2013. július 21., vasárnap

5.**Fejezet Koncert

Iszonyatosan fáztam...
Még jobban magamra húztam a takarót, csak a fejem látszott ki.
Kitapintottam a billentyűzetes telefonomat a párnám alatt.
11 óra volt. El sem hittem, hogy ennyi ideig képes voltam aludni.
Kinéztem az ablakon, és rájöttem miért van ilyen hideg. Vihar volt.
Dörgött és villámlott, és szakadt az eső. Elvégre nyár vége van.
Ráadásul nyitva volt az ablak.
Lassan odamásztam az ágy széléhez, mert a franciaágyam közvetlenül az ablak mellett volt. Az ággyal szemben a ruhásszekrényem van. A szoba másik sarkában könyvesszekrény állt telis-tele a kedvenc könyveimmel. Kiléptem a szobából, talpam kissé fázott a hideg padlótól.
Balra a fürdőszoba van. Egyenesen a nappaliba érhetünk ami egy plazma tv-ből, egy kanapéból, és elötte egy üvegasztal áll, ami az előző havi fizetésemből vettem.
A hálótól jobbra egy kicsiny konyha van, ami pont elég nekem.
Rendbe szettem magam, és úgy döntöttem nem megyek le a pékségbe, mert hülyének néztek volna ha ilyenkor veszem meg a reggelit.
Ezért összedobtam egy salátás szendvicset.
Ma van a koncert!
Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon miyen lesz esőben, vagy talán eláll addig.
Úgy döntöttem megnézem a Twitterem. Mivel a telefonom elég régi, be kellett kapcsolnom a laptopom.
Még anyától kaptam érettségi után. Szerettem, mert fehér színű, igazából a feketét nem szeretem.
Bejelentkeztem és láttam hogy jött egy üzim;
Szia! Elfelejtettem mondani, hogy a jegyet lefoglaltam neked. Nem kell kifizetned. Várlak. ;)
Harry
Vagy tízszer elolvastam Harry üzenetét. Örültem neki, hogy ennyire számít rám...
Fél hatkor elkezdtem készülődni, mert Vanda hat órára jön ide, a koncert pedig háromnegyed hétkor kezdődik.
Mivel délután elállt az eső, és gyönyörűen süt a nap, nem kell rétegesen öltöznöm. A hajamat gyors megmostam. Egy rószaszín short-ot választottam, hozzá egy bő fehér inget. Ès egy medálos hosszú nyakláncot.
Csengettek.
Felkaptam a táskámat, és szaladtam az ajtó felé.
-Szia Vanda!
-Szia Liz mehetünk?
-Persze, csak bezárkozom.
Gyors bezártam az ajtót a kulcsokat a táskámba dobtam, ès már mentünk is a csarnok felé...
A kasszánál egy kedves hölgy ült.
-A nevét kérném!
-Elizabeth Clark.
Elkezdett mosolyogni, ami eléggé meglepett.
-Mr.Styles külön jegyet foglalt magának!
-Öhm köszönöm.
Átadta a jegyeket, ès elindultunk a tömeg végtelennek tűnő tengere felé.
Vanda megfogta a kezem, nehogy elhagyjuk egymást.
Körübelül a harmadik "ember sorfalnál " álltunk.
Most, hogy megálltunk, jobban szemügyre vettem az embereket.
Mindenhol tini lányok.
-Fogadják sok szeretettel az One Direction-t.
Mindenhol füst volt.
Egyszer csak a füstből kilépett öt fiú.
Lányok ezrei kezdtek sikongatni, kiabálni. Néhányam lökdösődtek, hogy lássák a sztárokat.
Megláttam a göndör hajú fiút. A  szívem vadul vert.
Látszólag igen nézte a közönséget.
Végül megtalált. A tekintetünk találkozott.
Rám kacsintott, alig észrevehetően, hogy a rajongók ne vegyèk észre. Hálás voltam, mert nem örültem volna, ha mindenki engem bámult volna...
Már tíz számot elénekeltek.
Mondták, hogy az utolsó a Little Things lesz. Már többször hallottam a rádióba ezt a számot, és eléggé jó volt.
Amikor Harry a saját részét énekelte engem nézett.
Csak nekem énekelte. Ha tudták volna a rajongók... Hát szerintem széttéptek volna...
Elmentek, vège. Gondolataimból az üres színpad zökkentett ki.
Elkaptam Vanda kezét. Elindultunk a színpad mögé.
Vanda amint meglátta Niall-t odarohant hozzá.
Én inkább arrébb áltam meg, Harry ugyis észrevesz.
-Wow!
Megfordultam és Harry ott állt mögöttem.
Picit elpirultam, hogy biztos a fenekemet stírölte.
-Szia Harry!
-Szia. Mehetünk?
-Hova?
-Elmegyünk vacsorázni.
-Oké.
Harry Vandát kezdte nézni;
-Ő a barátnőd??
-igen. Szólok neki aztán mehetünk.
-Rendben
-Hè Vanda! elmegyek Harry-vel!
-okés elleszek.
-Mehetünk Mr.Styles.
Harry szája mosolyra húzódott, megjelentek gödröcskéi, amit nagyon bírtam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése