II.8**Versenyfutás az idővel

Drága, Egyetlen Olvasóim!
Nos, mint látjátok, meghoztam az új részt, bár be kell valljam, hogy kicsit szomorú vagyok. Az előző fejezethez szinte alig érkeztek kommentek ((aki írt kommentet, annak nagyon szépen köszönöm!)), pedig nekem nagyon fontos, hogy kapjak visszajelzést, arról, amit csinálok. És a 30 feliratkozó sem gyűlt össze, pedig annyira jó lett volna..Meg az az igazság, hogy mostanában "eltűntetek." Csak arra gondolok, hogy látom a számokat, azt is látom, hogy hányan olvassák el a fejezeteket, mégsem jön visszajelzés..:(
 Meg mostanában nekem sincsenek jó napjaim, sőt..Szörnyen egyedül érzem magam, épp ezért örülnék pár kedves, aranyos szónak.
Mindenesetre azért most remélem, hogy ehhez a részhez sokkal több visszajelzést kapok, és meg lesz az a bizonyos kerek szám a feliratkozóknál!:)

UI.:A következő rész felrakásának időpontja bizonytalan, de sietek.;)

UI.2: Jó olvasást, további szép hetet! <3

 Nyolcadik fejezet

*Harry*

Szitkozódva gyújtok meg egy újabb cigarettát, mintha ez legalább segítene. Pedig csak magamnak köszönhetek mindent, azt is, hogy Őt elveszítettem. Kicsúszott kezeim közül az irányítás, fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, egy  idióta voltam. Nem kellett volna ennyire siettetni a dolgot, és akkor talán még mindig itt lenne. 

Egész nap folytattam az önmarcangolást, nem bírok belenyugodni. Az utolsó esélyt is eljátszottam, el kellene fogadnom. De mégsem megy. Annyira az életem része lett Liz, hogy már már képtelenség nem rá gondolni. 

Végső elkeseredettségemben a konyhaszekrényben kutattam, egy üveg whisky után. Amint megpillantottam az italt, gyorsan kikaptam a szekrényből, és a nappaliba indultam.  Ledőltem a kanapéra, és a plafont bámultam. Ürességet éreztem mellkasomban, teljesen hülyének éreztem magam. Sose bánkódtam ennyit egy lány után, de Ő más. Akkora helyet foglalt el szívemben, hogy már szinte fáj belegondolni, hogy soha többet nem lehet enyém. Fáj, és mocskosul utálom magam. Minden értelemben dühös vagyok magamra. 

Az első korty alkohol égette torkomat, de a következők már csak simán lecsúsztak. Undorító módon az alkoholba menekülök a problémáimtól, és valószínűleg ezután nem fogok tiszta fejjel gondolkodni. Pedig kiakarom deríteni Liz érzéseit. Tudnom kell, hogy miért nem csókolt vissza, miért lökött el magától. De az Ő észjárását ép ésszel is nehéz követni. Idegesen felkelek a kanapéról, és a telefonomat kezdem keresni. 

Jó öt perc után még mindig sehol sem találom a készüléket, ám ekkor a fejemre csapva nyúlok a zsebembe-és tényleg ott volt. Más talán nevetne a szerencsétlenségén ilyenkor, én azonban még csak dühösebb lettem.
Remegő ujjakkal kerestem a "Liz" nevet a névjegyzékben. Ki sem csengett, csak a hangrögzítő szólt. Bontottam a vonalat, és legszívesebben a falhoz vágtam volna a telefont. 

-A kurva életbe hát!-Kiabáltam. 

Visszasiettem a whisky-ért, az üveget megint számhoz emeltem, és jelentős menyiséget nyeltem le.

Nem tudtam semmire sem koncentrálni, iszonyatosan fájt a fejem. A hálóban az ágyra huppantam, és megfeledkezve mindenről igyekeztem az öntudatlanságba merülni.

***

Valakinek rohadt fontos dolga lehetett velem, ugyanis már vagy öt perce szól a csengő. Nem akarva másztam ki az ágyból, és csoszogva indultam az ajtóhoz. Fejem szörnyen sajgott, érzem a sok alkohol hatását.

-Mi van már?-Dühösen nyitom ki az ajtót. Legnagyobb meglepődésemre a négy legjobb barátom állt az ajtóban. Nem számítottam rájuk..

-Hát ti?-Vonom fel szemöldököm.

-Szóval nem is örülsz nekünk..Harold, Te ittál!-Zayn kérdezés nélkül kikerült, és máris bent volt a lakásban. A többiek türelmesen várták, míg beengedem Őket, ezért megadóan félre álltam, s szabad utat engedtem nekik. Liam volt az utolsó a sorban, pár percig habozott, majd közelebb jött hozzám.

-Liz?-Suttogta alig hallhatóan, hogy csak én halljam. A név hallatán összeszorult a szívem, és fojtogató  érzés kerített hatalmába. Némán bólogattam, tudtam mit gondol Liam.

-Haver..Nincs semmi kajád?-Aggodalmaskodott Niall.

-Te mindenhol csak a kaját keresed. Egy ír zabagép vagy!-Cukkolta Louis az említett személyt. Igazából örülök nekik, mert mindig felvidítanak, az a szörnyű igazság, hogy mellettük nem lehet szomorkodni. Hisz, már most is mosolygok.

-Niall, tiszta vak vagy!-Szólt Zayn.-Itt a szemed előtt a chips, de nem vetted észre?! Mióta mondom, hogy menj el szemészetre..

-Viccesnek gondolod magad Malik?-Két perce sincsenek itt, de már úgy viselkednek, mint ha otthon lennének.

-Hazz, hány üveg whisky-t tüntettél el?-Louis kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, én meg azon gondolkodtam, hogy mennyit is ittam.

-Talán kettőt..

-Oh..Ugyan Harry mind ismerünk!-Vágott szavamba Zayn.-Akkor most szépen mondd el, miért vagy ennyire lecsúszva mostanság!
Niall arrébb lökte Louis lábait, hogy Ő is elférjen, mind ott ültek velem szemben. Kissé úgy tűnt a helyzet,  mint amikor egy kisgyerek valami rosszat csinál, és a szülei kérdőre vonják.
Jobb ötlet híján a bézs színű szőnyegre ültem, és gondolkodtam.
-Csak nem egy lány miatt vagy ilyen szomorú?-Kérdezte Louis. Erősen kihangsúlyózva a "lány" szócskát.
Liam csendre intette, és bocsánatkérően rám nézett.

-De..Liz miatt-Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak.-De Ő már talán nem így érez. Vagyis azt sem tudom, hogy én mit érzek..-Mondandómat pár perc néma csend követte.

-Ez nekem túl bonyolult-Pattant fel Niall az ülőgarnitúráról, hogy újabb adag ennivalót keressen.

-De Ő még szeret?-Érdeklődött Liam.
Vállat vontam, nem tudom a választ. Pár napig azt hittem, hogy Ő is így érez irántam, ahogy én iránta. Ennek ellenére ellökött magától. Persze, ez részben az én hibám is. Mert én miattam romlott meg kapcsolatunk. Fogalmam sincs, hogy mennyi borzalmat élt át Liz, de mindenesetre én készen álltam, hogy begyógyítsam a sebeket. Azonban a sors nem így hozta. Lehet, hogy el kéne fogadnom, és bele kéne törődnöm..

-Mit szólnátok, ha elmennék picit szórakozni?-Vetette fel az ötletet Zayn.

-Felőlem mehetünk!-Lelkendezett egyszerre Louis.-De csak akkor, ha a Funky Buddha-ba megyünk!

*

Igyekeztük kerülni a feltűnést, próbáltuk rejteni arcunkat. A sztár életnek ez az egyik legnagyobb hátránya, azaz hogy sehova sem jutsz el anélkül, hogy ne ismernének fel. Néha visszagondolok a "régi" életemre. Amikor különösebb feltűnés nélkül kimehettem az utcára. Amikor nem voltam híres, nem ismerte mindenki a Harry Styles nevet. Hiányzik ez az egész..

-Harry..Itt vagy?-Suttogott Niall mellőlem. Megráztam fejem, hogy visszatérjek a jelenbe, és kierőltetve egy mosolyt bólogattam.

Könnyedén bejutottunk, bent megcsapott a tiszta alkohol illata, elém tárult a hatalmas szórakozóhely színes fényekkel borított táncparkettje. Mindenhol igencsak kihívóan táncoló párokat lehetett látni, igyekeztem nem tudomást venni róluk, mert persze egyszerre Ő jutott eszembe. Nos, azért jöttünk ide, hogy elfelejtsem Liz-t. Nem szabad rá gondolnom. Sőt, még a nevét sem mondom ki az éjszaka!
Eközben követtem a srácokat az első emeletre, ahol nyugodtabban lehet iszogatni. A sarokban foglaltunk el egy asztalt, míg Zayn, és Tommo italért mentek.
Niall mellé ültem, és csendesen bámultam az asztalt. Még pár perc, és pár pohár ital után sokkal jobban fogom magamat érezni.

-Figyelj, tudom, hogy szeretted Liz-t..-Összeszorult a szívem, amikor meghallottam, hogy elhagyja Niall száját a neve. Ökölbe szorítottam kezem, és kíváncsian felé fordultam.

-De így lesz a legjobb. Hidd el, majd idővel sokkal jobb lesz!-Vállon veregetett, nem tudtam válaszolni sem, mert a két fiú meghozta az italunkat. Meg fogalmam sincs, mi lett volna a megfelelő válasz.
Meredten nyúltam a vodka-narancsomért, és nagyot kortyoltam.
Élveztük, hogy együtt iszogatunk, régen volt már példa ilyen alkalomra. És jól éreztem magam közöttük, szinte a testvéreim. Mindent megtudunk beszélni, átérezzük egymás problémáit. Ennél nincs is klasszabb dolog.
Mire feleszméltem egyedül ültem az asztalnál, a többiek már a pulthoz ültek. Összeszűkült szemekkel néztem, ahogy egy platinaszőke lány közeledik felém.
Ne feledd el Harry miért vagy itt! El kell felejtened!
Újra a számhoz emelve mértem végig a lányt, miközben helyet foglalt közvetlen mellettem.

-Hello, szépfiú!-Bólintással válaszoltam. Nem igazán akartam semmiképpen sem kommunikálni vele. Közelről az arca nem tűnt szépnek. Sőt...egyenesen undorítónak. Az Ő arcához képest ronda volt. Nem szeretem ilyen szavakkal illetni a lányokat, de ez most tényleg így van.

-Akarsz szórakozni?-Kezét combomra vezette, állkapcsom megfeszült a váratlan érintéstől. Idegesen szedtem le onnan a kezét.

-Figyelj, nekem ehhez rohadtul nincs kedvem!-Kimásztam a helyemről, és a pultot céloztam meg. Liam tűnt még viszonylag józannak, ezért neki szóltam, hogy elmegyek.

-Várj...Te komolyan lepattintottad azt a csajt?-Fejével az említett felé biccentett.

-Uhm..Igen! Miért?

-Te még mindig szereted, ugye?-Képzeletben hálálkodtam neki, amiért nem mondta ki a nevét. És azt is be kell látnom, hogy talán igaza van.. De most ezt csak az alkohol miatt mondta? Vagyis..Nem úgy van, hogy a részeg emberek mindig őszinték?

-Figyelj, menj haza, és tisztázd magadban az érzéseket!-Vállon veregetett, és kissé meglökött, jelezve, hogy arra fele van a "haza".
Bizonytalan léptekkel haladtam a sötét utcákon, nem voltam annyira részeg. El kell fogadnom érzéseimet.
Holnap megkeresem, és bevallok neki mindent. Nem érdekel, hogy Ő mit érez, én akkor is elmondom neki. Tudnia kell.. Ezzel a tudattal otthon bevágtam magam az ágyba, és csak a holnapra gondolva aludtam el.

Egész délelőtt a stúdióban voltam, miután végeztünk beugrottam egy virágboltba, rózsát vettem. Miután ezzel is végeztem haza vezettem. Otthon egyenesen a fürdőszobába rohantam, a víz alatt végig gondoltam mit fogok pontosan mondani.
Fekete csőszárú nadrágot kaptam magamra, és egy kockás inget vettem fel hozzá. Kicsit megigazgattam hajam, és készen voltam. Amikor kiakartam nyitni az ajtót, egy kis fehér borítékra lettem figyelmes előtte. Kíváncsian emeltem el a padlóról a borítékot, fekete tintával az állt rajta, hogy "Harry". Nem volt kétséges, hogy kitől kaptam. Az asztalhoz viharoztam, és leültem az egyik székre.
Remegő kezekkel bontottam fel, és kivettem az összehajtott levelet. Kisimítottam, és olvasni kezdtem a gyönyörűen írt sorokat;

 Kedves Harry!

Talán most furcsának találod, hogy levelet írtam neked. Azonban másodpercek múlva megtudhatod, hogy miért is tartod kezedben ezt a papírlapot. 
Két okból írtam neked, a bonyolultabbal kezdem. Tudnod kell, hogy mit érzek irántad. Nem hagyom, hogy téves gondolatok közt élj. Először is köszönök mindent. Minden egyes együtt töltött percre, órára, napra örökké emlékezni fogok. Ennyi törődést, szeretetet, odafigyelést még senkitől sem kaptam. El kell mondanom, hogy még most is szeretlek. Igaz, amikor megcsaltál, akkor nagyon megbántottál, és ott véget ért valami. De tudnod kell, hogy rájöttem, nem tudok nélküled élni. El akartam mondani, csak éppen nem volt rá alkalmam. Még mindig ugyanúgy érzek irántad, mint két hónapja. Azonban most azt hiszem, Te már nem így gondolsz rám. Amikor egy hete eljöttem Tőled, akkor szörnyen rosszul éreztem magam...Gyenge voltam bevallani mit érzek.
Mindenesetre, most már nem haragszok Rád. Azt kell mondanom, ez rádöbbentett valamire. Neked tovább kell állnod, és nekem is. Most a második ok felé kanyarodok. Elmegyek Londonból. Rájöttem, hogy nincs miért itt maradnom. De remélem, Te meg fogod találni azt a lányt, akit igazán szeretsz, és leélheted vele az életed. Nekem el kell mennem, nem bírok többet szenvedni. Persze a boldog emlékeket is magammal viszem, de Te is tudod, hogy az utóbbi időben Daniel folyamatosan zaklatott. Mostantól biztonságban leszek, távol tőle. Nem tudom, hogy Te szeretsz-e még. Ha nem akkor azért Te se felejts el, ha igen, akkor adok  egy utolsó esélyt. Holnap indul a vonatom, 14:45-kor. Ha mégis szeretnéd újrakezdeni a dolgokat, akkor ott fogok Rád várni. Ha nem jössz el, tudni fogom, hogy nem szeretsz már.  Ha így is lesz, akkor kérlek mindig emlékezz rám..Én meg túlteszem magam a sok szenvedésen. Mindenkinek így lesz a legjobb. 
Örökké emlékezni fogok Rád, sosem foglak elfelejteni Harry. 

2014.11.28.  Xx

Ezer és ezer érzést éreztem. Úgy éreztem, minden megállt körülöttem, minden elhomályosodott. Kezem közül kiesett a levél, és a levegő könnyű szárnyán szállva ért földet. Félve pillantottam a fali órára, fél három. Negyed óra. Ennyi idő alatt képtelenség odaérni, a város túlsó végében van a vasútállomás. De meg kell próbálnom. Kaptam egy utolsó esélyt, nem hagyom, hogy megint elszúrjam.
Kettesével szedve a lépcsőfokokat rohantam le az autóhoz, s amint bepattantam, gázt adtam, és őrült sebességgel hajtottam. Közben a gondolatok nem hagytak nyugodni. Tényleg szeret még? Muszáj lesz odaérnem, szükségem van rá.
 Versenyt futottam az idővel, mely egyre csak fogyóban van. 

(Kérlek, ha elolvastad írj pár kedves szót, neked pár perc, nekem viszont mosolyt csalsz az arcomra!)