II.7.Fejezet**Egy újabb csalódás

Hy Darlings! 
Megérkeztem az új fejezettel, tudom, hogy sokat kellett várni, de ebben a négynapos szünetben nem volt semmi időm, tényleg rettentően sajnálom, hogy megvárakoztattalak Titeket..

Azonban kárpótlásul egy igen eseménydús résszel jelentkezem, egyenlőre még magam sem tudom, hogyan fog folytatódni a történet. Mindenesetre köszönöm a kommenteket, viszont sajnos nem jött össze a 30 feliratkozó. Hihetetlenül boldog lennék, ha a következő fejezetig összejönne ez a kerek szám, nagyon sokat jelentene..Nem szabok kommenthatárt, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell kommentet írni. Sőt..addig úgy sem lesz új rész, ameddig egy 6-7 komment össze nem jön. Arra szeretnélek Titeket kérni, hogy mindenképpen írjátok meg, hogy mit szerettek a történetben/esetleg mit nem. Kimondhatatlanul boldog lennék, ha meglepnének egypár kedves, hosszú kommenttel..;)

Ui.1.: Hát senki sem kíváncsi rám Ask.fm-en?:( Pedig megadtam a linket is, nyugodtan kérdezzetek, ha esetleg jobban meg akartok ismerni..LINK
Ui.2.:Jó olvasást, remélem elnyeri tetszéseteket a rész..<3

Hetedik fejezet

Miközben a ködön átszűrődő, fakó reggeli fény beszivárgott az ablakon mozdulatlanul feküdtem az ágyon, és szabadulni próbáltam az álom utóhatásától. Miután sikoltozva felébredtem, és Harry itt maradt velem, utána már egész kellemesen aludtam. Sokáig beszélgettünk mindenféléről, de az a bizonyos téma nem jött szóba. Pedig igazából hatalmas megkönnyebbülés lett volna tudni, hogy Ő mit érez. Mert én egyre csak biztosabb leszek, Ő meg egyre bizonytalanabb. Azonban ez a tépelődés, hogy nem mond semmit, ez a legrosszabb. Sokkal "jobb" lenne, ha elmondaná, hogy nem érez már többet irántam, akkor nem reménykednék. Akkor tovább állnék, és igyekezném elfelejteni. Még ha ez is lenne a legnehezebb feladat. Vagy végre vallja be, hogy akar valamit tőlem, és akkor alakulhatna valami. De így, hogy nem mond semmit, és én sem beszélek erről  így a legrosszabb.

Feltápászkodtam az ágyról, megigazítottam kölcsönbe kapott ruhám, miközben végignéztem magamon mosolyogva vettem tudomásul, hogy még mindig a "Fuck everyone" feliratú pulóvert viselem. 

Mókásnak találtam, hogy Harry ilyen szókimondó ruhákat hord, bár azért ez mégis csak bizarr. Nem is merek belegondolni hogy még milyen feliratú pólókat, pulcsikat rejt a szekrénye, bár ismerve Őt, hogy perverz vannak elképzeléseim..

Az ablakhoz lépkedtem, mezítláb voltam, és fázott a talpam, a padló nem túl melengető.

Elkeseredve néztem ki a tájra, London utcáit továbbra is sűrű köd borította,  és csúnya esőfelhők uralták az eget. Tűnődve szuggeráltam az elém táruló képet, miközben igyekeztem kitalálni  valami értelmes ötletet, hogy mégis mi legyen. El kell mondanom neki. Nem bírok tovább várni, mert ha sokáig folytatjuk ezt, akkor megőrülök. 

Mivel eddig nem bukkant fel Harry, gyorsan belebújtam megszáradt ruháimba, Harry cuccait pedig a fürdőbe vittem, és felakasztottam az egyik akasztóra. Vetettem egy pillantást tükörképemre, de elborzadva vettem tudomásul, hogy nincs rajtam smink. Utálom ha nem fedi arcomat kozmetikum, így olyan..ronda az arcom. Visszatérve a szobába előhalásztam a táskámból egy kisebb neszesszer pakkot, hál' égnek mindig magamnál tartok egy pár ilyen dolgot, és örülök neki, hogy voltam ilyen előrelátó. Még ha akkor nem is sejtettem, hogy ilyen körülmények közt lesz rá szükségem. 

Sietősen a fürdőbe trappoltam, nem akartam találkozni vele. Bár az igazat megvallva aggaszt, hogy  nincs itt..Fogalmam sincs, hogy merre járhat.

Miután megelégedve az arcommal a konyhába indultam, komolyan aggódni kezdtem merre járhat. A nappaliba érve sem találtam, így utam a konyhába vitt. A pulton egy kis cédulát pillantottam meg, sejtettem, hogy mi áll rajta. Alsó ajkamba harapva vettem kezembe a papír darabot, és a fülem mögé tűrtem pár zavaró tincset, miközben végigvezettem tekintetem a sorokon;

"Elmentem a boltba reggeliért, addig kérlek ne menj el! Sietek vissza, senkit se engedj be.  Hxx"

Többször újra olvastam a kézzel írt sorokat, melengető érzés töltött el.
Hogy gondolt rám.
Hogy azt írta, ne menjek el.
Hogy szavaiból azt szűrtem le, aggódik értem.
Kedves gesztusnak tűnt, ezt vehetem jól jelnek. De akkor valamit mondani akar, ha ennyire itt akar tartani..
Talán végre bevallja mit érez irántam?

Unalmamban kicsit alaposabban körül néztem a lakásban, mást nem nagyon tudtam volna tenni, hisz Harry még az ajtót is bezárta. Ez már kevésbé tetszett, úgy éreztem magam, mint egy kalitkába zárt madár..
A nappaliban kíváncsiságból kinyitottam az egyik szekrényt, nem szokásom kutakodni, de a kíváncsiság felülmúlta gondolkodásomat.
Meglepődtem a látványon, nem erre számítottam. Az egyik polc tele volt rakva a közös képeinkkel. Mindegyik szépen be volt keretezve, szabályosan el voltak rendezve. Plusz még ott volt a papírrepülős medál, amit egykor én hordtam, de miután szakítottunk visszaadtam. Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy megtartotta ezeket a képeket, kis emlékeket.

A tévé előtt gubbasztottam, valami hülye romantikus filmet adtak le. Nem igazán volt hangulatom ehhez, de lusta voltam végig kapcsolgatni az összes csatornát, hogy keressek valami normálisat.
Konkrétan egyre hangosabban korgott a hasam éhes voltam, és picit dühös is. Be vagyok zárva egyedül egy lakásba, vajon ennyire nem bízik bennem Harry?
Gondolatmenetemből a bejárati ajtó nyílódása zökkentett ki, az igazat megvallva kicsit megijedtem, bármire felkészülve figyeltem a folyosót.
Azonban amikor meggyőződtem a nyilvánvalóról, hogy Harry jött haza, kifújtam a bent tartott levegőt.
A kezében egy szatyort szorongatott, jobb tenyerében a telefont tartotta, és igen szorgalmasan pötyögött valamit.

-Khmm.-Köhintettem, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

Lassan, ráérősen, szinte szomorúan emelte el tekintetét a képernyőtől. Úgy nézett rám, mintha valami fontos dologtól szakítottam el volna.

-Szia!-Köszöntem, hogy még is betartsuk a formalitásokat.

-Hello. Gondolom olvastad az üzenetemet..

-Igen, olvastam!-Válaszoltam, miközben kinyomtam a televíziót, és felkeltem a kanapéról.

-Uhm..Hoztam reggelit!-A zsebébe csúsztatta a mobilját, és a konyhába indult. Most komolyan menjek utána, és ne is mondjak neki semmit? Már pedig igencsak kikívánkozik belőlem, hogy miért akart itt tartani..
Tehát követtem az említett helységbe, az egyik bárszéknek dőlve figyeltem, ahogy kipakol mindent a szatyorból.

-Éhes vagy?-Fordult hátra mosolyogva. Gyerünk Liz! Ne add be a derekad! Állj ellent a gyönyörű, száz wattos mosolyának! Körülbelül ilyesmi gondolatok cikáztak  a fejemben, nem hagyom, hogy egy mosollyal csábítson el.

-Eléggé. De..M-Miért zártál be?-Kérdeztem, igyekeztem egy barátságos hangnemet megütni, hogy ne tűnjek furának.
Nos látszólag jelentősen megzavartam kérdésemmel, összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

-Nem akartam, hogy bajod essen! Már ez is baj?-Feljebb emelte hangerejét. Pedig egy rossz szót nem szóltam. Jobb lett volna, ha kussban maradok. Miért is kell nekem mindent elrontani? Sikeresen felidegesítettem, látom, hogy ez nem fog jól elsülni..

-Nem nem baj! Kérlek ne kiabálj velem!-Sóhajtottam.-Csak kíváncsi voltam, hogy miért nem bízol meg bennem!

-Mert féltelek a rohadt életbe hát!-Eldobta a kezében tartott vajas  dobozt, és megindult felém. Ösztönösen hátrálni kezdtem, míg csak neki nem mentem a pultnak. Felszisszentem, ahogy a hátam neki ütődött a kemény márványlapnak. Megálltam, ezáltal Harry-nek könnyű dolga volt. Lassan, megfontoltan csökkentette a köztünk levő távolságot, én pedig sűrű levegővétellel vártam, hogy mi lesz. Kicsit megrémített, és kezdett előjönni minden olyan emlékkép, amikor nemrég Daniel ilyen erőszakosan bánt velem.
Amikor már csak pár centi választott el minket, kezeit óvatosan derekamra tette.

-Látod most sem tudsz vigyázni magadra...Suttogta a fülemhez közel. Beleborzongtam az érzésbe, rekedtes hangja simogatta érzékeimet.-Te is tudod, hogy szükséged van rám!-
Elkerekedett szemekkel néztem rá, az előbbi mondata miatt. Ez úgy hangzott, mintha én egy két éves gyerek lennék, és Ő lenne a bébiszitterem.  Pedig nem így van! Én igenis tudok magamra vigyázni, nem kell a felügyelete. Azonban a következő cselekedete még jobban ledöbbentett; Megcsókolt.
Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, az első reakcióm az volt, hogy ellöktem magamtól. Nem állok még készen erre, én csak beszélni akartam a dolgokról. Ő meg persze egyszerre a közepébe ugrik!
Hát nem lenne egyszerűbb, ha letisztáznák a dolgokat?

-É-Én..Csak meg akartam beszélni a dolgokat!-Motyogtam.

-Beszélni? Mégis mi a francról beszéljünk? Egyértelmű, hogy Te nem akarsz engem újra szeretni!-Kicsit durva szavakat vágott hozzám. Elképedve hallgattam, ahogy kimondja a dolgok ellentettjét. Még hogy nem akarom szeretni..Másra sem vágyok, csak hogy végre újra kezdhessük. De azért arra ne számítson, hogy megcsókol, én meg vígan vissza csókolok. Azért ez sok...

-Basszameg..-Szitkozódott, és távozott a konyhából, miközben jó nagyot belerúgott a székbe.

Ledermedtem. Nagyjából ezzel tudom legjobban jellemezni a jelenlegi dolgokat körülöttem.
Hova tűnt, az a kedves, odafigyelő Harry? Miért kell egyszerre elrontani mindent, amikor jól is alakulhattak volna?
Jó..Hát ha így állunk, akkor elmegyek. Elegem van ebből, sőt az egész világból. Dühösen a szobába mentem, felkaptam a táskámat, az előszobában felhúztam a cipőimet, és belebújtam a kabátomba. Az ajtó felé fordultam, még sem voltam képes csak így elmenni. Bár megérdemelte volna, hogy szó nélkül faképnél hagyjam, de nem süllyedek le a szintjére.
Bizonytalanul az erkélyre mentem, és akkor ha még lehet, nagyobbat csalódtam benne. Cigarettázott, és közben kifejezéstelen arccal bámulta a kilátást.

-Elmegyek!

-Rendben.-Még csak arra sem méltatott, hogy rám nézzen.

-Ez az utolsó szavad?-Nyomatékosítottam. Ha most így elenged, akkor soha többet nem jövök vissza.

-Igen. Ha valami baj van, akkor hívj!-A száján kifújta az oxigénnel, és dohány füsttel keveredett levegőt.

Mérges voltam. Utáltam, hogy az emberek ilyen könnyen felidegesítenek. Gyenge vagyok, és az is maradok. Túl nagy sebet ejtenek lelkemen azok, akik egykor fontosak voltak, akaratukon kívül. Harry nem is sejti, hogy most mennyire összetört. Annak ellenére, hogy számítottam erre. Fel voltam készülve, mégis fáj, ami történt. Mire feleszméltem, arra már az utcán rohantam, a könnyek folyamatosan folytak le arcomon. Muszáj lesz rendbe raknom magam, mert ki fogok készülni.

                                                                      ****

A fülhallgatóim elszigetelnek a külvilágtól, miközben az egyetem felé sétálok. Csöpög az eső, mégis gyalog indultam el otthonról. Jól esik a séta, végül is nyolc utca nem a világ vége.
Mikor odaérek az iskola épülete elé, lekapcsolom a zenét, és a táskámba gyömöszölöm a fülhallgatót.
Komótosan, lehajtott fejjel igyekszek elérni a megfelelő termet, közben gondosan ügyelek arra, hogy ne nézzek senkire.
Miután sikerült észrevétlenül besurrannom a hatalmas előadó terembe, hátul foglaltam helyet.
Csendben vártam, hogy végre elkezdődjön az óra, és máshol járjanak a gondolataim.
Nagyjából nem szólt másról ez a 45 perc, minthogy a tanár elsorolta a témákat, amik közül kettőt ki kell választani, és házi dolgozatot kell készíteni. Görcsbe rándult a gyomrom, mert még egynek sem kezdtem neki, de hál' égnek holnaptól téli szünet veszi kezdetét. Mindenesetre már  csak ez az egy dolog foglalkoztatott, semmi más nem érdekelt. Ugyanis én holnap...elhagyom Londont. Már napokkal ezelőtt eldöntöttem, a vonatjegyemet már megvettem, haza megyek Manchester-be. Elegem lett itt mindenből, nem ezért jöttem ide a városba anno. Egyáltalán nem szerepelt terveim között a "szenvedés" szócska. Vandától, és Eleanor-tól már tegnap elköszöntem, fogalmam sincs, hogy visszajövök-e még valaha. Lehet, hogy két hét múlva visszajövök, de az is lehet, hogy soha többet. Túl nagy fölényben van a rossz dolgok száma, mint a jó dolgoké.

-Mit fogsz csinálni a szünetben?-Szólított meg a mellettem ülő lány, azt hiszem Alana-nak hívják. Végtére is szégyelltem, hogy még a nevét sem tudom. Vagyis honnan is kéne tudnom, amikor soha nem beszéltünk? Senki sem kíváncsi a társaságomra, mindenki megelégszik azzal az információval, hogy "Harry Styles volt csaja". Pedig ha megismernének, akkor rájönnének, hogy több vagyok egy szingli, sztár exénél.
Talán ezért is lepődtem meg azon, hogy megszólított.

-Uhm..Haza utazok!-Válaszoltam. Csodáltam, hogy vágyott társaságomra. Kedves, aranyos lánynak tűnik, sajnálom, hogy nem ismerhettem meg előbb. Hisz' most már nagy az esélye, hogy soha többet találkozunk.

-De ugye szünet után visszajössz?

-Persze, arra igen..-Fájó szívvel hazudtam. Azt hiszem mégis csak hiányozni fog az egyetem, de már mindegy. Nem hagyom, hogy bárki, vagy bármi meggátoljon abban, hogy azt tegyem, amitől jobb lesz életem.

-Akkor jó.-Beszélgetésünket a csengőszó szakította félbe.

*

Képtelen lettem volna úgy elmenni, hogy ne tisztáznám a dolgokat Harry-vel. Igen, sajnos túl jó szívem van, és azt hiszem megérdemel egy utolsó esélyt. Tegnap este, amikor végeztem a munkával elmentem hozzá. Vagyis nem mentem be, csak egy levelet dobtam be hozzá. Egy levelet, amibe mindent leírtam. Minden érzésemet, azt is, hogy még mindig szeretem. Remélem minél előbb elolvassa, csak hogy tudja, hogy én szerettem volna újra kezdeni a dolgokat. Legalább nem megyek el úgy, hogy ne tudná mit érzek/éreztem iránta. 

Kora délután hívtam egy taxit, jóval előbb odaértem az állomásra. Volt még bő egy órám a vonat indulásáig, ezért helyet foglaltam egy padon. Közelebb húztam magamhoz a bőröndömet, és türelmesen vártam. Minden egyes szép emléket felidéztem, ami ide köt. Igazából van néhány pozitívum amivel távozok, de sajnos a Daniel okozta szenvedéseket soha nem felejtem el. Jó volt bele gondolni, hogy nem kell többet rettegnem. Egy új élet kezdete vár rám.  Hát vajon komolyan így ér véget minden?

Pay.  

(Véleményedre számítok!:))