Több mint egy hét telt el azóta, hogy megtudtam Harr-ről, hogy csak AZÉRT kellenek neki a lányok.
Teljesen lesokkolt ez az egész.
Azóta nem is keresett...
Egyszerre hiányzik, és undorodok Tőle.
Az a csók nem is volt őszinte, csak hátsó szándék.
Az összes Vele eltöltött perc, nap, az mind egy nagy hazugság volt.
Egyszerűen nem lehet, ilyen jól eljátszani,
lehet hogy tényleg szeretett.
Bár én már nem tudom, hogy mit higgyek, és mit nem.
Gondolom amikor itt aludt, akkor tervezte, hogy végre hajtja az "akciót".
De nem sikerült, és amikor jött egy hete, akkor akarta közölni, hogy ennyi.
Micsoda egy bunkó...
Sajnálom azokat a lányokat akiknél sikeres volt az "akció".
Még jó, hogy most derűlt ki.
*Cseng a telefon*
-Haló?
-Szia Liz!
-Mondjad Vanda!
-Eljösz Velem ma egy buliba?
-Bocsi, de nincs hangulatom hozzá!
-Dehogyisnem! 9-re ottvagyok Niall-lal!
Meg sem várta, hogy igent mondok-e.
Persze ismerem Vandát, ha valamit a fejébe vesz, akkor nem lehet róla lebeszélni.
Egyáltalán nem volt hozzá kedvem.
Nem tudtam, hogy mibe menjek, ezért úgy döntöttem elmegyek vásárolni.
Nálam ez egyfajta szokás, hogy vásárlásba fojtom bánatom.
Busszal mentem, inkább hazafele gyalogolok.
A plaza-ban megláttam Harry-t, de inkább elbújtam, egy nagy növény mögé.
Legszívesebben odarohantam volna Hozzá, és megöleltem volna.
De nem akartam hülyét csinálni magamból, plàne, ha látni se akar.
Nagyon letörtnek tűnt...
***
3 órakor sétáltam haza, az újonann vett egyberészes szoknyàmmal, ami narancssárga, fehér színű.
*Vanda szemszöge*
Jól tudom, hogy Liz nem akar jönni a buliba.
De jót fog tenni neki, aztán kitudja lehet, hogy találkozik egy fiúval, aki feledtetni tudja Vele Harry-t.
-Minden rendben Vanda?-karolta át Niall a hasam.
-Persze, Liz is jön, egyébként Harry nem mondott semmit?
-Hát egy hete nem eszik normálisan, csak gubbaszt a szobájában. Eléggé megviselte ez az egész.
-Értem.
Niall maga felé fordított, és megcsókolt.
Annyira imádom amikor ilyen.
*Liz szemszöge*
Remélem Harry nem lesz ott a bulin.
Mielőtt készülődnöm kellene, alszok eggyet, mert eléggé álmatlan vagyok...
*Álom*
-Szeretlek Elizabeth, és sose bántanálak meg!
Lementem Harry szobájából a konyhába, egy kis vízért.
Mire vissza értem, Harry egy barna cicababát csókolgatott...
A pohár kiesett a kezemből, és darabokra törött.
Mindketten felém fordultak;
-Harry?-kérdeztem sírva.
-Elizabeth ez nem az aminek látszik...
Rohantam az útra, Harry mögöttem szaladt...
Amikor futottam a vasúton, megálltam hátranézni Harry-re sírva.
Aztán hangos dudaszót hallomat, és hangos zajt, mire odanéztem csak a hatalmas csattanást èreztem, és Harry hangját hallottam;
-LIZ!!!! NEEEEEMMMM!
Csak fehérséget látok...
Ott a Nagymamám;
Odaszaladtam hozzá, de inkább mintha repültem volna...
-Mama!
-Elizabeth!
-Várjunk, ha Te, akkor meghaltam?
-Igen Kicsikém! De itt màr jó helyen leszel!
Teljesen ledöbbentem...
-Amúgy az a fiú belehalt az elvesztesédbe!
-Harry? Ő is ittvan?
-Ott van!
Megfordultam, és Harry "repült felém"
-Liz, sajnálom!
Válaszul megöleltem, és soha-soha többet nem engedtem el...
*Álom vége*
Arra keltem, hogy leestem az ágyról...
Felültem, és elgondolkodtam, azon, hogy Harry vajon tényleg szeret-e még.
Hova gondolok, akkor nem tette volna ezt...
Akkor már megkeresett volna, ha fontos lettem volna Neki.
Az érzelmeim heves csatát vívtak egymással.
Az egyik fele azt súgta, hogy felejtsem el Őt örökre, a màsik azt, hogy keressem meg, mert szeretem.
Megőrülök ebben a bizonytalanságban.
Úgy érzem, hogy szétszakad a fejem.
Bevettem egy fájdalom csillapítót,
ránéztem az órára, és már negyed kilenc volt.
Felvettem a ruhámat, és egy fekete fűzős magassarkút.
A hajamat megöndörítettem, és fekete szempillaspirált használtam smink gyanánt.
*Vanda szemszöge*
Niall segítenél behúzni a cipzárt?
Egy olyan szoknya volt rajtam, aminek hátúl volt a cipzárja.
-Persze!
Megfordultam, kezemet a nyaka köré fontam.
-Olyan gyönyörű vagy, Vanda!
Egy puszit nyomtam homlokára.
-Niall, Harry ott lesz?
-Nem tudom... Hívták, de nem hiszem, hogy kijön a szobájából.
-Értem...
-Liz totál kikészül Harry-től!
-Harry is!
*Harry szemszöge*
Kopogtak az ajtómon, ezért erőt vettem magamon, és odacsoszogtam, kinyitni az ajtót.
Louis aggodalommal teli arcával találtam magam szemben.
-Bejöhetek?
-Igen-válaszoltam unottan.
Vállaimra rakta kezeit, jelezve, hogy üljünk le.
-Mi a baj Haver?
Nagyon nehezemre esett a szavakat kimondani, bár örülök, hogy valakinek elmondhatom, és ki lenne erre alkalmasabb, mint a legjobb barátom...
-Tudod, meséltem arról a lányról...
-Elizabeth.
Egy szúrós pillantást vetettem felé.
-Bocsi.
-Igen. Megtudta a régi dolgaimat, és egy hete nem láttam.
-Jajj. Az baj, akkor keresd meg, és mondd meg Neki, hogy szereted!
-És ha már nem így érez?
-Dehogyis nem!
-Rendben. A buliba megkeresem!
-Ez a beszéd!
-Köszönöm Louis!
-Egy barátnak bármikor!
(a kép Liz ruhájára utal )
Sok sok kommit, ès jön a kövi! :))
köviiit.:D
VálaszTörlésKöviit gyorsan!! nagyon jóó!!
VálaszTörlés