33.Fejezet**Örökké szeretni

Drága Olvasóim!:)
Nem is tudom, mit mondhatnék..
Elérkeztünk hát az utolsó fejezethez, ebben az évadban.  Nem tudom értékelni,  mert  nem is tudom..
Olyan elgondolkodtató lett. Aki  igazán szemfüles az felfigyelhet ebben a fejezetben néhány fontos információra, amit a második évad miatt kötelességemnek éreztem leírni. 
Remélem kellőképpen elnyeri tetszéseteket az új  fejezet,  kérlek kommentben is mondjátok el ezt. 
A második évad előtt fel fog kerülni egy bejegyzés, ami nem az új fejezet lesz, hanem egy-két lényeges dolgot fogok kifejteni. 
Ez a bejegyzés reményeim szerint jövő héten fel fog kerülni, ha a gépem is úgy akarja...

UI.1: Mindenkinek jó olvasást!:)
UI.2.:Kérlek, ha esetleg helyesírási hibát találsz, azt jelezd! ;)

Puszi, Pay.








Jobbnak láttam hazamenni,  mintsem megkockáztatni azt, hogy elraboljanak, vagy még rosszabb.
Zavaros gondolatokkal telve mentem haza.  Daniel vajon miért ment be abba a házba?
Ott lakik? Vagy várta ott valaki?
Idegesen félre dobtam gondolataimat,  és  inkább  elővettem azt a gyönyörű  ruhát, amit Harry-től kaptam Manchester-ben,  és elkészítettem,  hogy ne kelljen az időt ezzel is húzni majd.
Késve, de megebédeltem,  maradt még a tegnapi vacsorából,  és megmostam a hajam.
Nagyon izgatott vagyok,  már most,  akkor mi  lesz akkor, ha már ott leszünk a díjátadó-bálon?
Nem  igazán  tudtam mivel lefoglalni magam, ezért ledőltem a kanapéra,  és a tévét kapcsolgattam,  egészen addig,  míg  meg nem találtam azt az interjút, amire ma ment Harry, élőben közvetítik, ezért a távirányító után nyúlva felhangosítottam.
A Fiúk  egy hosszú asztalnál ültek, velük  szemben pedig sok újságíró, fotós volt.
-Harry-Szólt Szerelmemhez egy középkorú  hölgy.-Mennyire komoly a kapcsolatod Elizabeth Clark kisasszonnyal?
Időm  sem volt a "kisasszony" megszólításon  kiakadni,  hirtelen  kíváncsiság töltött el,  hogy vajon mit válaszol Harry.  Persze, tudom,  nem kéne ezen agyalnom, de mégis csak érdekel,  Ő hogyan  értékeli kapcsolatunkat.
-Liz egy fantasztikus lány,  én mondhatom magam szerencsésnek, hogy rátaláltam.  Nagyon szeretem, Ő kedves, aranyos, okos, bájos, gyönyörű lány.  Ennél komolyabb nem is lehetne kapcsolatunk.

Könnyezve hallgattam végig.  Sírtam,  mert egy egész világ előtt mondta el,  hogy mennyire is szeret.
És könnyeztem,  mert  szívmelengető  volt, az hogy  Ő így látja szerelmünket.

Még  pár percig néztem Őket,  aztán  kikapcsoltam  a tévét,  mert vége lett a közvetítésnek.
Unalmamban   kifestettem  körmeimet,  és  leültem az asztalhoz, a telefonomat  bámulva, mert mindig fel szokott hívni,  amikor hazaindult munkából.

Az  óra lassan  fél ötöt ütött, de Harry sehol.
Kezdtem aggódni érte,  bár nem hívott, de én sem hívtam,  mert nem akarom zavarni, ha esetleg vezet.
Ezzel  leginkább csak magamat  nyugtatgattam,  mert tudom,  hogy nem zavarom soha,  pláne nem vezetés közben.  Mindenesetre nem tudom hol van,  csak remélem, hogy jól van,  és nincs semmi baja.
Öt órakor  eljutottam arra a szintre,  hogy nem érdekel ha zavarom,  csak  azt akarom tudni hol marad ennyi ideig.
Idegesen nyomtam rá a nevére, és tárcsáztam.  Kicsengett,  csak éppen nem vette fel.
Aggódásom immár átváltott idegességre,  mert el sem tudtam képzelni hol van.
A fotózásnak,  és az interjúknak vége  kell hogy legyen, szóval remélem jó indokot tud felmutatni majd késői érkezésének.

Teltek  múltak  a percek,  sőt az  órák,  csak éppen én még egyedül ücsörögtem az ülőgarnitúrán.
Nem vacsoráztam,  nem ittam.  Frissen lakkozott körmeimet piszkálgattam,  most csak ez kötötte le figyelmem. 
Ha  most egyet kívánhatnék,  nem kérnék mást,  csak,  hogy legyen itt velem Harry.
Félek,hogy baja esett, vagy még rosszabb...
Nem  érdekel,  hogy hol volt, vagy miért nem vette fel a telefont,  csak annyit  kérek Istenem,  hogy hozd ide épségben.
Felkeltem,  hogy  igyak egy pohár vizet,  de megszédültem, és a földre estem.
A  fejem hasogatott,  de nem akartam felkelni..
Összekuporodtam,  és a padlón fekve elaludtam.

Egyedül sétáltam a sötét utcán, mezítláb.  Nem voltam tisztában azzal,  hogy igazából hova is megyek,  csak lábaim vittek.  Valahogy mégis sejtettem mi úti célom,   de nem akartam oda menni. 
Sírtam,  és kiabáltam,  de senki sem jött, hogy segítsen.  
Meg akartam állni,  de végtagjaim önálló életre keltek, és immár a komor,  szürke ház előtt találtam magam.  Kapálóztam,  megakartam kapaszkodni az ajtófélfában, de nem sikerült.  Soha nem jártam még ebben az épületben,  de pontosan tudták lábaim,  hogy merre kell mennem. 
A falakon mállott a vakolat,  minden szürke, és komor volt.  A lépcsőn indultam el, amikor fentről szörnyű hangokat hallottam.  Tiszán érzékeltem, hogy két férfi hangja.
Az egyik gonoszan kacarászott, a másik keservesen üvöltött.  Ott, abban a pillanatban tértem vissza, vontam irányítás alá lábaimat. Nem érdekelt,  hogy milyen látvány fog fogadni, csak egy célom volt;
Megmenteni Szerelemem életét, mert a hangok alapján nem volt nehéz kivenni,  hogy az életben maradásért küzd.
Feltéptem az ajtót,  mindketten felém fordultak.  Az egyik alak a földön feküdt, teljesen elgyengülve, de még nem halt meg. Nekem ennyi pont elég, tudom, hogy megmenthetem, ha elterelem támadója figyelmét.
Sírva neki   futottam,  és a földre kerültünk mindketten.  Egy éles szúrást éreztem  hasam környékén, és innentől elmosódtak az alakok körülöttem.  Éreztem,  közel a halál.
Itt van,  itt repked fekete, vértől ázott ruhájában,  és arra vár, hogy megragadja kezem, majd átvigyen az örök élet folytatásába.  
Kinyújtottam sápadt, élettelen kezem felé,  de valami, illetve valaki nem engedett el. 
-Kicsim..-Zokogott-Nem hagyhatsz itt.. Miattam nem halhatsz meg..-Szívfájdító volt azt a kétségbeesett hangot hallani.  Miattam sírt, én okoztam csalódást neki.  Csak meg akartam menteni, nem pedig megbántani.  Én nem akarok meghalni!!


*Harry szemszöge* 


Már  több mint  két órája vacakolunk a hülye öltönyökkel... Minek kell ennyit variálni azon,  hogy milyen legyen a  szabása, stb...
Ha  így folytatja a stylist akkor nagyon ki fogok borulni, de ahogy elnézem ezzel nem csak én vagyok így.
Ráadásul  a mobilom is teljesen lemerült,  úgy hogy  nem tudok beszélni sem Lizzel,  hogy későbbre várjon.
Remek...Mi van, ha valami  baja esett? Vagy ha már teljesen kiakadt? Ami persze teljesen érthető lenne.
Valamiért nagyon rossz érzésem van, aggódom érte. Még  egy  öltönyt fel veszek de  nem többet.
-Harry...Kérlek ezt is vedd fel!-Szóltak.
-Rendben..De ez az utolsó.-Motyogtam magamnak.  Én megértem,  hogy holnap nyilván mindenki minket fog nézni, de egy egyszerű  elegáns ruházatban is jól néznénk ki.  Minek kell ennek ekkor felhajtást keríteni?


 Nem  volt bennem annyi férfiasság,  hogy szembe szálljak a menedzserünkkel,  türelmes voltam.
De amint kiléptem az épületből,  idegesen vágtam be magam az autóba.  Gázt adtam,  és megengedettnél bőven többel hajtottam végig London utcáin.
Leparkoltam,  és kettesével szedtem a lépcsőfokokat.  Az  ajtó nem volt bezárva, amikor beléptem, nem láttam sehol sem Barátnőm.  Már már kezdtem a legrosszabbra gondolni, de amikor megláttam a padlón fekve,  verejtékezett testtel,  sírva,  mondhatni  hatalmas kő esett le szívemről.
Letérdeltem mellé,  és karjaimba vettem kapálózó testét.
Nem  volt kérdéses,  hogy rémálma van,  ezért lágyan simogattam könnyektől ázott testét.
-Harry...-Suttogta csukott szemekkel.
-Itt vagyok Baby,  nincs semmi baj!-Homlokon pusziltam,  kinyitotta szemeit,  és rögtön megteltek könnyel kék íriszei.
-Hol voltál?-Kérdezte halkan.
-Öltönyválasztáson,  és a telefonom lemerült.-Válaszoltam szomorúan.
A várt,  ideges reakció helyett, csak egy csókot kaptam ajkaimra.  Szép  lassan segítettem neki felállni,  és leültettem a kanapéra.-Hozok vizet!-Mondtam komolyan.
Kiengedtem a csapból egy pohár hideg vizet,  és vittem is a nappaliba.
-Mi történt?-Tereltem a szót.
-Mire gondolsz?-Kérdezett vissza, miközben kortyolta a hűsítő folyadékot.
-Arra,  hogy miként kerültél a padlóra, miért vagy holtsápadt, és miért remegsz?-Bombáztam kérdéseimmel.
Sóhajtott,  majd ledarálta minden kérdésemre válaszai.-Elszédültem. Mert nem vagyok jól. És mert rémálmom volt.-Kapott fájdalmasan halántékához,  majd kicsit megdörzsölte a fájó területet.
-Értem...-Nézet magam elé.-Várj!-Fordultam felé hirtelen.-Mi az hogy "nem vagy jól"?-Rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.
-Fáj a fejem...
-Adjak fejfájás csillapítót?-Aggodalmaskodtam.
-Nem kell..Inkább lezuhanyzok.-Jelentette ki.
Fájdalmas ábrázattal figyeltem, ahogy ment a fürdőszoba felé.  Talán  még is csak haragszik rám?
Ismerem annyira a lányokat,  hogy még ha azt is, mondják,  hogy minden rendben, akkor legbelül azon rágódnak, hogy megbocsássanak vagy ne..

Felraktam a telefonomat tölteni, és odaálltam a fürdő ajtó elé.  Már nem csobog a  víz, szóval már lefürdött. Be kéne mennem, de mit is mondhatnék? Csak egyszerűen öleljem meg, vagy kérjek bocsánatot, és vessem be a "Harry Styles"  féle csábítást.  Nem tudom, a lányok valahogy másképpen gondolkodnak, mint a fiúk.
Ha  szó nélkül ölelem meg, akkor még a végén azt gondolná,  hogy  nincs is semmi probléma, és nem érzem át, hogy mennyire sokat is késtem.
Döntöttem.  Bemegyek, és elmondom az érzéseket, melyek bennem kavarodnak, és hullámzanak, akár a vad óceán.
Illedelmesen kopogtam, és mivel kaptam választ lassan benyitottam.
Apró kis testével a mosdónak támaszkodott, és saját magát bámulta a tükörben csendben.
Nem nézett rám, a tükörképemet figyelte.
-Liz..Kicsim sajnálom a mait..Nem tudtam előbb eljönni, és rohadt nagy bűntudatom van!-Léptem közelebb egyet.
-Harry, én nem is tudom..Lehet, hogy valahol mélyen haragszok egy kicsit..
-Értem-Hajtottam le fejem.-De azért holnap eljössz velem, ugye?-Teljesen megérteném, ha "nem" lenne a válasz. Szép volt Styles, megint megcsináltad magadnak a bajt.


Az est további részében Liz a laptop mögé bújva ült,  azt mondta e-mailt ír a régebbi barátainak, meg a Testvérének üzent.
Én meg csak ültem vele szemben, és néztem.  Látszólag eléggé zavarba hoztam,  de "hősiesen" állta a sarat.
Rendben, ha így játszunk akkor legyen. Ha kell, egész este várok rá, arra hogy abba hagyja a duzzogást.
Érte bármit.
-Elmegyek aludni!-Csapta le a gép tetejét, és átcsoszogott a hálóba, kerülve a szemkontaktust.


*Liz szemszöge*

Nem tudom, haragszok-e Harry-re.. Valahol egy részem azt mondja egyszerűen felejtsem el, és öleljem meg.  De valahol azt is érzem,  hogy ki kell mutatnom, mennyire is rosszul esett..
Miután begépeltem Sam-nek, és Sandy-nek egy eléggé hosszú levelet, kezdett úrrá lenni rajtam az álmosság.
-Elmegyek aludni!-Mondtam inkább magamnak, és bementem a szobába, anélkül,  hogy Harry-re néznék.
Nem nézhetek rá, mert akkor elveszek gyönyörű smaragd szemeiben. Ha egyszer is rájuk nézek, onnantól végem. Elszáll minden harag, és öröm veszi át a helyét.

Valami furcsa érzés jár a fejemben.  Hogyan történhetett meg az,  hogy én haragszok Harryre?
Soha sem gondoltam volna,  hogy mi valaha is összeveszhetünk.  Az  oldalamra  fordultam,  mert hallottam Harry közeledő lépteit.  Nem akartam,  hogy lássa síró arcom.  Igen, sírok, mert félek, hogy talán valami megromlott.  Nem akarom, soha, soha elengedni, és ha kell tenni fogok az ellen,  hogy ez ne történjen meg.
Besüppedt mellettem az ágy,  én pedig feljebb húztam a takarót.  Kövér könnycseppek gurultak le az arcomon.
Harry óvatosan a hátamra fordított, én pedig reflex-szerűen teljesen eltakartam magam a takaróval.
-Baby...ugye nem..-Lassan lehúzta az anyagot fejemről, szabad rálátást kapva könnyes arcomra.
Nagy tenyerei közé  fogta arcom, és közelebb hajolt hozzám.  Orra már majdnem enyémet érintette,  kicsit zavarba hozott hirtelen közelsége.
-Kérlek ne sírj miattam..Utálom ha miattam sírsz!-Arckifejezése  fájdalmassá váltott,  és mintha könnyek gyűltek volna szeme sarkába..
-Nem sírok!-Szipogtam. Még talán egy kicsit mosolyogtam is.
Látszólag Őt is megmosolyogtatta ellenkezésem, majd lágyan csókot lehelt ajkaimra. És ott lett végem. Innentől már képtelen vagyok haragudni rá,  mert "elkábított". Puha ajkai édesen csókoltak, én pedig széles hátába kapaszkodva öleltem át.


*Másnap reggel*

Reggel  arra ébredtem,  ahogy a kövér esőcseppek az ablakot verték.
Lustán a hátamra fordultam, és a fehér plafont bámultam.  Nem lepődtem meg azon,  hogy egyedül fekszem az ágyban, hisz' tudtam,  hogy ma reggel Harry-nek korán kell mennie.
Rezgett a mobilom, és megnyitottam az sms-t.

"Jó reggelt Édes, háromnegyed háromkor találkozunk, legyen addig is szép napod!:)

               Csók.Hxx"

           "Neked is Harry.  Rendben, nagyon hiányozni fogsz..:(  xo"

           
Majd kibújtam  izgalmamban a  bőrömből,  semmi elfoglaltságot nem találtam, ami lekötött volna, vagy elterelte volna figyelmem a délutánról.
Azonban volt egy  dolog, ami még mindig lázba tudott hozni; az egyetem.
A napokban sokadszorra megnyitottam a honlapot, és különösen izgatott lettem, amikor megláttam,  hogy felkerült az a dokumentum, amit kitöltve, kinyomtatva kell bevinni augusztus 24-ig.  Lementettem a jelentkezési lapot, és átmentettem a telefonomra, majd a kávézóban kinyomtatom.
Fél kettőkor begöndörítettem hajam,   fél óra múlva ezzel végeztem,  és felvettem a ruhát.  Azt hiszem teljesen szerelmes vagyok belé,  nem tudtam elszakadni a tükörtől, de mivel igencsak fogyóban volt időm,  muszáj volt. Szépen kisminkeltem magam, beleléptem a magassarkúba,  és a kis kézitáskámba beleraktam pár fontos dolgot,  végül  14:42-re kész lettem.  Izgalmamban az ajtó előtt toporogtam, és pontban háromnegyedkor benyitott Harry.
Őszintén  szólva a látványtól tátva maradt a szám.  Fekete öltöny,  az öltöny egyik zsebében apró lila  virág volt, talán sosem láttam  még Őt ilyen elegáns öltözetben, de ahogy elnéztem Ő is hasonlóképpen nézett rám.
-Azta...-Maradt tátva szája-Gyönyörű vagy!-Mért végig csillogó szemekkel.
-Köszi, uhm Te is jól nézel ki!-Vigyorogtam, mint egy idióta.
-Mehetünk?-Nyújtotta kezét.
-Mehetünk.


Ha nem nyitom ki jobban szemem, talán észre sem veszem, ahogy Eleanor "elsuhan" mellettem gyönyörűséges fehér ruhájában.
Mind, együtt ültünk le az egyik kerek asztalhoz, és vártuk a díjátadó kezdetét, miközben több pincér is próbálta felvenni rendeléseinket.
Az asztal alatt összekulcsolt kezünket figyeltem, annyira megnyugtató volt. Mert  tudom,  hogy szeretjük egymást, és ez nem fog változni soha,  mert én nem engedem el soha Harry kezét.  Feltéve, ha Ő sem enged el engem.  Nyilván ketten kellünk ehhez,  de mi mindent megteszünk egymásért.
Az a piszkos igazság,  hogy annyira beleszerettem ebbe a Fiúba,  hogy képtelen lennék valaha is elfelejteni.
Még ha néha nem is értjük meg egymást teljesen, akkor is tudom,  hogy összetartozunk.
Összetartozunk,  mert csak Ő mellette érzem magam biztonságban, az Ő jelenlétében vagyok teljesen nyugodt.  Ha nincs velem, olyan mintha másik felem eltávozott volna.
Végre azt érzem,  hogy megtaláltam, azt, aki mellett le akarom élni az életem.  Mindennél jobban szeretem,  és mindenkinél jobban.  
Ő más,  mint a többi tizenkilenc éves srác.  Talán a többi vele egykorú  nem képes tiszta szívből szeretni még mást.  Azonban vannak kivételek, és ennek ékes kivétele Harry.
Nem akarok mást elérni az életben, csak azt,  hogy örökké szeressük egymást, és ez a kötelék ne múljon el soha. Nem kell nekem se pénz, se drága ruhák, cipők...Csak Harry.  Ez egyszerű, nem bonyolult.

Örökkön örökké, mindenen túl...

Köszönöm,  hogy figyelemmel követted a blogot, remélem a második évadot is olvasni fogod, nagyon hálás vagyok,  hogy vagytok nekem. Tényleg.  
Akkor tehát a jövő héten fennt lesz egy kis külön bejegyzés, és startol a második évad! :)
Ha tetszett eddig a blogom, akkor kérlek, ha eddig nem tetted, akkor mond el kommentben, hogy végig olvastad, és, hogy mi is fogott meg igazán a történetben.

~Mindent köszönök!~

2.Díj**

Wow, nagyon szépen köszönöm a díjat Evelin Bikkes-nek!:)

Szabályok:
-Mondj magadról 11 dolgot!
-Válaszolj 11  kérdésre!
-Tegyél  fel  11 kérdést!
-Küldd tovább a kedvenc  blogodnak!

1.:Tegnap tesi órán majdnem kitörtem a nyakam.
2.:Még mindig nagyoon fáj!:(
3.:Alapjáraton szerintem kedves, vicces lány vagyok.
4.:Néha nagyon könnyen fel tudnak húzni
5.:Imádok írni
6.:Megkaptam Oravecz Nóra 99 léleksimogató gondolat c. könyvét.
7.:Szép könyv, sok igazság van benne
8.:Szeretem a csokit.
9.:Lemerült a telefonom...
10.:Ma elég szomorkás hangulatom volt.
11.Nyáron megyek Krakkóba, négy napra. 


1.Volt már olyan,amikor egyszerűen mindenről megakartál felejtkezni,oly dühös voltál?
Igen, nem is egyszer...
2.Milyen fan vagy?
Directioner, Mixer. 
3.Írást elnézve,szoktál más blogokat olvasni?
Rengeteg blogot olvasok.
4.Mi a kedvenc időtöltésed?
Olvasás, írás.
5.Mi idegesít a legjobban?
Mostanában elég sok minden fel tud idegesíteni. Most az, hogy lassú a gépem.
6.Van egy olyan személy,akit tiszta szívből utálsz,és azt kívánod,hogy bárcsak ne lenne?Ha van,miért?
Öhm...van. Ha nem baj, ezt most nem mondom el, mert bonyolult.
7.Részt vettél már versenyeken?
Nagyon sok versenyen voltam már. Szombaton hittanversenyre megyek, két hét múlva német versenyre, három hete pedig komplex tanulmányi versenyen is részt vettem.
8.Mi dob fel téged általában?
One direction, a barátaim, testvérem...
9.Voltál szerelmes,és még most is az vagy?
Igen, igen. <3
10.Hová szeretnél egyszer kijutni?
Londonba, Los Angeles-be, Tokióba, Franciaországba, és még sok helyre.
11.Mit látsz,a jövőddel szemben?
Most elég sok mindent.Kérdéseim:
1.Milyen színű a hajad?
2.:Miért írsz?
3.:Kedvenc könyv?
4.:Voltál már külföldön?
5.:Milyen telefonod van?
6.:Lesz következő blogod?
7.:Olvasod az én blogom?
8.:Kedvenc film?
9.:Kedvenc étel?
10.:Szeretsz iskolába járni?
11.:Szeretd a Little mix-et?

Akinek küldöm:
Impossible

32.Fejezet**Gyertyafényes est

 Sziasztok!:)
Viszonylag hamar elkészültem az új fejezettel,  mondhatni rekordgyorsasággal.
Gondolom tudjátok,  hogy ez az utolsó előtti fejezet, a MÁSODIK ÉVAD előtt.
Már javában tervezem az új évadot, lassan minden kirakós a helyére kerül, és a napokban el is kezdem írni.
Hála égnek az új kinézetet is megkaptam,  úgy hogy jelentősen meg fog változni a blog kinézete is.
Na de többet nem árulhatok el, azt hiszem az előző fejezetnél az egyik válaszomban kicsit sokat fecsegtem ki...

Még annyit,  hogy picit azt vettem észre,  hogy lankad az érdeklődés a blog iránt,  a  napokban többen le is iratkoztak, nem titok, hogy eléggé elkeseredtem,  na de  ezért igyekeztem minél jobbra írni a részt.  
A következő részt nem merem megígérni,  hogy mikor  hozom, mert eléggé összecsaptak a fejem felett a hullámok, de sietni fogok. ;)
El sem mondhatom,  hogy mennyire imádlak benneteket, hisz mindig biztattok az írásra, amit köszönök is. <3
Szóval akkor jó olvasást,  és kérlek, kérlek ha elolvastad a részt, akkor kérlek kommentelj, mert talán nem is gondolod, hogy mennyire biztató egy két kedves szó.
Mindennemű helyesírási hibát kérlek jelezzetek, és akkor javítani fogok.
Jó olvasást! :)
Puszi, Pay.








Megláttam göndör fürtjeit, tökéletes alakját, ahogy egyre közeledik. Mind az öten jöttek egyre  közelebb hozzánk. Tekintete enyémet kereste, és amint megtalálta ajkai széles mosolyra húzódtak. Lábaim önálló életre keltek, és felé futottam, kitárta karjait én pedig boldogan ugrottan közéjük. Erősen felkapott, és megölelt. Az a fajta melegség visszaköltözött szívembe, újra biztonságba érzem magam.
-Szia Kicsim!-Súgta fülembe.
Könnyeimet útjukra engedve szorítottam magamhoz.
Nem akarom többet elengedni, és nem is fogom. Örökre mellette akarok maradni, a végtelenségig szeretni akarom...

-Harry!-Zokogtam egyre erősebben. Végre itt van velem, érzem, hogy most már nem  lesz semmi baj, itt lesz velem,  hogy megvédjen.  Most már tudom,  hogy Daniel sem bánthat,  mert itt van velem, az én védelmezőm.  Ezért már a boldogságtól sírtam.
-Shh...Itt vagyok baby!-Rekedtes hangja megnyugtatott,  erősen belélegeztem  illatát, ami már oly annyira hiányzott a napokban.
Pár  másodperc  múlva elengedtem, és könnyes szemeimmel arcát figyeltem. Hiányzott érintése, tekintete, illata, ölelése, hangja, szeretete,  az arca, a gyönyörű mosolya. Egyszóval Harry.
-Miért sírsz?-Fürkészte aggodalmas pillantásokkal arcom.
-Csak...-Sóhajtottam.-Nagyon hiányoztál!-Még mielőtt válaszolni tudott volna, tarkójánál fogva közelebb húztam  magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam.
 Édes, puha ajkai  gyengéden kóstolgatták enyéimet.  Levegő hiányában  elváltunk,  és szorosan megöleltem.  Nem érdekelt,  hogy talán az egész repülőtér minket néz.  Egyszerűen most,  hogy újra visszakaptam Szerelmemet, már senki, és semmi sem érdekel.
Végleg elengedtük egymást,  és  csak ekkor tűnt fel  a sok-sok vakuvillogás.
Összefűzte ujjainkat, és elindultunk a nekünk rendelt kocsiknak. Ahogy elnéztem nem csak mi köszöntünk egymásnak ilyen "szerelmesen",  Vanda és Niall is egy szenvedélyes csókban forrt össze, Eleanor és Louis sem akarták elengedni egymást. 
A  két biztonsági mindannyiunkat a fekete autók felé terelt, a sok sok rajongó, és paparazzo emberfala között.
Három járműbe  sikerült beülnünk,  én  az  ablak mellé ültem, mellettem Harry, a  másik ablaknál pedig  Liam foglalt  helyet.  Útközben  nem szóltunk  egymáshoz,  csak élveztük azt,  hogy újra  láthatjuk  egymást.
Azt  hiszem, ezek után  bőven lesz alkalmam beszélni Harry-vel,  hisz a világ minden ideje a miénk most már.

Miután  az összes csomagot  bevittük az 1D házba, mindenki felvonult  a szobájába.
Kivéve Liam.  Ő  egyedül  ült a kanapéra,  és csak maga elé nézett.  Nem értettem, hirtelen mi történt, ami ennyire elkeserítette...
Leültem  mellé, és vállára raktam kezem.
-Liam, minden rendben?
-Öhm...igen persze.-Rám nézett, miközben próbát egy apró mosolyt kierőltetni, de ez nem igazán sikerült neki.
-Biztos?-Néztem  rá kedvesen.-Nekem elmondhatod!
-Igen. Ha nem haragszol meg, akkor én most kimegyek egyet sétálni!-Felállt, és belelépett a cipőjébe.
-Ha meggondoltad magad, akkor szólj, én szívesen meghallgatlak!-Mondtam neki.
Lassan  bólintott,  és kilépett a kertbe.
Hirtelen két erős kéz ölelte át hátulról derekam, mire ösztönösen oda kaptam kezem.  Jól esett érezni,  hogy tényleg itt van velem,  és hogy biztonságban vagyok.
Nem sok embert nyújtott nekem  még ilyenfajta szeretetet, és védelmet, amit Harry-től kapok nap,  mint nap.


Amíg Harry kipakolt bőröndjéből, addig én kinyitottam az ablakokat,  mert nagyon rossz volt itt a levegő, majd leültem az ágy sarkába, és némán figyeltem.
-Minden rendben volt ameddig nem voltam itthon?-Kérdezte.
Ez az a kérdés, amiről csak remélni mertem, hogy nem teszi fel. Hogy is hazudhatnék a szemébe, miközben azt válaszolom, hogy nem történt semmi különös? 
A francba is! Most mi a fenét mondjak?  Mérlegeltem mindkét lehetőség következményeit.
-Uhm..Igen!-Még  szerencse, hogy nem látta arcom, mert nagyon rossz érzésem van.  Ezt hívják úgy, hogy lelkiismeret furdalás.
-Akkor jó. Hoztam neked egy-két apróságot...-Kezdett bele, és mellém ült.
-Harry...Mondtam, hogy nem kell rám költened a pénzed...Nekem az az igazi ajándék, ha itt vagy velem!
Megforgatta szemeit, és elővett a háta mögül egy kis dobozt, és egy szürke "I love Italy"
 feliratú pulóvert.
-Szeretném, ha elfogadnád ezt...-Ezzel párhuzamosan felnyitotta kis dobozkát, ami egy gyönyörű nyakláncot rejtett magában.
Ezüst volt az anyaga, hosszú láncon egy kis szív medál lógott rajta,  a szív körvonala smaragd színű apró kövekből volt kirakva.
-Harry...Ez gyönyörű!-Komolyan mondom,  még a könnyeim is kicsordultak.
-Pont mint Te!-Mosolygott angyalian.
Háttal fordultam neki, hogy felrakja az ékszert.  Hajamat átrakta bal oldalamra. Beleremegtem érintésébe. Most már két lánc díszítette nyakamat,  mindkettő Harry ajándéka volt.
Gyengéden elkezdte puszilgatni az érzékeny pontomat.
Apró, puha csókokkal lepte el a fedetlen területet.
-Szeretlek Harry..Mindennél jobban,  ugye tudod?-Valahogy mintha a bűntudat egy apró töredéke elszállt volna. 
-Tudom Szerelmem.  Én is nagyon szeretlek téged!
Ezek a szavak...Olyan,  mintha csak angyal suttogna fülembe.  Egy tökéletes angyal, akit csúnyán becsaptam. Hogyan is tudtam ezt megtenni vele? Nagyon nem ezt érdemelné.  Viszont úgy érzem, ha minél többet mondom neki,  hogy szeretem, akkor majd, egy napon megfogja érteni miért tettem ezt. Meg fogja érteni, mert tudni fogja, hogy csakis azért tettem,  hogy megóvjam Őt, és barátainkat.
-Eljössz velem este randizni?-Suttogta, miközben elnevette magát.  Nekem is elég vicces volt, ahogy feltette ezt a kérdést, két hónap együtt járás után.
-Természetesen Mr.Styles!-Bokszoltam vállon játékosan.
Egy könnyed mozdulattal végig döntött az ágyon, és így fölém került.
-Nem is fogadtam volna el más választ Ms.Clark!-Nevetett és megcsókolt.


***

Dúdolgatva  készítettem vacsorára a tortilla-t.   Miközben a húst vágtam  apró szeletekre,  kicsit elgondolkodtam a jövőmön.  Nem nagyon szoktam agyalni, azon, hogy mi is lesz később, vagy hogy mit fogok csinálni.  Egyet biztosan tudok; Harry-vel  akarok maradni mindörökre.  Ebben az életben ameddig csak lehet, addig szeretnék Harry barátnője lenni.   Nem tudom azt, hogy mi lenne akkor, ha szakítanánk. 
Teljes összeomlás. Legalábbis az én részemről.   Egy kapcsolatban nem az a lényeg,  hogy mit nem tudsz megadni a másiknak. Pont az,  hogy minden tőled tehetőt rakj bele a kapcsolatba,  és te is  add meg azt a másiknak, amit Ő ad  neked. Ez az igazi kihívás. Minden olyat visszaadni a párodnak amit tőle kapsz.  Vagy tárgyakban,  vagy egy apró szóval,  vagy csupán a jelenléteddel.  Ezek igaz csak apró dolgok, de ezen alapul egy igazi szerelem. Nem kell ennél több, csupán Te.  Ha Harry nem lenne velem, akkor üres lennék.   Nem lenne kire támaszkodnom. 
A napokban erősen gondolkodtam azon,  hogy beiratkozok az egyetemere,  politikát, szociológiát tanulni.  Nem tudom,  hogy később mit  kezdhetnék ezekkel,  de most úgy érzem, ezt kell tennem.  Még az is szerepel terveim közt,  hogy új állást keresek.  Sajnos Scott csökkentette a fizetésünket,  de természetesen nem csak nekem.  Egyenlőre még muszáj lesz  egy két hónapot itt kibírnom,  és majd ha kicsit rendbe jönnek a dolgok, akkor keresek egy új munkát.  Holnapután megyünk arra a bálra, ami egyben díjátadó is lesz,  tele híresebbnél híresebb emberekkel.  Ezt is csak Harry-nek köszönhetem.  Ő megtanított igazán szerelmesnek lenni,  és nyitottnak lenni új dolgok felé.
Jelzett a sütő, ezért kivettem a krumplit, majd a helyére beraktam a csirkét sülni.  
Gondoltam,  még kell úgy is idő, mire elkészül a hús, addig pedig bekapcsoltam laptopom.
Rámentem a Londoni Egyetem honlapjára, kicsit utána nézni a dolgoknak. 
Miután alaposan elolvastam mindent,  teljesen  megbizonyosodtam arról,  hogy én beszeretnék iratkozni.
Ha ide nem is vesznek fel,  akkor ott van még a Manchester Egyetem,  ami pont a szülővárosomban van.  Viszont ennek hátránya lenne, hogy sokkal kevesebbet láthatnám Harryt...


Egyedül vacsoráztam,  mivel  nyolckor találkozunk Szerelmemmel a Hyde park északi részén, a Temze partján.  Még csak most gondoltam bele, hogy addig viszont egyedül kell majd mennem, innen negyedóra.
Mi lesz ha Daniel követni fog? Zavaros gondolatokkal  telve indultam kinézni az ablakon.  Megkönnyebbülésemre majdnem kihalt volt az utca.  Remélem tudatában van azzal,  hogy itt van Harry,  és nem bánthat...
Felvettem egy fekete cicanadrágot,  egy fehér pólóval,  és az újonnan kapott pulóveremmel.  Beleléptem a fehér Converse cipőimbe,  felkaptam a táskám,  és elindultam. 
Kint kellemes szellő csapta meg arcom,  már már arcomba fújta kiengedett szőke hajam.
Csendben sétáltam a Chust Road-on amikor felpillantottam az égre. 
Kezd  besötétedni, a felhők végül  mégiscsak visszatértek, ott tornyosultak a nyugati égen, korai alkonyatot hozva.  A keleti égbolt még mindig  felhőtlen, de rózsaszín és  narancssárga csíkjai már szürkébe hajlottak.
A sok esőt elnézve,  igazából szeretem Londont. Nem hiába álmodozik mindenki arról,  hogy itt akar lakni.  Én is ugyanígy álmodoztam, és valóra váltottam álmaimat.
London sok meglepetést tartogat még számomra,  de  szeretem a meglepetéseket.  Úgy érzem ezt a napot senki sem ronthatja már el.

Végig a kikötő mentén sétáltam,  nem akartam bemenni a sötét, és ijesztő park belsejébe.
Ahogy egyre közeledtem a megbeszélt helyre, mintha sok-sok apró fénypontot láttam volna. Mikor odaértem egy földre terített pokrócot láttam,  rajta egy tálcán epres muffinnal,  a pokróc körül  mindenhol gyertyák égtek.   Közvetlenül a lábam előtt egy gyertyákból kirakott szívet csodálhattam meg.
Káprázatos  volt,  ahogy a vízen visszatükröződtek az apró fénypontok. 
-Tetszik?-Csendült fel egy rekedtes hang  a hátam mögött.  Gondolkozás  nélkül  válaszoltam,  mert tudtam,  hogy ki áll mögöttem.
-Imádom!-Fordultam meg.  Ott állt teljes életnagyságban,  zakóban, alatta egy fehér pólóban,  és egy kék sapkában a fején. 
Nem kellett sok fény ahhoz,  hogy megállapítsam:  Mosolyog.  
Mintha  csak egy tökéletesség  állt volna előttem, kezében egy vörös rózsával. 
Közelebb jött, és egy könnyed mozdulattal amolyan menyasszonyi stílusban felkapott.
Elég viccesen lépegetett, ügyelve, nehogy felrúgja a gyertyákat.
Átkaroltam hercegem nyakát, miközben leültünk a pokrócra.
-Ez a Tiéd!-Nyújtotta át a vörös  virágot,  egy csókkal.
Pontosan  tudja,  hogy ez a kedvenc virágom,   mindent  tud rólam, és ezt ügyesen felhasználja.

-Harry, én gondolkodtam a napokban...
-Uhm miről?-Húzta fel  szemöldökét.
-Be  szeretnék  iratkozni az egyetemre..-Hajtottam le a fejem.
-Komolyan?
Még mindig  lehajtott fejjel bólintottam. 
-Tudtam én,  hogy nekem van a legokosabb barátnőm!-Vigyorgott.
-Még ha igaz is lenne...-Nagy kezeivel  közrefogta  arcom, és "kényszerített", hogy ránézzek.
-Tudom,  hogy sikerülni fog!-Kacsintott, majd homlokon puszilt. 
Kicsit kezdtem fázni, mert egyre erősödött a szél, és mivel a parton voltunk, még jobban lehűlt a levegő.
-Fázol?-Aggodalmaskodott egyszerre Szerelmem.
-Igen..-Még ki sem mondtam  amit akartam,  már elő is vett a háta mögül egy kisebb takarót, majd gondosan körém tekerte.  Közelebb húzódtam hozzá, átkarolta vállam.
-Harry Liam-mel mi történt?-Tettem fel a kérdést, ami szinte egész nap gondolkodtatott.
-Szakítottak Danielle-vel...
-Oh szegény...-Most  már teljesen  érthető,  hogy miért volt bánatos.  Furcsa  volt szomorúnak látni, mert a bandában pont Ő az a személy, aki mindig vidám, és felvidítja a többieket.


Harry  leparkolt a házam előtt,  kiszállt, megkerülte a járművet, és kinyitotta az ajtót.
Mikor  beértünk,  Harry lerúgta cipőit,  én pedig indultam,  hogy teát főzzek, mert átfagytam.  Kicsit furcsán hangozhat,  hogy augusztus végén fagyoskodok, de ez Londonban nem meglepő...
Megittuk a forró italt, és elindultam,  hogy lezuhanyozzak.
Miután ezt a teendőmet is kipipáltam, magamra csavartam a törülközőt, és  a tükörhöz léptem,  hogy lemossam sminkem.
Visszamentem a szobába, Harry már  az ágyban feküdt,  egy szál alsónadrágban.  Jóleső hideg borzongatott meg, ahogy végignéztem tökéletesen kidolgozott testén.
Zajtalanul befeküdtem mellé, és szótlanul hozzábújtam.  Persze tudtam, hogy nem alszik, de akkor sem akartam zavarni.   Átkarolta derekam,  én pedig lassan merültem mellette az álmok világába.

Álmomban Harry valamiért nem volt mellettem,  egy utcán futottam, egyedül,  nyomomban Daniel-lel.
A tudatalattim egy  ismeretlen része tudta,  hogy ez "csak"  álom, azonban én mégis olyan valóságosnak éreztem. Hisz Daniel bármikor elkaphat,  Harry meg persze nem lesz mindig mellettem.
Ezért hát mint már öt napja folyamatosan,  most is könnyezve ébredtem meg az  éjszaka közepén.
-Kicsim minden rendben?-Nyöszörgött.
Nem  válaszoltam,  mert azt gondoltam talán csak álmában beszél. De rácáfolva erre, felém  tornászta magát,  és apró puszikkal halmozta el arcom minden egyes részét.  Nem kellenek szavak ahhoz,  hogy megnyugodjak.  Elég, ha itt van velem. Ennél nekem nem is kellene több, ha lehetne azt kívánnám, hogy sose hagyjon el, mindig legyen mellettem...
Végül hosszú  csókot  lopott tőlem,  és visszafeküdt mellém. 


-Jobban vagy?-Kérdezte  lágyan.
-Most már igen.
Nyugtatóan simogatta karom,  így elérve,  hogy teljesen megnyugodjak.
Mert hát csókot bárkitől kaphatsz, na de érzéseket?
 Szívből jövő törődést, odafigyelést, hajnali összebújást, miután zokogva riadtál fel valamelyik idióta rémálmodból...csak az adhat, aki szeret.

Reggel  mint általában Harry előbb felébredt mint én, ezért egyedül feküdtem az ágyban. Nem volt okom aggódni,  hogy elment, vagy valami, mert akkor hagyott volna üzenetet, meg ismerem már annyira,  hogy csak úgy nem menne el.
-Jó reggelt Gyönyörűm!-Lépett be az ajtón.
Letérdelt mellém,  én pedig felültem.
Megölelt, és arcon puszilt.-Kilenckor mennem kell interjúra, utána pedig fotózásra.  Talán kettőre visszaérek...-Sorolta  napi programját. Ha kettőt mondott, akkor én automatikusan már négy órát számoltam, mert tapasztalatból tudom,  hogy ezek a dolgok mindig elhúzódnak.
-Csináltam reggelit..-Próbált vidítani, mert láthatta rajtam, hogy kicsit elszomorodtam. Most, hogy visszakaptam, egyből ki is csúszik karjaimból.  Nyilván nem napokról van szó,  de ez akkor is sok időnek számít.
Csendben  fogyasztottuk el a reggelit, majd bementem a fürdőszobába, mert ugyebár én cipőt vásárolni indulok ma.
Egy csőszárú farmert, és egy csipkés blúzt vettem fel,  hajamat kontyba fogtam,  és enyhén kisminkeltem magam. Sosem tudtam szépen sminkelni, bár szempillaspirálon, szemhéjtuson, és alapozón kívül nem is használok más kozmetikumot.
-Liiz!-Kopogott Hazz.-Sokáig  tart még?
-Már nem!-Kiabáltam vissza.
-Akkor jó!-Válaszolt  az ajtófélfának dőlve.  Közelebb jött, állát jobb vállamon pihentette,  hátulról átkarolta derekam, miközben én némán figyeltem tükörképünk.
Végre nem csak magamat láttam egyedül,  hanem kettőnket. Ez  olyan kellemes  érzés volt. Mármint hogy itt van velem.
Felrakta az új nyakláncomat,  és szinte kihúzott a fürdőből.
-Ha azt akarod,  hogy elvigyelek, akkor mennünk kell!-Mondta komolyan.
-Jó, jó! Egy pillanat.-Beszaladtam a szobába, zsebre raktam telefonom, és indulásra készen álltam.
Amíg bezártam az ajtót, addig Harry a fekete pólója szegélyét piszkálta.  Nem szeretek társasházban lakni,  bár én szerencsésnek mondhatom magam, mert egyedül lakom ebben a "tömbben."

Útközben nem nagyon szóltunk egymáshoz, csak a Hits Radio hírei törték meg a csendet.
-Hol tegyelek ki?
-Uhm..A belvárosban legyen szíves Mr.Styles.
-Igenis hölgyem.

-Kérlek,nagyon vigyázz magadra!-Nézett komolyan.
-Rendben.-Húztam el a szám.
-Kapok egy puszit?-Vigyorgott kisfiúsan.
-Talán még egy csókot is!-Nevettem.
Közelebb hajoltam hozzá, hogy ajkaira  nyomjak egy puszit, de Ő ügyesen kihasználta figyelmetlenségemet, és könnyedén átvette az irányítást.
-Harry..Menned kell!-Emlékeztettem a tizenöt perc múlva kezdődő programjáról.
Mérgesen elhúzta arcát, tudom,  hogy nem esik neki jól egyedül hagynia, de a munka kötelezi.
Egy utolsó puszi után kiszálltam, integettem neki, és néztem távolodó Range Rover-ét.

Az első boltban találtam a ruhához passzoló babarózsaszín színű  magassarkút.  Mivel  viszonylag korán végeztem, bementem egy Starbucks-ba is, majd  kávémmal együtt elindultam hazafele.
Épp a Crus Road-on sétáltam, amikor feltűnt egy eléggé gyanús alak nem sokkal előttem.
Szerencsére nem felém jött, ezért nem kellett aggódnom. Pontosan tudtam, hogy ki az.  Lelkem egy része erősen tiltakozott az ellen, hogy utána menjek, "Menj haza! Ne kövesd tovább! Húzzál már el onnan!" 
de a kíváncsiság győzött.  Hajtott a kíváncsiság, hogy hova megy, vagy esetleg hol lakik most...
Ha  ezen értékes  információk birtokába jutnék, akkor tudnám, hogy London melyik részét kerüljem el nagy ívben.
Persze ott volt az a lehetőség is,  hogy megfordul, és észrevesz. Na akkor nagy gázban leszek, de most nem  is szabad erre gondolnom.  Néha azért  elővigyázatosságból  megálltam,  hogy még véletlenül se tűnjön fel neki.
Azonban azt is be kell ismernem,  hogy teljesen megőrültem.  Azt az embert követem, akitől pár napja még halálosan rettegtem.

Tíz perc után lelassított, ezért én is ezt tettem, azt hiszem közel a cél.  Felvettem napszemüvegem,  lehajtottam fejem.  Izgatott lettem,  hogy végre én  leszek fölényben, most kivételesen előtte járok egy  lépéssel.  Egy régi, szürke ház előtt megállt, és párszor körülnézett. Most  imádkoztam,  hogy ne vegyen észre.  Belépett a komor, potyogó vakolatú épületbe,  és most  jött el az a pont, hogy nem tudtam mit csináljak.
Utána menjek? Vagyok olyan bátor, hogy bemenjek abba a rémházba? Vagy egyszerűen fussak haza?


Remélem tetszett a rész! :)
Ha összehoztok tíz kommentet, akkor jövőhéten biztosan hozom az új részt! ;)
És ne feledd! Neked csak pár kattintás egy komment, de nekem viszont egy egész napra mosolyt csalsz az arcomra! <3

31.Fejezet**Figyel

Sziasztok!:)
Íme elkészültem a legújabb résszel. Tudom,  hogy nagyon sokat vártatok rá, de én pedig a kommentekre vártam...Az igazat megvallva nem nagyon értem, hogy 20  feliratkozóból miért csak öt ember írt...
Ez a rész rengetegszer újra lett írva, nem tudtam egyszerűen leírni amit akartam, de azért remélem harmadszorra jó lett, bár nekem nem nyerte el tetszésem még mindig...
A következő részt nem merem meg ígérni,  hogy mikor hozom, de igyekezni fogok.
Titeket arra kérlek, hogy kommenteljetek, mert nagyon jól esik olvasni tényleg, hogy szeretitek történetemet.
Akkor hát jó olvasást! :)




 Fáradtan  huppanok  le a kényelmes kanapéra,  miközben lelkem   egy  része,  még  mindig a koncerten  van.  Valahogy abban  a  két  órában  teljes extázis  alá  kerültem,   egyszerűen  gyönyörű.  Ezzel az  egy  szóval  tudnám  leginkább jellemezni. 
 Háromszor  is leellenőriztem,  hogy biztosan  bezártam-e az ajtókat.  Tudom,  ez már  kicsit beteges,  de ha valaki  úgy élne,  hogy  tudja,  figyelik,  és nem hagyja addig békén,  míg nem szenved,  akkor bizonyára megértené  helyzetemet.
Már  csak az  is rosszabbá teszi helyzetemet,  hogy nincs itt velem  Szerelmem,  két  erős kar,  hogy megvédjen.  Egyedül  rettegek, hogy mikor "csap" le rám,  a  megfelelő helyzetet várja.
Pont  akkor  forgatja  fel  életem,  amikor  már kezdem azt hinni,  hogy jobb lesz.  Minden  nap  úgy kelek fel, abban bízok,  hogy ennél már csak  jobb lesz.  Tudom,   hogy szemmel tart,  mert érzem, amikor megyek az utcán,  hogy nem vagyok valahogy egyedül,  szinte érzem tekintetét.  Szörnyű úgy  kilépni a  biztonságot  nyújtó  házból,  hogy azt várom az utcára lépve, hogy mikor kap el. 
Elszakadtam a  kényelemtől,  és a konyhába igyekeztem, egy teát készíteni magamnak.
Lábujjhegyre  állva  vettem  le  a  legfelső polcról egy  kis barna dobozkát,  ami igazából  sokféle gyümölcsös tea-filtert rejt magában.  Pár másodpercig  válogattam,  és végül a kedvencem mellett döntöttem. Visszahelyeztem a kis ládát a helyére,  és   melegítettem  vizet.  Ameddig  várom,  hogy a víz    kellőképpen átvegye  az epres ízesítést, addig  átöltöztem egy alvásra   befogott  ruhába.  Hajamat  átfésültem,   és alaposan  lemostam  sminkem.   Mire ezekkel a teendőimmel  végeztem,  addigra  elkészült az epres finomságom is.  Fogtam a bögrét,  és vissza ültem  az ülőgarnitúrára,  majd  értelmetlenül kapcsolgatni  kezdtem a tévét,  egészen addig,  míg az  egyik  csatornán  meg nem találtam az egyik  kedvenc filmemet,  a Felhők felett három méterrel-t.  Számtalanszor  láttam  már,  de még  most  is sírtam  a végén,  mint  mindig.
Kikapcsoltam  a televíziót,  és az  órára  pillantottam,  ami lassacskán  negyed tizenegyet mutat,  ezért  úgy  döntöttem,  hogy  lefekszek  aludni.   Épp kapcsoltam  le a lámpákat,  amikor telefonom hangos  zenélésbe kezdett,   jelezve,  hogy üzenetet kaptam.  Mosolygásra kényszerültem,  ahogy láttam, ki  is küldte az sms-t.

Bármit megtennék érted. Bárhol bármikor.. Tényleg nem éreztem még így senki iránt. Már épp az utóbbi hónapokba fel adtam, hogy találok egy kedves, szerethető lányt.. De megtaláltam. És abból a lányból..Belőled.. Szerelem lett, nem csupán szeretet.:) És ez nagyon sokat jelent számomra, mert nagyon régóta várok Rád, és végre megkaptam amit akartam. Remélem örökre az enyém is marad.:) <3
Szeretlek!  H xx"Könnyeim  szüntelenül  potyogtak,  ahogy újra, és  újra olvastam a sorokat.  Harry  nagyon is jól  tudja,  hogy mikor mit kell mondania.  Mindenkinél   jobban  törődik velem, ami nagyon  jól esik nekem.  Tőle kapom  meg azt a fajta  szeretetet,  amit mástól sosem kaptam meg.  Szeret,  vigyáz  rám,  és ez a fontos az életben.  Hogy legyen melletted valaki,  aki  mindig segít,  támogat.  Aki  felvidít ha szomorú vagyok,  átkarol,  és megcsókol...

Egy  hirtelen ötlettől vezérelve kinéztem az ablakon, mert úgy hallottam,  hogy esik az eső,  bár ez egyáltalán nem meglepő itt Londonban...
Tekintetem végigsiklott a néptelen utcán, és olyas valamit láttam, ami valahogy nem illett a képbe.
Az utca melletti bokroknál egy sötét alak állt, és engem figyelt. Nem tudtam pontosan kivenni, hogy ki is az, mert fekete öltözetben volt, és elmosta alakját a szakadó eső. Szörnyű érzés futott át rajtam, egy belső hang valahonnan mélyről azt suttogta, hogy tűnjek el innen. A lábaim nem akartak engedelmeskedni,  a félelemtől földbe gyökereztek.  Csak egy helyben álltam, és figyeltem Őt. Egy pillanatra hunytam le szemeimet, de mire újra odanéztem már nem volt ott senki.
Erőtlenül estem az ágyra vissza.
Hát tényleg figyel? Mi a célja? Mióta állt ott? Szorosan magamra húztam a biztonságot nyújtó  takarót, arcomat a párnámba  fúrtam, és szüntelenül zokogtam. Egyszerűen jól esett sírni. Kisírni magamból a napok problémáit, most csak ez nyugtatott meg. Ez afféle görcsös  sírás volt, olyan amikor levegő után kapkodva jön rám még egy  sírógörcs. Nem akartam létezni, egyszerűen csak eltűnnék a földről, hogy végre nyugtom legyen. Tudom,  hogy ott a családom, és Harry, de megértenék helyzetem. Végül is nem mindenki viselné el, hogy a volt barátja folyamatosan zaklatja, és azt se felejtsük el, hogy egyszer meg is késelt. Beleremegtem a gondolatba, hogy most már talán az ablakom alatt áll, és most is figyel.  Végül a sírás ringatott az álmok világába. Egy sokkal jobb világba,  ahol nem számít ki is vagyok,  csak boldog vagyok, minden problémától mentes...

A Nap  erős sugarai könnyedén  áthatolnak a vékony függönyön,  ezért akaratlanul felébredtem. Sajnos fényben nem igazán tudok aludni. Bár egész éjszaka jóformán csak forgolódtam,  többször is fent voltam.
Magamra kaptam a fekete köntösöm, és a konyhába csoszogtam,  hogy főzzek egy jó erős kávét,  és bevegyek egy fájdalom csillapítót, mert nagyon hasogat a  fejem.  Szomorúan vettem tudomásul,  hogy nincs itthon kávé, és be is kéne már vásárolnom,  pedig most nem szívesen megyek az utcára. Legszívesebben bezárkóznék addig,  míg Harry haza nem jön,  de kétlem, hogy két napig kibírnám fél liter narancslével, és egy doboz müzlivel. Erőt vettem magamon, és bementem a fürdőbe,  hogy kicsit felfrissüljek, mert nagyon rosszul nézek ki. Bár nem tudom, hogy a tegnapiak után pontosan hogyan is kéne kinéznem. Bedugtam a dugót a lefolyóba, a fürdőkádba és vártam,  hogy megteljen a forró vízzel.  A tükörbe nézve egy megtört, többszörösen sárba tiport, gyenge lány nézett vissza rám.  Szemeim felduzzadtak a sírástól,  hajam kócosan omlott vállamra.  Szembe köpném magam, mert megint elgyengültem,  hagytam,  hogy újra a félelem démonjai körülöttem körözzenek.  Eközben beleültem a kellemes vízbe,  és azon gondolkodtam, hogy vajon ezt elmondjam-e Harrynek. Úgy érzem, jobbat  érdemelne, nem egy elesett, megalázott lányt, aki titkolózik előtte.


Bekapcsoltam laptopom, miközben elfogyasztottam az utolsó adag müzlit, narancslével leöblítve.
Felléptem Twitterre, és csodálkozva láttam,  hogy jött egy üzenetem. Eleanor-tól jött, még tegnap este.
"Kedves Liz! Ne haragudj a késői zavarásért, csak azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedved holnap találkozni, vagy átjönni, csak mert nagyon egyedül vagyok ebben a hatalmas házban...
Ha nem tudsz eljönni, akkor sincs semmi baj, majd bepótoljuk. ;)
Ölel: El xx"Akaratlanul is mosoly kúszott arcomra, ahogy végig olvastam az üzenetet. (A mai nap először)
Szívesen átmennék Eleanor-hoz, csak az a baj,  hogy félek kimenni az utcára...
De nem is akarom lemondani, mert szegényem tényleg nagyon egyedül lehet abban az óriási házban.
Nagyot sóhajtottam, az időjárásnak megfelelően felöltöztem, elpakoltam néhány nagyon fontos dolgot a táskámba, mint például személyigazolvány, útlevél, egyszóval mindent, ami alapján beazonosíthatnak, ha esetleg Daniel elrabolna,  vagy bántana, és meghalnék. A fejembe húztam a pulóverem kapucniját, és kiléptem a veszélyekkel teli utcára. Felvettem a napszemüvegemet, és a zsebembe csúsztattam mobilom, hogy baj esetén egyszerre értesíteni tudjam Harry-t.

Miközben az 1D-ház felé sétáltam, percenként hátranéztem, hogy követ-e valaki, vagy jön-e utánam gyanús alak. Így persze nagyon lassan haladtam, de még délelőtt van.  Két rajongót leszámítva senki sem állított meg az úton, így viszonylag nyugodtabb lettem, hogy nem figyel. Felmerült bennem az is,  hogy tegnap csak képzelődtem...


-El lenne kedved eljönni velem bevásárolni?
-Persze!-Mosolygott tündérien Eleanor.-Szívesen!
A  kanapén ülve vártam,  hogy El összeszedje cuccait,  és elindulhassunk a bevásárlóközpontba.
Némán  sétáltunk egymás mellett, arcunkat a kapucni, és a napszemüveg mögé rejtve.  Az igazat megvallva nem is voltam valami társalgós kedvembe.
Ahogy elnéztem a mellettem ballagó lány sem volt valami jó kedvében. Nyilván  Neki is iszonyatosan hiányzik Szerelme. Nekem is rossz, hogy nem látom Harry-t,  pluszban ott van Daniel  is, aki éppen arra készülhet, hogy hátralevő életemet megkeserítse. Senki sem tudhatja meg ezt, mert akkor barátaim is veszélyben lennének, amit nagyon nem szeretnék.
Hirtelen csapta meg arcomat az áruházi kondi, és hallottam a különböző hirdetéseket, amiket a hangszóróba mondtak be. Előkaptam telefonom, és megnyitottam a jegyzeteket.  Lassan összeszedtük a szükséges dolgokat, közben  mintha El jobb kedvre derült volna, ahogy vásárlás közben kicsit szórakoztunk. A nap folyamán talán másodszorra, de én is nevettem.  Jó  érzés volt önfeledten nevetni. Amikor a sminkes dolgoknál jártunk, mert El-nek szempillaspirált kellett venni, akkor megpillantottam a Fiúk saját parfümjét, az Our Moment-et.  Mosolyogva közelítettem meg a hatalmas poszter előtt  piramisba rendezett dobozokat.  Volt egy "teszt" címkével ellátott darab, amit kíváncsiságból kezembe vettem, és megszagoltam.
Hihetetlenül finom illata volt,  talán a rózsa illatához tudnám hasonlítani. Egy kicsit fújtam a pulóverem ujjára, és visszahelyeztem a helyére, szívem hatalmasat dobbant, ahogy közelebb hajoltam Harry poszteréhez.
Már csak egy nap Liz! Kibírod!Biztattam magam, eközben barátnőm is megérkezett. 
Fizettünk, és elindultunk hozzám, hogy le tudjak pakolni.

Rekordgyorsasággal bepakoltam a hűtőbe, és visszaindultunk az 1D házba, mert ott alszok, és holnap együtt megyünk ki  EL-lel a reptérre a fiúk elé.


***Éveknek tűnő  várakozás után végre elérkezett a pillanat.  A pillanat,  hogy viszont lássam. Öt nap várakozás után végre újra itt lesz velem.  Már leszállt a gépük, szóval másodpercek  választanak el minket egymástól. És akkor megláttam. Megláttam göndör fürtjeit, tökéletes alakját, ahogy egyre közeledik. Mind az öten jöttek egyre  közelebb hozzánk. Tekintete enyémet kereste, és amint megtalálta ajkai széles mosolyra húzódtak. Lábaim önálló életre keltek, és felé futottam, kitárta karjait én pedig boldogan ugrottan közéjük. Erősen felkapott, és megölelt. Az a fajta melegség visszaköltözött szívembe, újra biztonságba érzem magam.
-Szia Kicsim!-Súgta fülembe.
Könnyeimet útjukra engedve szorítottam magamhoz.
Nem akarom többet elengedni, és nem is fogom. Örökre mellette akarok maradni, a végtelenségig szeretni akarom...

1.Díj**

Nagyon  szépen  köszönöm az első  díjamat Julie K.-nak!! <3
Egyszerűen  el sem hiszem,  hogy díjat kaptam....  Amikor  láttam  a  kommentben,  akkor  sírtam,  és  sikoltoztam...:))

Szabályok:
-Mondj magadról 11 dolgot!
-Válaszolj 11  kérdésre!
-Tegyél  fel  11 kérdést!
-Küldd tovább a kedvenc  blogodnak!

11 dolog rólam:
1: Nagyon szeretek  írni
2:Szeretnék fotósként is tanulni majd
3: Most az Alkonyatot olvasom, nagyon  tetszik.
4:Imádom festeni a körmöm
5:Egész  jó lett a félévim
6:Barna színű a hajam,  de szeretném majd ombre stílusban a végét kiszőkíteni
7:Miután elmúltam 18, Londonba szeretnék költözni
8:Szeretek  zenét hallgatni
9:Ma van a szülinapom
10:Egy fúvószenekarban zenélek
11:Még  nem döntöttem el pontosan, hogy  mi  is lesz a második  évadban,  csak  elképzeléseim  vannak.

Válaszaim:
Hogyan  jut általában eszedbe egy-egy történet?Néha csak  úgy magától jönnek az  ötletek,  viszont van olyan is, amikor akár napokig is tudok rajta gondolkodni.
Van valaki aki megihlet?Konkrét  személy  nincs. Valamikor egyszerű  dolgok adnak ihletet.
Kedvenc énekes\banda?One direction, One direction. <3
Ha van miért Ő\Ők?Egyrészt  mert nagyon  szimpatikusak,  imádom a zenéjüket. De  ezt  szerintem  most nem tudnám rendesen megfogalmazni.  Csak egyszerűen amikor meghallom a zenéjüket,  a hangjukat,vagy látok róluk egy képet, akkor teljes extázisba esek. <3
Mi a hobbid?Régebben négy évig Hip-Hop-ot tanultam, de ezt sajnos abba kellett hagynom,  viszont négy éve folyamatosan játszok egy fúvószenekarban,  és még sokáig is szeretnék. Meg persze ott van az írás,  és az olvasás.
Miért írsz?Tavaly tavasszal  teljesen  véletlenül rátaláltam egy blogra, és nagyon megtetszett ez a blogolás, ezért kezdtem én is, és nagyon szeretem csinálni. :)
Szoktál  írás  közben valamilyen dalt hallgatni? Ha igen, akkor annak a hangulatában  írod a  részt?Természetesen,  amikor telefonról írok, akkor mindig hallgatok zenét, általában  One direction-t.
Attól függ,  hogy  milyen hangulatú  résznek  terveztem el,  mert ha szomorúnak, akkor valami lassabb zenét kapcsolok.
Mi  az  életcélod? Szeretnék majd családot alapítani, gyerekeket, és Londonba, vagy LA-be költözni egy kis időre..
Van  legjobb barátnőd?Igen!
Ha van miért Ő? Mi köt össze benneteket?Azért,  mert  mindig meghallgat, megért, támogat.  Most egyenlőre az iskola köt össze  minket.
Kedvenc filmed?One direction-This is Us,

Kérdéseim:
1: Milyen telefonod van?
2:Ki a kedvenc bandatagod az 1D-ből?
3:Szerelmes vagy?
4:Mi a hobbid?
5:Kedvenc könyv?
6:Milyen színű a hajad?
7: Mi  a kedvenc színed?
8:Előre tervezed a fejezeteket, vagy spontán írod?
9:Mi az életcélod?
10:Érezted úgy, hogy szívesebben lennél más helyében?
11:Olvasod a blogom?


Akinek küldöm:
Laters baby