Hiii Everyone!:))
Megérkeztem a legújabb fejezettel, nagyon köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, és van már
Imádlak Titeket, és nagyon jól esik a kommenteket is olvasni..<33
Előbb terveztem az új rész felrakását, csak sajnos hatalmas adag tanulnivalót zudítottak a nyakunkba, de szerencsére hétfőn is itthon leszek, mert nem lesz tanítás. :D
Vonakodva szálltam be a fekete Range Rover-be, majd remegő ujjakkal babráltam a biztonsági övvel. Amint elindultunk görcsös érzés uralkodott el rajtam, feszengve éreztem magam.
Régen ültem ebben az autóban, és nem éreztem magam biztonságban. Részben Harry jelenléte miatt, másrészt pedig Daniel miatt, aki a múltkori "tettei" előtt is egy fekete autóba ráncigált be. Az sem segített, hogy közérzetem is romlott.
Végig kifelé bámultam az ablakon, nem szóltunk egymáshoz. Kissé kínosnak éreztem a helyzetet. Csak remélni mertem, hogy senki sem lát meg minket, mert abból hatalmas botrány lenne. Nem tudom, mennyire bírnék ki újabb utálkozó leveleket a rajongóktól.
Mikor már csak két utcányira voltunk az otthonomtól, Harry megtörte a csendet.
-Felhívhatlak majd?-Már épp szólásra nyitottam volna a szám, hogy ellenkezzek, de nem hagyott szóhoz jutni.-Persze csak, hogy megkérdezzem jobban vagy-e..
Felkavarodtak bennem a gondolatok..
Mi történik?
Pár hete még látni sem akartam, gyűlöltem, amiért megcsalt, most pedig itt kocsikázok vele, és fel akar hívni. Megint előtört belőlem az idegesség, megzavarodtam.
Előbb beszéltem, mint gondolkodtam.
-I-Inkább írj-Dadogtam.
-Megadod az új számod akkor?-Mosolygott. Látszólag Ő viccesnek találta ezt a szituációt.
Felfirkantottam a telefon számot, melyet Daniel miatt változtattam meg, mert zaklatott.
Igazából csak most kezdem felfogni, hogy mennyire is megkeserítette életem..
Neki köszönhetem, hogy félek az ellenkező nemtől, félek egyedül kilépni az utcára, miatta fordultam magamban. Teljesen megváltoztatott, csendes lány lettem, aki magában tartja gondjait.
Annyira gondolataimba merültem, észre sem vettem, hogy már a lakásom előtt parkoltunk.
-K-Köszönöm!-Néztem rá óvatosan.
-Ugyan..szívesen máskor is!-Eleresztettem egy féloldalas mosolyt, és én sietős léptekkel igyekeztem minél előbb az ágyba vágni magam.
*Este*
Erőtlenül esett ki a penge kezemből.
Nem vagyok rá képes. Valami mélyről érkező hang egyre azt ismételte, hogy ne tegyem, mert van aki törődik velem.
Kifésültem a hajam, fogat mostam, majd a laptop-al együtt befeküdtem az ágyba.
Idegesen léptem fel Twitterre, Vandára van szükségem. Teljesen meg vagyok zavarodva, tudnom kell véleményét.
Láttam Harry-n, hogy megbánta amit tett, de mégsem hiszem el..
Szerencsére barátnőm is a gép előtt ült, ezért gyorsan pötyögtem az üzenetet. Ujjaim csak úgy zongoráztak a billentyűzeten.
"Gáz van..Segíts! :( Lxx"
Két perc múlva érkezett is a válasz.
"Mi a baj?:O Xo"
"A parkban összefutottam Harry-vel.."
Éjfélig beszéltünk, de végül Vandát elnyomta az álom.
Szerinte rossz ötlet lenne újra kezdeni Harry-vel, azt mondta, csak újabb csalódás érne.
Én nem tudom, hogy mit tegyek. Végül is abból nem lehetne baj, ha párszor találkoznánk..
Zavaros gondolataimmal telve próbáltam aludni, de nem igazàn sikerült. Vagy egy órán keresztül csak forgolódtam, de nem jött álom szememre.
*Két nappal később*
Egy egyszerű lófarokba fogtam össze hajam, felhúztam egy koptatott farmert, s egy csíkos pólóval párosítottam.
A táskámba szórtam a telefonom, némi pénzt, és még pár fontos dolgot.
Felhúztam a Vans cipőmet, belebújtam a fekete bőrkabátomba, és türelmesen vártam Vandára. Megbeszéltük, hogy ma este beülünk a moziba, két napja nem láttuk egymást.
Barátnőm szokásához hívően késett, bár őszintén nem is értem, hogy ezen miért lepődök meg.
Jobb ötlet híján bezártam az ajtót, és a lépcsőn ücsörögtem.
Tegnap Harry felhívott, és szeretne találkozni velem..
Még mindig tele vagyok kételyekkel vele kapcsolatban, és ez nagyon aggaszt.
Elmélyült gondolataimból a csengő éles hangja zökkentett ki.
Kinyitottam a bejárati ajtót, és szembe találtam magam Vanda vigyorgó arcával.
-Késtél!-Néztem rá szúrósan. Hogyan tud önfeledten vigyorogni, amikor engem akár el is rabolhattak volna..?
Miket beszélek? Úgy érzem kezdek teljesen megőrülni.
Már az is zavar, ha valaki boldog?
Attól, hogy én igencsak rossz napokat élek meg, attól még más lehet vidám.
-Tudom..Csak Niall..-Sóhajtott.
-Mi van Vele?
-Most mondta el, hogy két hétre elutazunk Amerikába.-Lesütötte szemeit, hirtelen a cipője érdekesebb lett, mint én.
Kellett pár másodperc, mire feldolgoztam az imént hallottakat.
Két hét? Hogy fogok tizennégy napot kibírni "nővérem" nélkül?
Már megint kezdtem elhinni, hogy picit rendbejönnek körülöttem a dolgok..
Erre tessék. Egyedül maradok, nem lesz akire támaszkodjak.
Már előre láton az elkövetkezendő napokat;
A sarokba kuporodva fogom átvészelni ezt a két hetet.
-E-Ez szuper!-Erőltettem ki egy műmosolyt. El kell hitetnem vele, azt a nonszensz gondolatot, miszerint örülök nekik, és tökéletesen megleszek.
-Akkor mehetünk?-Persze, most tereli a témát. Némán bólogattam, majd zsebre dugott kézzel sétáltam mellette, miközben két percenként hátra felé tekintgettem, ellenőrzésképp, azért hogy meggyőzödjek arról, nem követ-e valaki minket.
A plázába érve rohanva közelítettük meg a kasszát, magunkra vonva mindenki figyelmét. Megvettük az utolsó jegyeket egy vígjátékra, bár ugyan mindegy is volt, mert tudtam, hogy végig fogjuk beszélni az egész filmet.
Vanda még mindig tartja magát ahhoz, hogy szerinte nem lenne tanácsos Harry-vel találkozni.
-Mi van ha megint csalódni fogsz?-Kérdezte, miközben a szívószál végét rágcsálta.
-Miért csalódnék?-Suttogtam cinikusan.
-Egyszer már csalódtál. Akkor elváltatok, most pedig mindent előlről akarsz kezdeni?
A nyelvem hegyén volt a válasz, de ránk szóltak, ezért a film hátralevő lészét kénytelenek voltunk nézni.
*Következő nap*
Két órája szállt fel Vanda, és Niall gépe. Kezdődik két magányos hét egyedül..
Tervezem, hogy Eleanor-ral találkozni fogok, mert rég láttam már.
Most viszont próbálok ruhát választani estére, Harry-vel elmegyünk vacsorázni.
Végül egy sötétkék combközépig érő ruha mellett döntöttem. Hajam göndör fürtökben pihent vállaimon, ujjammal próbáltam igazgatni őket.
Beleléptem a fekete "balerina" cipőmbe, magamra kaptam a fekete bőrdzsekimet, és magamhoz vettem a táskámat.
Éles csengőszó törte meg a lakásban uralkodó csendet.
Még egyszer belenéztem a tükörbe, és megállapítottam, hogy egész jól nézek ki.
Ajtót nyitottam, és szembe találtam magam Harry mosolygós arcával. Fekete csőnadrágot viselt, fehér pólóval, és egy fekete öltönyszerűséggel.
Mindkét keze a háta mögött volt, sejtettem mit rejteget.
-Hello, Liz!-Mosolygott szélesen.-Uhm..Hoztam neked valamit!-Hosszú ujjai között egy szál vörös rózsát szorított.
-Köszönöm!-Igyekeztem minél jobb képet vágni a dologhoz, pedig tudtam, hogy ez nem Harry stílusa. Érdekesnek tűnt elképzelni Harryt egy virág üzletben..Minden esetre jól esett ez az apró gesztus is. Aranyos volt tőle.
Orromhoz emeltem a virágot, és beszippantottam jellemző mámoros illatát.
A konyhába mentem, megtöltöttem egy vázát vízzel, és belehelyeztem a már-már haldokló növényt.
Eközben Ő nem jött be, az ajtóban várt. Pedig járt már itt, mégis illedelmesen várt.
Még mindig kínosan éreztem magam, kellemetlen ez a "kezdjünk előlről mindent" dolog.
Miután indulásra készen álltam, némán sétáltunk le a lépcsőn.
Valami féle különös késztetést éreztem arra, hogy megszólaljak, de mivel nem tudtam, mit kérdezhetnék, ezért inkább tartottam a szám.
Besegített az autóba, megkerülte, és csatlakozott. Egy pillanatra mintha azt láttam volna rajt, hogy mondani akart volna valamit, de nem szólalt meg..
Útközben a Hits Rádió leadta Rihanna What Now című számát, én pedig akaratom ellenére dúdoltam a szöveget.
Félénken Harryre pillantottam, aki angyalian mosolyogva hallgatott.
-Szereted Rihannát?-Fordult felém. Egy pillanatra megrémültem, észrevette félelmem okát, s abban a másodpercben tovább figyelte at utat.
-I-Igen.-Mostanában nagyon sokat változott az ízlésem zenei téren is. Folyton folyvást Ed Sheeran-t, Rihannát hallgatok. Talán, mert mindkettő énekes példa értékű életet él. Rengeteg érzelmet rejtenek dalaik.
Lassan megálltunk egy igencsak puccosnak tűnő étterem előtt, kezdtem azon gondolkodni, hogy nem öltöztem elég elegánsan..
Észre sem vettem, hogy Harry időközbe kiszállt, megkerülte az autót, és kinyitotta nekem az ajtót.
-Köszönöm.
Amint beléptünk a hatalmas helységbe, bebizonyosodott elméletem. A többi öltönyös fickóhoz képest Harry is alul volt öltözve..
Félénken keze az enyémért nyúlt, de még időben elkaptam onnan, láttam arcán a fájdalmat, de még túl korai lenne.
Az étterem egyik félre eső részén foglaltunk helyet, én a sarokba ültem. Ő elem szemben ült, és épp némán bámulta az étlapot.
Megint csak beállt köztünk az a bizonyos kínos csend.
-Uhm..Az egyetemre jársz?-Nézett fel az étlap mögül.
-I-Igen.-Valahogy úgy éreztem, most nekem kell kérdezni, de hirtelen mintha megnémultam volna, pedig annyi kérdésem lenne hozzá..
-A kávézót már otthagytad?
Nemlegesen ráztam a fejem, nem is értem, hogy kérdezhetett ilyet..Azt gondolta abból megélek, ha esténként a bárban felszolgálok? Egyáltalán hogyan jön Ő ahhoz, hogy arról kérdezzen, fenn tudom-e tartani magam?
Elég rosszul színleli, hogy esetleg ezek a dolgok érdeklik..Két hónapig nem keresett, egyszer nem kérdezte meg, hogy tudok-e enni vagy ilyesmi..Két hónapon keresztül vártam arra, hogy visszajöjjön, vagy felkeressen.. Most ennyi idő után biztos rohadtul érdeklem..
Ha már itt tartunk, akkor kíváncsi lennék, hogy miért is keresett fel.. Na de ebbe most ne menjünk bele.
Tudtomon kívül ökölbe szorítottam kezem, Harry észrevette, és összevont szemöldökkel figyelt.
-Baj van?-Arvonásai hirtelen keményedtek meg. Mostanában olyan más lett.. Ő nem az a Harry, akit én egykor szerettem.
Élesen szívtam be a levegőt.
-N-Nekem ez nem fog menni!-Felpattantam az asztaltól, kerültem a szemkontaktust vele.
Sietős léptekkel elhagytam a helyet, közben éreztem, ahogy fájdalmas tekintete lyukat éget hátamba.
Nem fog ez működni többet közöttünk. Egy kapcsolatot nagyon nehéz újra feléébreszteni. És nekünk nem sikerült.
A szerelem jó dolog. De csak akkor, ha Te is élvezed, és bele adsz mindent. Én kétlem, hogy mindent bele tudnék adni.
Remélem tetszett az új rész, következő fejezet: legalább 5 komment, és plussz
További szép vasárnapot!:)
Puszi, Pay.
Fenomenális lett *----* Mást nem tudok hozzá fűzni.....
VálaszTörlés<3
TörlésImadom !:)
VálaszTörlésköszi!:)
TörlésSzia! Díj!:)
VálaszTörléshttp://azenyemleszel.blogspot.com/
köszi:)
Törléshttp://waht-im-normal.blogspot.hu/ Szia! Díj nálam! Ha lehet úgy írj ki: WixMagic
VálaszTörlésKöszönöm!:)
Törléshttp://elounorfanfiction.blogspot.hu/p/dijak.html
VálaszTörlésszia, díj! :)
köszönöm szépen!:)
TörlésJa de rég kommenteltem bocsii.!:// Háth ezt is imádom mint eddig az összes részt...Vároom a köviit!!<3
VálaszTörléssemmi baj!:) köszönöm!:)
TörlésSzia! Van egy meglepim számodra, nézz be. http://littlemixstory.blogspot.hu/
VálaszTörlésköszönöm!:)
Törlés