőit,  én pedig indultam,  hogy teát főzzek, mert átfagytam.  Kicsit furcsán hangozhat,  hogy augusztus végén fagyoskodok, de ez Londonban nem meglepő...
Megittuk a forró italt, és elindultam,  hogy lezuhanyozzak.
Miután ezt a teendőmet is kipipáltam, magamra csavartam a törülközőt, és  a tükörhöz léptem,  hogy lemossam sminkem.
Visszamentem a szobába, Harry már  az ágyban feküdt,  egy szál alsónadrágban.  Jóleső hideg borzongatott meg, ahogy végignéztem tökéletesen kidolgozott testén.
Zajtalanul befeküdtem mellé, és szótlanul hozzábújtam.  Persze tudtam, hogy nem alszik, de akkor sem akartam zavarni.   Átkarolta derekam,  én pedig lassan merültem mellette az álmok világába.

Álmomban Harry valamiért nem volt mellettem,  egy utcán futottam, egyedül,  nyomomban Daniel-lel.
A tudatalattim egy  ismeretlen része tudta,  hogy ez "csak"  álom, azonban én mégis olyan valóságosnak éreztem. Hisz Daniel bármikor elkaphat,  Harry meg persze nem lesz mindig mellettem.
Ezért hát mint már öt napja folyamatosan,  most is könnyezve ébredtem meg az  éjszaka közepén.
-Kicsim minden rendben?-Nyöszörgött.
Nem  válaszoltam,  mert azt gondoltam talán csak álmában beszél. De rácáfolva erre, felém  tornászta magát,  és apró puszikkal halmozta el arcom minden egyes részét.  Nem kellenek szavak ahhoz,  hogy megnyugodjak.  Elég, ha itt van velem. Ennél nekem nem is kellene több, ha lehetne azt kívánnám, hogy sose hagyjon el, mindig legyen mellettem...
Végül hosszú  csókot  lopott tőlem,  és visszafeküdt mellém. 


-Jobban vagy?-Kérdezte  lágyan.
-Most már igen.
Nyugtatóan simogatta karom,  így elérve,  hogy teljesen megnyugodjak.
Mert hát csókot bárkitől kaphatsz, na de érzéseket?
 Szívből jövő törődést, odafigyelést, hajnali összebújást, miután zokogva riadtál fel valamelyik idióta rémálmodból...csak az adhat, aki szeret.

Reggel  mint általában Harry előbb felébredt mint én, ezért egyedül feküdtem az ágyban. Nem volt okom aggódni,  hogy elment, vagy valami, mert akkor hagyott volna üzenetet, meg ismerem már annyira,  hogy csak úgy nem menne el.
-Jó reggelt Gyönyörűm!-Lépett be az ajtón.
Letérdelt mellém,  én pedig felültem.
Megölelt, és arcon puszilt.-Kilenckor mennem kell interjúra, utána pedig fotózásra.  Talán kettőre visszaérek...-Sorolta  napi programját. Ha kettőt mondott, akkor én automatikusan már négy órát számoltam, mert tapasztalatból tudom,  hogy ezek a dolgok mindig elhúzódnak.
-Csináltam reggelit..-Próbált vidítani, mert láthatta rajtam, hogy kicsit elszomorodtam. Most, hogy visszakaptam, egyből ki is csúszik karjaimból.  Nyilván nem napokról van szó,  de ez akkor is sok időnek számít.
Csendben  fogyasztottuk el a reggelit, majd bementem a fürdőszobába, mert ugyebár én cipőt vásárolni indulok ma.
Egy csőszárú farmert, és egy csipkés blúzt vettem fel,  hajamat kontyba fogtam,  és enyhén kisminkeltem magam. Sosem tudtam szépen sminkelni, bár szempillaspirálon, szemhéjtuson, és alapozón kívül nem is használok más kozmetikumot.
-Liiz!-Kopogott Hazz.-Sokáig  tart még?
-Már nem!-Kiabáltam vissza.
-Akkor jó!-Válaszolt  az ajtófélfának dőlve.  Közelebb jött, állát jobb vállamon pihentette,  hátulról átkarolta derekam, miközben én némán figyeltem tükörképünk.
Végre nem csak magamat láttam egyedül,  hanem kettőnket. Ez  olyan kellemes  érzés volt. Mármint hogy itt van velem.
Felrakta az új nyakláncomat,  és szinte kihúzott a fürdőből.
-Ha azt akarod,  hogy elvigyelek, akkor mennünk kell!-Mondta komolyan.
-Jó, jó! Egy pillanat.-Beszaladtam a szobába, zsebre raktam telefonom, és indulásra készen álltam.
Amíg bezártam az ajtót, addig Harry a fekete pólója szegélyét piszkálta.  Nem szeretek társasházban lakni,  bár én szerencsésnek mondhatom magam, mert egyedül lakom ebben a "tömbben."

Útközben nem nagyon szóltunk egymáshoz, csak a Hits Radio hírei törték meg a csendet.
-Hol tegyelek ki?
-Uhm..A belvárosban legyen szíves Mr.Styles.
-Igenis hölgyem.

-Kérlek,nagyon vigyázz magadra!-Nézett komolyan.
-Rendben.-Húztam el a szám.
-Kapok egy puszit?-Vigyorgott kisfiúsan.
-Talán még egy csókot is!-Nevettem.
Közelebb hajoltam hozzá, hogy ajkaira  nyomjak egy puszit, de Ő ügyesen kihasználta figyelmetlenségemet, és könnyedén átvette az irányítást.
-Harry..Menned kell!-Emlékeztettem a tizenöt perc múlva kezdődő programjáról.
Mérgesen elhúzta arcát, tudom,  hogy nem esik neki jól egyedül hagynia, de a munka kötelezi.
Egy utolsó puszi után kiszálltam, integettem neki, és néztem távolodó Range Rover-ét.

Az első boltban találtam a ruhához passzoló babarózsaszín színű  magassarkút.  Mivel  viszonylag korán végeztem, bementem egy Starbucks-ba is, majd  kávémmal együtt elindultam hazafele.
Épp a Crus Road-on sétáltam, amikor feltűnt egy eléggé gyanús alak nem sokkal előttem.
Szerencsére nem felém jött, ezért nem kellett aggódnom. Pontosan tudtam, hogy ki az.  Lelkem egy része erősen tiltakozott az ellen, hogy utána menjek, "Menj haza! Ne kövesd tovább! Húzzál már el onnan!" 
de a kíváncsiság győzött.  Hajtott a kíváncsiság, hogy hova megy, vagy esetleg hol lakik most...
Ha  ezen értékes  információk birtokába jutnék, akkor tudnám, hogy London melyik részét kerüljem el nagy ívben.
Persze ott volt az a lehetőség is,  hogy megfordul, és észrevesz. Na akkor nagy gázban leszek, de most nem  is szabad erre gondolnom.  Néha azért  elővigyázatosságból  megálltam,  hogy még véletlenül se tűnjön fel neki.
Azonban azt is be kell ismernem,  hogy teljesen megőrültem.  Azt az embert követem, akitől pár napja még halálosan rettegtem.

Tíz perc után lelassított, ezért én is ezt tettem, azt hiszem közel a cél.  Felvettem napszemüvegem,  lehajtottam fejem.  Izgatott lettem,  hogy végre én  leszek fölényben, most kivételesen előtte járok egy  lépéssel.  Egy régi, szürke ház előtt megállt, és párszor körülnézett. Most  imádkoztam,  hogy ne vegyen észre.  Belépett a komor, potyogó vakolatú épületbe,  és most  jött el az a pont, hogy nem tudtam mit csináljak.
Utána menjek? Vagyok olyan bátor, hogy bemenjek abba a rémházba? Vagy egyszerűen fussak haza?


Remélem tetszett a rész! :)
Ha összehoztok tíz kommentet, akkor jövőhéten biztosan hozom az új részt! ;)
És ne feledd! Neked csak pár kattintás egy komment, de nekem viszont egy egész napra mosolyt csalsz az arcomra! <3