30.Fejezet**Egyedül töltött napok

Sziasztok, megérkeztem a legújabb fejezettel. :))
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire imádlak Titeket, Olvasóimat. <3
Szörnyen hálás vagyok, hogy olvassátok történetemet,  és hogy kommenteltek is, és a feliratkozóknak is nagyon-nagyon örülök. Az előző fejezethez kaptam egy szerintem kicsit erős kritikát...
Az igazat megvallva nagyon elkeseredtem, abban a pillanatban nem tudtam,  hogy mi lesz a blog sorsa, mert azon voltam, hogy abbahagyom az írást,  de egy Barátnőm segítségemre sietett, és azt mondta, hogy ne merészeljem abba hagyni.  Ha Ő nem áll mellettem, akkor talán már vége is lenne a blognak, és nagyon köszönöm, hogy mellettem állt!! <3
Pár nap alatt beláttam,  hogy nem szabad feladni,  küzdeni fogok az álmaimért, és hogy még jobb történetet írjak Nektek,  mert Ti is mellettem álltok! <3 :)
Tehát akkor néhány tájékoztató jellegű információ:
-Az első évad 33 fejezetes lesz, tehát ezen kívül még lesz 3 három fejezet.
-A második évadot is kb. ilyen hosszúra tervezem, de ha mellettem maradtok akkor lehet több is ;)
-A következő fejezetet nagy valószínűséggel csak jövő hét után tudom hozni, mert jövő héten szombaton felvételit fogok írni, és nem leszek jövő héten olyan idegállapotban, hogy írni tudjak...:D Szóval mindenki drukkoljon nekem!!! :))
-Kicsit megváltoztattam a blog kinézetét, remélem mindenkinek tetszik..:)
-Megváltozott az "írói" nevem, de csakis azért, hogy rokonok, stb. ne olvassák el a történetemet. :)
Jó, most már tényleg befogom, csak még egy-két szót.
Nagyon-nagyon boldog szülinapot Zayn!! <3 <3
Mindenkinek kellemes hetet, és gondoljatok rám szombat délelőtt! :) #jajjistenemdeféleek!
Remélem elnyeri tetszéseteket az új rész, (de ezt kommentben is elárulhatjátok) :D

UI.: Addig is elérhetőségeim:
|Twitter|     Instagram


Az éjszaka  folyamán  nem bírtam rendesen aludni.
Szörnyebbnél   szörnyebb rémálmok  gyötörtek,  amikor pedig sikoltozva,  sírva felébredtem nem  találtam mellettem azt, aki megvigasztalt volna.  Még  jobban  zokogva vettem tudomásul,  hogy nincs  itt mellettem,  hogy  megvédjen, karjai közé feküdhessek,  hogy nyugtatóan simogassa   karom, és  lágyan belecsókoljon  nyakamba.  Ez így  ment  egész  éjszaka, egészen addig, míg el nem  jutottam arra a pontra,  hogy  nem alszok. Ha megint álomba merülök, ismét rémálmaim lesznek, ugyanúgy fel fogok ébredni.
Térdeimet  felhúztam, és átöleltem őket.
Reggel néztem a vékony függönyön keresztül, ahogy felkel a nap.
Felálltam, de komolyan  kellett összpontosítanom, hogy ne essek vissza. Beslattyogtam  a fürdőbe, és hányingert kaptam  saját tükörképemtől.  Hajam  kócosan omlott vállamra, szemeim feldagadtak  a  sok sírástól, ráadásul alattuk  ocsmány karikák húzódtak kialvatlanságomat jelezve.
Megmosom  arcomat,  és inkább főzök egy jó erős kávét, még mielőtt tényleg rosszul lettem volna saját magamtól. Csak piszkálgattam a reggelinek szánt kiflimet, inkább kávéztam. Mikor már ebbe is beleuntam, bezacskóztam,  és a tányért a bögrémmel együtt a mosogatóba tettem. Halmokban állnak a tányér ,és pohár tornyok, amiket egyszerűen csak  lustaságból nem mosok el.  Két napja, mikor elment Harry akkor nagyon összetörtem. Persze El és Vanda próbáltak segíteni, de csak akkor leszek újra "normális"  állapotban, majd ha Ő  itt lesz velem. Pusztán önzőségből  nem  kívánhatom azt, hogy  a nap összes percében legyen velem, de hiányát nehezen viselem.  Nem csak az miatt tartok ott, ahol tartok most, amiért elutazott. Ez lenne még a legkisebb bajom. De tegnap olyan  dolog történt, amiről reméltem, hogy nem fog bekövetkezni egy ideig...


*Visszaemlékezés*Beletömködtem a céges pólómat a  táskámba,  elköszöntem  Scott-tól,  és  hazaindultam.
Úgy  gondoltam,  hogy teszek egy kis  kitérőt,  és a  park  fele megyek haza, mert az idő  egyszerűen  tökéletes.  Kibogoztam  a  fülhallgatóm  zsinórját,  és  elindítottam  a  Midnight Memories-t. Amikor  One direction  zenét  hallgatok,  kicsit  úgy  érzem, mintha itt lenne velem Harry.
A külvilágot  kizárva  haladtam  el padok, és a focipálya mellett, ahol  kisfiúk önfeledten  játszottak.
Az  egyik fűzfának dőlve egy fekete ruhás férfi állt,  nem láttam tisztán az arcát, a pulóver csuklyája  a  fejébe volt húzva, és a fűzfa lefele lógó ágai is árnyékolták. Azonban  amikor elmentem mellette,  más szögből láttam, és félelem töltötte el  testemet.  Gyorsítottam  lépteimen,  amikor láttam hogy ellökte magát  a fa törzsétől, és  rátért a gyalogos  útra.
Mikor  megbizonyosodtam arról,  hogy  tényleg engem követ, már szinte futottam, de   esélyem sem volt ellene. Legnagyobb örömömre  két tinédzser lány megállítottak, hogy csináljunk  egy  közös fotót.
Így  már nem tud bántani, fél szemmel láttam,  hogy megállt és minket nézett.
Próbáltam  húzni az időt, kérdezgettem a lányoktól,  igyekeztem, hogy ne vegyék észre zaklatottságomat.
Láttam, ahogy elhagyja a parkot, így én is illedelmesen elköszöntem, és az ellenkező irányban tovább mentem haza.
Amilyen hamar csak tudtam,  bezártam a főajtót, (rajtam kívül nem lakik itt senki sem, csak a főbérlő, de Ő csak télen jár haza), és a saját bejárati ajtómat.  Kétszer is elfordítottam  a kulcsot az zárban, az ablakokhoz rohantam,  és  sietősen  behúztam az  összes függönyt, mintha csak attól tartanék,  hogy az utcán áll, és távcsővel figyeli a lakásomat...
Zavaros gondolatokkal  telve  roskadtam a  padlóra.
Visszatért. Újra itt van a  városban, azért hogy engem teljesen  tönkretegyen.
Egy  újabb seb szakadt fel lelkemben, olyan  ami  már gyógyulófélben volt. Kezdődik az újabb rettegés, és tudom, hogy vissza fog jönni, azért hogy végre megkapja, amit akar. Az a célja, hogy én szenvedjek, amiért szakítottam Vele.  Tisztában  vagyok vele, hogy szét akar szakítani minket Harry-vel. Túlságosan fáj neki, hogy  én boldog vagyok. De most nem mondhatom el Harry-nek, az előbb történteket,  mert akkor haza fog jönni. Nem tehetem meg Vele, hogy még azon is aggódjon, hogy én jól vagyok. Most dolgozik, ezért nem zavarhatom ilyen hülyeségekkel. Viszont, ha most nem mondom el neki, akkor örökre hallgatnom kell, mert ha később kiderül, akkor azt fogja hinni, hogy nem vagyok Vele teljesen őszinte. Fáj a tudat,  hogy becsapom, szörnyű érzés, de nem tehetek mást. Meg kell védenem saját magam.

*Visszaemlékezés vége.*Fáradtan estem a kanapéra. Aludnom kell.  Így nem mehetek emberek közé, mert rémesen nézek ki.
Pár pillanatra lehunytam szemeimet, de nem  volt erőm kinyitni őket...
Hirtelen megugrottam az éles csengőszóra, mely betöltötte az egész házat, és sikeresen leestem a padlóra. Lassú léptekkel mentem a telefonhoz, féltem, hogy ki az...
-Igen?-Szóltam a készülékbe.
-Liz?? Vanda vagyok! Felmehetek?-Szólt a vonal túlvégéről barátnőm.
-Háát...-Egy kicsit haboztam, hogy beengedjem-e, hisz' nem kéne így látnia...-Gyere.
Kinyitottam az ajtót, és mosolyogva állt ott barna hajú "testvérem", de  amint meglátott lefagyott arcáról a mosoly.
-Úristen!-Kapta szája elé a kezét.-Nem nézel ki valami jól...
-Haha kösz!-Nevettem cinikusan.
A konyhában amint meglátta a szennyes evőeszközöket, tudtam, hogy ebből nem fog semmi jó sem kisülni.
Már pedig én nem mondom el Vandának  kritikus állapotom okait.
-Te teljesen elfeledkeztél valamiről Kis anyám...-Nézett szúrósan.
Akár hogyan dolgozott agyam, sehogy sem jutott eszembe semmi fontos dolog...
Nem is kérdeztem, látva értetlen arcát, tényleg aggódni kezdtem.
De persze azért sem  mondta meg, inkább  széthúzta a függönyöket,  jelentős  fényzuhatagot  zúdítva rám. Kicsit hunyorgattam, hogy megszokjam az új fényviszonyokat.
-Van, kérlek, ne idegesíts. Mond már mi van!?
-Az van Drágaságom, elfeledkeztél arról, hogy neked Little mix koncerten van megjelenésed!-Szemei szinte szikrákat okádtak felém. Nem hiszem el... Hogy lehetek ilyen idióta? Elfelejtettem, hogy a kedvenc bandámnak koncertje lesz. Homlokon csaptam magam-természetesen csak gondolatban-hogy lehetek ilyen feledékeny? Egész héten erre vártam, de úgy látszik a magánéleti problémáim ennyire befolyásolják elmémet.
Berohantam a szobába,  és megnéztem telefonomon az időt. 11 óra van. Tehát akkor, pontosan  van két órám arra, hogy normális kinézetet varázsoljak magamra,  mert ez így nem mehet tovább.
-Most mégis mit csináljak?-Fordultam Vanda felé.
-Nos...Moss hajat, fürödj meg, sminkelj, egyél, takaríts ki, és öltözz fel rendesen.-Hadarta el.
Látva kétségbeesett arcomat, felajánlotta, hogy majd Ő elmosogat.
-Imádlak!-Öleltem meg.
A szükséges dolgokkal  bementem a  fürdőbe, gondosan  ügyelve arra, nehogy meglássam tükörképemet.
Tele engedtem a fürdőkádat, és nyakig elmerültem benne. Kellemes  érzés töltött el,  mintha csak a víz hatására leoldódna rólam az összes gondom...
Tenyerembe nyomtam jó sokat a  barack-méz illatú samponból, és  alaposan megmostam hajam.  Harry imádja az illatát, ezért  hordom sokszor kibontva.
Már vagy fél órája áztattam magam a habok között, amikor annyira dörömböltek az ajtón, hogy azt hittem mentem leesik.
-Hé habkirálynő!-Kiabált Vanda.-Ki kéne szállni az óceánból!
-Igenis Anyuci!-Válaszoltam. Tényleg imádom Vandát, nem hiába Ő a leges-legjobb barátnőm. Kivétel nélkül mindig  mellettem áll.  Niall jobb lelki társat nem is választhatott volna.  Most is önkéntes alapon jött, hogy segítsen nekem. Elmosogat helyettem, gondolom már a ruhámat is kiválasztotta nekem...
Ünnepélyes búcsút vettem a finom illatú  haboktól,  és kihúztam a dugót a lefolyóból, majd kiszálltam.
Gondosan megtörülköztem,  és magamra kaptam fekete  köntösöm.
-Máris jobb!-Állt keresztbe tett kezekkel a nappali közepén.
-Mire kell menned?
-Kettőre...-Na még egy dolog amire nem gondoltam. Az aréna a város másik felében van...Hogy fogok oda egyáltalán kijutni? Gyalog nem mehetek, mert letörnek a lábaim...
-Ohh buszt is kéne néznem!-Mosolyogtam.
-Nem kell.-Állt komor arccal. Már épp szólásra nyitottam szám, de megelőzött.-Kerestem neked.-Mutatott a nappaliba, ahol laptopom az asztalon volt. Pedig úgy emlékeztem, hogy utoljára a szobámban láttam...
-Komolyan?
Fejét oldalra fordította,  jelezve,  hogy nézzem meg.
Felnyitottam a gépet,  és csodálkozva  láttam, hogy tényleg nézett egy buszt, ami 13:25-kor indul,  és pont érinti az egyik közeli  megállót.
Dobtam egy hálás pillantást Vanda felé,   gyorsan  megszárítottam hajam, majd  nekiláttam a takarításnak.
Elsősorban  kinyitottam az összes ablakot,  mert eléggé elhasználódott a levegő itt bent.  Ezután  felszedtem a szememet a padlóról, volt közöttük csokis papír, a munkabeosztásom gyűrött változata.. Egyszóval minden, amit kínomban összegyűrtem és a földre hajigáltam. Kiporszívóztam, és felmostam a konyhában.
Egy óra múlva örömmel néztem körbe, mindent csillogóvá változtattam.
Felvettem azt a mintás farmert, amit még Manchester-ben vettünk Harryvel, és hozzá szintúgy egy akkor vásárolt csipkés felsőt, majd erre egy farmerkabátot.
Vanda leültetett az asztalhoz, mondván, hogy  kisminkel.
Szemceruzával kihúzta felül a szemem vonalát, szemhéjamra halvány zöld sminket rakott, és a kedvencemmel,  szempillaspirállal koronázta a sminket.
Hajamat enyhén begöndörítette,  már is sokkal szebbnek éreztem magam.
Miután  elvégezte a "munkáját", csináltunk egy pár közös képet,  és feltöltöttük Twitter-re, és Instagram-ra is.
Elpakoltam  a  legszükségesebbeket a  táskámba,  bezártam az ajtókat, és együtt léptünk ki az  utcára.
-Akkor jó koncertet, majd még beszélünk!-Két puszi után az ellenkező irányba indultam,  hogy megvegyem a jegyemet.
Már épp a buszváróban álldogáltam, amikor rezegni kezdett a telefonom a zsebemben;
-Szia Kicsim!-Köszönt Szerelmem.
Szívem hevesebben kezdett verni, sírni tudtam volna örömömben, hogy hallom a hangját.
-Szia Harry!-Közben megérkezett a buszom, egyik kezemmel felmutattam jegyemet a sofőrnek, és viszonylag hátul helyet foglaltam.
-Mit csinálsz?
-Buszozok.-Vigyorogtam.
-Hová?-Rémüldözött egyszerre.
-Nyugi, csak Little mix koncertre...
-El is felejtettem...
-Nem csak Te Édesem.
-Akkor nem is zavarlak tovább, majd este írok, vagy hívlak.
-Tudod, hogy sosem zavarsz...Rendben. Puszii.

13:50-kor állt meg a busz a hatalmas aréna előtt, egyedül én szálltam le.
Most már kezdtem izgatott lenni, hisz' percek múlva találkozom kedvenc énekesnőimmel...
Körbesétáltam az épületet, állva a biztonságiak rosszalló pillantásait.
A hátsó bejáratnál három óriás termetű pasas állt, a biztonság kedvéért elővettem telefonomat.
-Jó napot!-Köszöntem illedelmesen.
-Viszont.-Szóltak unottan.
-Elizabeth Clark vagyok.-Mutatkoztam be.
-Örülök neki.-Néztek.
-Öhmm...Perrie Edwards azt mondta hivatkozzak rá, és akkor beengednek!-Jelentettem ki félénken.
A francba is...Ezek a gorillák nem fognak beengedni. Felvonták szemöldöküket, és az egyik súgott valamit a másiknak.
-Jó tudjuk, minden rajongó ezt mondja...
Nem is mondtam válaszul semmit,  kikerestem Perrie számát a névjegyzékből, és tárcsáztam.
-Haló?
-Szia Perrie! Liz vagyok, csak azért hívlak, mert nem akarnak beengedni!
-Ó megyek is!A hangok alapján arra következtettem,  hogy épp szalad.
Ebben a  pillanatban kivágódott a nagy ajtó, kis híján fejbe vágva az egyik biztonságit, és megjelent a tejfel szőke hajú  lány.
-Robin! Liz-t beengedhetted volna!-Szólt idegesen.
-Jól van Perrie, majd legközelebb beengedem.-Nézett közömbösen.
-Igazán köszönöm. Gyere Liz!-Kapta el karom, és szinte  berántott egy előtér gyanánt kialakított folyosóra, és egy nagy lendülettel  bevágta az ajtót.
-Nem hiszem el...Hogy lehetnek ilyen fafejűek?-Kérdezte már-már hisztérikus hangon.-Mindenesetre örülök,  hogy itt vagy!-Ölelt meg.  Kicsit  furcsának találtam,  hogy egy mamusz papucsban, és egy kék köntösben volt,  haja laza kontyba volt kötve...
-Én is...-Mosolyogtam.  Végigvezetett még két folyosón, komolyan mondom, ez a hely tiszta labirintus. Bár Perrie már biztos megszokta az ilyen helyeket.
Több perces barangolás  után megálltunk egy rózsaszínű ajtó előtt, amin "Little mix" felirat díszelgett.
-A lányok már nagyon kíváncsiak Rád!-Nevetett Pezz.
-Én is rájuk!-Nagy levegőt vettem, és kinyitotta az ajtót.
Egy elég  tágas helység tárult elém. Oldalt hatalmas tükör, előtte négy darab névvel ellátott szék volt.
Voltak még kanapék, két asztal, és sok-sok ruha szanaszét.
-Khmm.-Köhintett, hogy ránk nézzenek a többiek. Egyszerre nézett felénk hat kíváncsi szempár, és szélesen mosolyogtak.
-Sziasztok!-Integettem. Igazából,  hogy őszinte legyek, teljesen lefagytam. Ott volt előttem teljes életnagyságban, az a négy személy, kiknek dalai teljesen elkápráztatnak.
-Szia!-Köszöntek kórusban.
Először Jade jött oda hozzám:
-Jade Thirlwall vagyok, Te pedig csakis Elizabeth lehetsz!-Válaszul csak bólogatni tudtam. Hosszú barna haja laza loknikban volt kiengedve, egy elegáns egybe részes szoknyát viselt, egy hozzá illő fekete-szegecses magassarkúval.
Aki volt már olyan helyzetben,  hogy találkozott esetleg példaképével, vagy kedvenc énekesével, az pontosan tudja, hogy mit  éreztem.
Gondolataimból Jesy, és Leigh-Anne zökkentett ki.   Jesy barna, melírozott haja egyenesre volt kivasalva, Ő egy  leopárd mintás felsőt, és egy koptatott fekete farmert viselt.
Leigh-Anne haja még turbánszerűen volt egy törülközővel feltekerve, és rajta is még köntös.
Miután mindenki mindenkit megismert, folytatták előkészületeiket a koncerthez;
Perrie átöltözött, haját neki is begöndörítették, szépen kisminkelték, majd Leigh-Anne is elkészült.
Ezután mindannyian helyet foglaltunk a kanapén, és csak beszélgettünk.
-Képzeld, Zayn megkérte a kezem!-Örvendezett Pezz.
-Gratulálok!-Mosolyogtam.  Zayn nagyon is jól tette, hogy megkérte Perrie kezét,  mert látszott is rajtuk,  hogy tiszta szívből szeretik egymást.
 Most, hogy így közelebb kerültem hozzájuk, beláttam,  hogy tényleg olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amiket a dalokban leírnak. Óráknak tűnő beszélgetésünk után felmentem a VIP részlegre, ahol a lányok barátai, hozzátartozói is voltak, és izgatottan vártam,  hogy végre elkezdődjön életem legjobb koncertje.
A rajongók sikoltozva, kiabálva számoltak vissza,  és amint kimondták az egyet, megszólalt a Move zenéje. A fanok hatalmas ujjongásban törtek ki, amikor a sötétben egyszer csak felvillantak a reflektorfények.

29.Fejezet**A fájdalmas búcsú

Halihóóóóó! :))Drága Olvasóim, íme elkészültem a legújabb fejezettel.
Az előző fejezethez kapott kommenteket nagyon köszönöm! <3
A feliratkozóknak is nagyon köszönöm, hogy tudatják velem, hogy olvassák történetemet.

Minden kedves Olvasómnak boldog új évet! :) <3
Ezt a fejezetet nagyon sokat csiszoltam, sokszor újra írtam.
 A napokban volt egy olyasfajta "érzelmi" hullámom, hogy abbahagyom a blogot... Azonban egy nagyon-nagyon jó Barátnőm rábeszélt, hogy ne merészeljem befejezni. Köszii Noémi! <3
Ez az év sok-sok meglepetést fog rejteni, hisz ebben az évben fog a blog MÁSODIK évada is elkezdődni, még nem tudom pontosan hogy mikor, és ha ezt a blogot bezártam, akkor LESZ következő blogom, ami sokkalta jobb lesz. És lenne még egy olyan kérésem, hogy amikor írod a KOMMENTET, akkor írj egy-vagy több kérdést, ez azért "kell", mert létre fogok hozni egy külön aloldalt, ahol ezeket a kérdéseket meg fogom válaszolni, a második évadig.

Mit, és mennyit kérdezhetsz?
-Fejenként mindenki három kérdést tehet fel a történetről(szereplőkről, eseményekről), és három kérdést rólam.Természetesen ha egy kérdés többször ismétlődik, akkor csak egyszer fogok válaszolni. :)

UI.: Remélem elnyeri tetszéseteket a fejezet! :)
Akkor hát jó olvasást, és akkor kommentben tehetsz fel összesen hat kérdést! :DD



*Harry szemszöge*

Miután Liz   kiment a  mosdóba megpillantottam azt   a lányt,  akivel volt   egy "kis" kalandunk.
Azonban mos   már  inkább  undorodok   Tőle...
Próbáltam úgy  fordulni,  hogy ne vegyen  észre,   de sajnos akción sikertelennek bizonyult...
Miközben felém  lépkedett  a tűsarkúban, fenekét  úgy riszálta, hogy azt hittem leesik.
Azon imádkoztam,  hogy   Liz ne most jöjjön vissza.
Leült mellém, és műszempilláit rebegtette.
Jessica csak egy rossz  ribanc.
-Hello Harry baby!
-Ne szólíts így. Mit akarsz?-Szóltam durván.
-Mi ez a hangnem?-Vágott értetlen arcot.-Két hónapja  nem így beszéltél velem!
-Változtak a dolgok!-Szemöldökeit felvonta, és rosszallóan  csóválta fejét.
-Harry cica Te mindig az a szexmániás seggfej leszel!-Szavai kés ként fúródtak szívembe.
Tudom, hogy egy ilyen  ribancnak nem  kéne  hinnem, de valahol nagyon kicsit  igaza volt.
A múltam elől nem bújhatok el, az életem azon részét lezártam, és senki nem  ránthat vissza.
Ajkait hirtelen  nyomta  enyémekre,  természetesen  nem válaszoltam rá.
Miután leakadt rólam,  egy  kétségbeesett, széttört,  kék szempár figyelt.
Szüntelen potyogtak könnyei, idegesen löktem  félre  Jessica-t.

Azonban  gyorsabban reagált, és elfutott   előlem.
Soha nem  gondoltam  volna, hogy egyszer is elmenekül előlem.
Megbántottam,  fájdalmat okoztam  Neki, és  ez szörnyű érzés.
Tudom, most látni   sem akar, de  én beszélni fogok  Vele.

Egyre  jobban érzem, hogy az alkohol hatása múlik  szervezetemben.
Nem fogok holnap úgy  elrepülni Olaszországba,  hogy nem   tisztáztuk a dolgokat.
Alacsony  termetével könnyen  beleolvadt a táncoló  emberek  sokaságába,  jelentősen  megnehezítve  dolgomat.
Egy pillanatra  fordultam csak el, de mire visszanéztem sehol sem láttam Lizt.
Még idegesebben kezdtem keresni, szó szerint  arrébb löktem az embereket, hogy  megtaláljam azt, aki a legfontosabb nekem.
Félek, hogy  elveszítem, ezért még jobban kerestem   tekintetemmel.
Még egyszer  végigmentem a táncoló  tömegen, de úgy  tűnik  végleg  elveszítettem.
Pár másodpercre benéztem  egy folyosóra, majd mentem  is tovább, de hamar visszamentem.
Egy nő a falnak volt  nyomva, a férfi pedig   erőszakosan szívta a nyakát.
Nem hiszem, hogy  a nő élvezi, mert ahol érte  rúgta a pasit.
Igaz nem ismerem, de segítenem kell neki.
Ahogy egyre közelebb mentem hozzájuk, jobban láttam a lány kétségbeesett arcát.

Liz! Segítenem  kell rajta.

Arrébb löktem  a férfit,  és erősen orrba  vágtam, minek hatására az elég erősen vérzett, de  nem  érdekel, megérdemli.
Gyorsan feltépte a hátsó ajtót,  és  kifutott rajta.
-Liz! Kicsim nincs semmi baj!- Amilyen hamar csak lehetett karjaimba zártam.  A sokk hatására sírt. Nem lökött el magától, ami talán azt jelenti, hogy  annyira  nem haragszik.
-Harry!-Motyogta fülembe.
-Shh, nem lesz semmi baj, itt vagyok Bébi!-Nyugtatóan simogattam  hátát.

Elengedtem, és könnyes szemeit  néztem.
-Liz nagyon sajnálom! Kérlek bocsáss meg!-Tudom, hogy megbántottam, de szükségem  van rá, Ő az életem.
-Ezt ne itt kérlek!-Könyörgött.
Ugyanazon a hátsó ajtón távoztunk  mi is. Útközben  nem  szólt hozzám, egyszer  megpróbáltam összefűzni ujjainkat, de nem engedte.
Egyre csak kétségbeesett lettem, mert  amikor  megmentettem, azt hittem, hogy  visszakapom.
De most meg egyre csak  ellenségesebb lett  velem szemben.

Remegő kezekkel  próbálta a lakáskulcsot a kulcslyukba illeszteni, de  elég gyenge volt jelenleg.
Kezemmel óvatosan  értem  övéhez, és együtt sikerült.
Bennt  lerakta a táskáját,  és  a kanapéra  roskadt.
Kiléptem  cipőimből, és lassan leültem mellé.
Arcát kezeibe temette, és némán gondolkodott.
Ahogy haja vállaira omlott, egy nagyon csúnya foltot láttam a  nyakán.
A körülöttünk levő csendet én törtem meg.
-Liz kérlek bocsáss meg! Szeretlek!-Nem válaszolt.
Csak halkan zokogott, és hirtelen megölelt.
Szorosan hozzám bújt, ott,  abban a percben éreztem,  hogy  nem haragszik rám. Ez az ölelés mindent elmondott.
-Szeretlek Harry!-Szipogott.
Elengedtem, és nyomtam egy puszit  arcára.
-Hadd nézzem a nyakad!-Félre tűrtem pár zavaró  tincset.
Ujjammal finoman hozzáértem a lila folthoz,  mire felszisszent.
-Bocsi.-Közelebb hajoltam, és apró csókokkal leptem el a sebzett területet.

Amíg Liz lezuhanyzik, addig én lefeküdtem az ágyra, mert nem vagyok épp'  teljesen józan, másfél üveg  Jack Daniel's után.
Attól tartok holnap keserves reggelem  lesz.

Amikor Liz bejött,  akkor az én pólóm volt rajt, ami körülbelül  combközépig ért neki.
-Gyere ide!-Nyújtottam ki  karjaimat, látva, hogy nagy nyomot hagyott benne a ma este. Mármint az  est azon része , amikor elkapta az a mocsok.

Szép lassan karjaim közé feküdt, megnyugtató volt tudni,  hogy újra itt van velem,  visszakaptam.
-Harry...amikor láttalak azzal a lánnyal...-Itt sírni kezdett.
  Szörnyű érzés, hogy fájdalmat okoztam  neki.
-A szívem szakadt meg!-Fejezte be a mondatot.  Felém fordult, láttam könnytől   áztatott arcát.
-Nagyon sajnálom Kicsim...-Letöröltem könnyeit, és megcsókoltam.
Érzékien, gyengéden   kóstolgattam ajkait.
Miután  elváltunk,  szorosan  megöleltem.
-Soha többet  ne  hagyj el!-Suttogta  fülembe.
-Nem foglak Szerelmem.-Válaszoltam.

***

*Liz szemszöge*

Ébredésem oka ezúttal  a fejfájás volt. Óvatosan  felültem,  hogy ne keltsem  fel Harry-t, de ahogy elnéztem a másnaposság  tünetei  nála  is  jelentkeztek.
-Jó reggelt Bébi!- Nyöszörgött.
-Neked is.
Bizonytalan léptekkel  indultam  fájdalom csillapítót keresni.
Engedtem két pohár vizet, bevettem egy  szem tablettát, azonban   kétlem,  hogy Szerelmemnek  is elég lesz egy,  ezért az egész  dobozt  bevittem, és  leültem  az ágy  szélére.
-Hoztam gyógyszert!-Felült, és egyből kettőt is lecsúsztatott torkán.
-Imádlak!-Mosolygott.

*Harry szemszöge*

Amikor  felébredtem, szörnyen  hasogatott a fejem.
Egyszerűen  nem   volt erőm  még felkelni  sem.
Lélekben már a konyhában  kerestem  a fejfájás-csillapítót.
Azonban  most a lelkem nem én voltam, hanem Barátnőm, aki annyira ismer, hogy tudja mikor mire van  szükségem.
Picit  besüppedt  mellettem az ágy, megérkezett az én házi nővérem.
-Hoztam gyógyszert!-Felültem, és  bevettem  egyből   két tablettát.
-Imádlak!-Mondtam ki az  egyértelműt, és mellé szélesen  mosolyogtam. Tudom, hogy ezzel a mosollyal  zavarba hozom.
Imádja, ha  nevetek, vagy akár csak   ha felfelé görbül a szám, a  gödröcskéket.
Feltápászkodtam az  ágyról, és kimentem a fürdőbe,  egy kicsit lemosni az arcom.
Mire visszamentem Liz a konyhában ügyeskedett.
Leültem a székre, és figyeltem ahogy  a reggelit  készítette.
Ameddig csak tudom, ma  minden időt Vele  fogok tölteni.
Ezért csak  szimplán  néztem.  Öt  napig  úgysem  fogom élőben   látni.
-Ennyire érdekes, ahogy  reggelit főzök?-Nevetett.
Válaszul csak bólogattam.  Amikor leakart  ülni velem szemben,  akkor inkább az ölembe ültettem.
Érezni akarom a jelenlétét.  Az illatát.  Látni akarom ahogy elvörösödik, amikor  kacsintok.
Kell nekem.  Egész  lényében  nekem lett teremtve, de ez a másik irányba  is működik.
Sokan azt mondják, a szerelmesek egy idő után  megunják  egymást.
Nos, ez a  mi erős szerelmünkben  nem  fog   meg történni.
Miután elfogyasztottuk  a reggelit, visszamentünk a  szobába, hogy összeszedjem a  cuccaimat.
Liz szinte  fájdalmasan nézte ahogy pakolok, ezért odamentem hozzá.
-Ne légy szomorú kérlek!  Akkor én is az leszek.-Homlokomat övének döntöttem, és láttam, miként lesznek kék íriszei  könnytől  ázottak.
-Ne sírj Bébi. Nem örökre megyek el!- Vigasztaltam.  Hogy őszinte legyek, nekem is sírhatnékom van.  De ha én összetörök, akkor Liz még inkább.
-Tudom...csak nagyon fogsz hiányozni!- Szipogott. Fejét mellkasomra  hajtotta, ujjainkat összefűzte.
-Te is nekem.-Felnézett rám, én  pedig  lassan megcsókoltam.
Szenvedélyesen, érzékien.  Valahogy ez a csók más  volt. Sokkalta több érzelmet rejtett, mint eddig bármelyik.
Együtt lépegetve jutottunk el az ágyig. Igen, Liz is készen áll ARRA.
Eljött a pillanat, hogy teljesen egymásé legyünk.

***

Fáradtan feküdtem Liz mellé.
Arcáról sugárzott a boldogság.  A kapcsolatunk ezennel  új  szintre emelkedett. Szorosabb,  intimebb lett.
-Indulnunk kell hozzánk Drágám!-Közöltem fájdalmasan.
Az idő ellenünk dolgozik, súlyosan csökken a percek száma, amit ma Szerelmemmel tölthetek.
Magára húzta a takarót, és így vonult a fürdőbe.
Gyorsan összeszedtem az én cuccomat, és Liz táskáját is kivittem a konyhába,  valamint egy kis ajándékot rejtettem el a szobába...

-Mehetünk?-Kérdeztem, amikor Liz kijött a  fürdőből.
-Azt hiszem.-Sóhajtott.
Beraktam a sporttáskát a csomagtartóba, és beültem.
Beindítottam a motort, és elindultunk.
Egyik kezemmel a kormányt szorongattam, a másikkal Liz kezét  fogtam.
Nagyon félek, hogy mi lesz Vele, ha Daniel  felbukkanna.
Bár megbeszéltük, hogy akkor engem hívjon fel azonnal, ha én nem veszem fel, akkor pedig Eleanor-t hívja.
Beparkoltam a  garázsba, mert külön autókkal  fogunk kimenni a reptérre.
Amikor bementünk mindenki a kanapén ült, kivéve  Liam , és Zayn, mert Ők barátnőiktől jönnek majd.

-Sziasztok!-Köszöntünk.
Egyszerre nyolc szempár  figyelt minket.
Ha jól láttam Niall  épp sírt, ezért ölelte  Vanda.
-Minden rendben?-Kérdeztem.
-Persze.-Válaszolt Louis.-Csak Niall kiborult.
-Miért?-Ment Niall-hez Liz.
-Azt mondta ez nem igazság, hogy a barátnőket itthon  kell hagyni.-Mondta Vanda, miközben megölelték egymást, és két puszival köszöntek egymásnak, majd Eleanor-ral is "barátnőiesen" köszöntek. 

-De nem így van?-Kezdte Niall idegesen.-Harry Te sem akarod itthon hagyni Lizt!-Mutatott rám.
-Louis Te sem örülsz, hogy egyedül kell hagynod itt El-t!-Nem nagyon láttam Niall-t még ennyire idegesnek. Igen, nyílván egyikünk sem boldog, de nem tudunk mit csinálni.
Ha egyszer ezt mondták, akkor az úgy van.
A menedzser szava szent.

Miután Niall-t megnyugtattuk,  rájött, hogy nagyon éhes, /mint mindig/, ezért  a Nando's -ból hatalmas adag  ebédet rendelt.

*Eleanor szemszöge*

Eddig soha sem láttam így Niall-t kiborulni, pedig majdnem egész  nyáron  itt laktam Vele egy  házba.
Jogosan akadt ki, de a Fiúk nem szólhatnak bele a dolgokba. Ha azt mondták, hogy lányok nem  jöhetnek akkor ez van. Én sem örülök,  hogy  Louis elmegy,  bár megszoktam már, hogy  hosszabb időre magamra  hagy.  Nekünk sem egyszerű, de kinek az?
Sokan nem hiszik el, hogy szeretem Louis-t. A mai napig voltak/vannak utálóim. Pedig ha csak egy picit ismernének, akkor rájönnének, hogy milyen ember is vagyok igazából.
Amikor bejött az ajtón Liz és Harry, akkor lerítt a szemükről, hogy tudják, hamarosan elválnak egy időre. Szerintem nagyon aranyosak együtt, összeillenek.  Sokáig  Harry szingli volt, de tudtuk Louis-val hogy egy napon megfogja találni, azt, aki igazán boldoggá teszi. Csak az szomorít el, hogy Louis már nem így látja a dolgokat.  Egy ideje próbálom meggyőzni arról, hogy Liz szereti Harry-t.  Lassan beadja a derekát, de még mindig nagyon makacs.

Ameddig kihozzák az ebédet, addig  felmentem, hogy rendet rakjak Louis szobájában. Együtt élünk, de  sosem pakol el maga után. Valahogy a takarítás rész mindig rám marad. 
Miközben a hajsütő-vasra tekertem rá a vezetéket bejött az említett személy.
-Már megint pakolsz Kincsem?-Mosolygott pajkosan.
-Valakinek muszáj!-Válaszoltam a kelleténél kicsit durvábban. Néha tényleg nagyon idegesít, hogy feljövök esetleg aludni, és nem tudok az ágyra feküdni, mert  tele van Lou ruháival. 
-Valami baj van?-Kérdezte értetlenül.
-Nem dehogy...-Arrébb raktam a nadrágját, és leültem az ágyra.
-Csak bánt, hogy nem tudod elfogadni Harry boldogságát!-Már napok óta ezzel nyúzom.
-Nézd Kicsim, én elfogadom Liz-t, csak...
-Csak mi? Zavar, hogy Harry elhanyagol?-Tudom, hogy az bántja, hogy Harry kevesebb időt tölt Vele, mint régebben. 
-Igen! Ez nagyon zavar!-Húzta fel szemöldökét.
-Figyelj Lou...Amikor mi járni kezdtünk,  Te is elhanyagoltad a Fiúkat. Most még friss a szerelmük, és szükségük van egymásra.-Ezt Ő is tudja. Hisz' amikor megismertük egymást, akkor Ő is velem akart tölteni minden időt.
-Igazad van Szerelmem. Meg fogok változni.-Na végre! Örömömben nyakába ugrottam, és apró  puszikkal leptem el kissé' borostás arcát. 
-Nem kéne borotválkozni? Bök a szakállad.-Nevettem. 
-De, lehetséges...-Húzogatta ujjait állvonalán.
Miután lábaim ismét a szilárd talajon álltak, elmentem hajat mosni.

*Két órával később*

**Liz szemszögéből**

Öt perc múlva  itt lesznek az autók  értünk, hogy  kivigyenek  a  repülőtérre.
Harry lelkesen  kijelentette, hogy  bepakolta ruháit. 
Mielőtt  lementünk volna a lépcsőn elbúcsúztunk egymástól. Nincs szükségünk közönségre, hogy elváljunk.
Itt is sírok, de ott is könnyezni  fogok. A hiánya szívemben jelentős  ürességet okozott.
-Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra!- Még az Ő szemei is csillogtak, de nem akarom, hogy sírjon, mert akkor én még jobban elgyengülök.-Megígérem.-Kezével végigsimított arcomon, és megcsókolt. Minden egyes pillanatát kihasználtam, mert lehet, hogy ma már erre nem lesz több idő.                                                          -Szeretlek!.-Szorosan megölelt, és pedig mélyen belélegeztem illatát. Kopogtak;                                                  -Megjöttek az autók!-Szólt Louis.    Harry vállára rakta a táskáját, és szorosan megfogta a kezem.                   Lent mindenki olyan arcot vágott, mintha legalább meghalt volna valaki.                                                               Kis csapatunk betömködte magát a két fekete autóba. Még itt sem engedte el kezemet Harry, de nem is akartam.
A reptéren próbáltuk elrejteni arcunkat, sikerült is észrevétlenül bemenni a nagy csarnokszerű épületbe.
-Tizenöt perc múlva indul a 34-es járat Londonból, Rómába. -Szólt sablonosan egy női hang.
Miután megkerestük a megfelelő kapuállást, megálltunk búcsúzkodni. Niall Vanda nyakába temetkezve sírt, El és Louis egy közeli padra ültek le. Időközben megérkezett Liam, és Zayn.  Még egyszer utoljára megöleltem Harry-t, és megcsókolt. Csókunkba belefolyt egy két sós könnycsepp, melyek szemeimből potyogtak.
Magához húzott, és édesen belepuszilt hajamba.
-Ha odaértünk felhívlak. Este meg akár skype-olhatunk!-Suttogta fülembe.

-Öt perc múlva felszáll a Római járat, kérjük kezdjék meg a felszállást!-Utasította az embereket a női hang.

-Mennem kell!-Suttogta.
Rám mosolygott, és megpuszilt.
-Szia Bébi! Majd hívlak!-Köszönt el.
-Szia!-Integettem.
Fájdalmas ábrázattal figyeltem, ahogy távozik szívem egy része, maga után jelentős ürességet hagyva.
Együtt integettünk a  lányokkal, és felszállt a  gép. A repülőgép, mely' sok embernek megkönnyíti az életét, azonban másoknak a szívét szakítja ketté. Ezennel kezdetét vette életem legeslegnehezebb öt napja.