Nos, megérkeztem a legújabb résszel, ami..hát nem lett a legvidámabb, de hamarosan minden rendeződik a történetben..;)
Az előző részhez érkezett kommenteket köszönöm, a
Amúgy ha nagyon unatkoztok, akkor kérdezhetnétek.:D Itt az Ask.fm-em linkje
Na de nem is szaporítom tovább a szót, csak még egy dolog..
Kérlek Titeket, amikor kommenteltek, akkor írjátok le, hogy mit szerettek a blogban, vagy mit nem..Csak hogy olyan legyen a blog, hogy mindenkinek tetszhessen :)
Akkor hát jó olvasást!:)
UI.:Véleményetekre nagyon kíváncsi lennék..:)
Puszi, Pay.
Értetlenül állok az eseményekhez. Amikor végre lett volna lehetőség, hogy helyre hozzuk a dolgokat, akkor elszúrtam. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, egyszerűen kiborultam.
Egy hirtelen pillanatban elöntött a düh, és nem tudtam irányítani cselekedeteimet.
Valami megromlott bennem, nem tudok boldog lenni..
Annyira elzárkóztam minden ilyesfajta érzelemtől, hogy képtelen vagyok felszabadultan élni.
Hogy is lehetnék életvidám, ha egy őrült folyamatosan megkeseríti élete?
Zavaros gondolataimat próbáltam rendezni miközben haza fele igyekeztem a sötét utcán.
Már éjfél is elmúlhatott, ma nem volt nagy forgalom a bárban.
Sietős léptekkel haladtam, miközben folyamatosan ellenőriztem, hogy nem-e követ valaki.
Nyugtalanító volt egyedül mászkálgatni London utcáin. Nappal egy gyönyörű város, azonban éjszaka teljesen új arcát fedi fel..
Annyira elmerültem szörnyűbbnél szörnyebb elméleteimben, hogy észre sem vettem, lelassított mellettem egy fekete autó. Sötétített ablakok, ismerős rend szám. Ez a két információ elég volt ahhoz, hogy totál bepánikoljak, és rohanni kezdjek.
Olyan gyorsan történtek az események, hogy magam sem értem, pontosan mi is történt.
Azt hiszem megbotlottam, így jelentős előnyt adva üldözőmnek.
Szörnyen fájt a bokám, nem bírtam fel állni.
Megállt mellettem az autó, nekem pedig potyogni kezdtek könnyeim.
Tudtam, hogy mi fog következni, már valahogy fel voltam rá készülve.. Már amennyire erre fel lehet készülni.
Mellém lépett, és erősen elkapta csuklóm, a fájdalomtól csak egy nyöszörgő hangot adtam ki.
-Most megvagy!-vigyorgott diadalittasan.
Felrángatott, miközben én szörnyű kínokat éltem át. "Bedobott" az autó hátsó ülésére, beszállt és gázt adott.
Nem akartam itt lenni, bárhol jobb lenne, mint itt.
Ha a múlthéten nem szúrom el a dolgokat köztem, és Harry között, akkor most lehet, hogy vele lennék, és nem Daniel-lel, aki történetesen megint arra készül, hogy megerőszakoljon.
Összekuporodtam az
idegen ülésen, és próbáltam beletörődni sorsomba.
*Következő nap*
Reggel a fejem szörnyen hasogatott. Nem tudtam azt sem, hogy fiú-vagy lány vagyok-e.
Lassan kezd elmúlni a tegnapi drog, hatása, de kezdek komolyan attól félni, hogy mi lesz akkor, ha függő leszek? Eddig csak háromszor drogozott be, de nem vettem észre annak a jelét, hogy szükségem lenne a cuccra. Szédülve csoszogtam a fürdőbe, és megengedtem a meleg vizet.
Muszáj lesz megnéznem a sebeket. Sajogtak a combjaim, tele lehetnek zúzdásokkal.
Még mindig nem bírtam felfogni a dolgokat. Teljesen meg vagyok zuhanva lelkileg.
Nem bírom rendezni gondolataimat, mindig csak egy dologra gondolok:
Én egy többszörösen megerőszakolt lány vagyok.
Senkinek sem kívánom ezt az érzést, mert elviselhetetlen. Egyedül nem megy.
Más meg ki segíthetne? Ki értene meg? Senki.
Egyedül maradtam a gondjaimmal, teljesen egyedül.
A forró víz égette bőröm, de nem zavart különösebben a fájdalom.
Lassú mozdulatokkal tanulmányoztam lábaimon, és kezeimen található lila-zöld zúzódásokat.
Utálom magam, a testem teljesen tönkrement. Mindenhol tele vagyok zúzódásokkal, és nem tudom, hogy miként kerültek rám.
Bár..Ha jobban belegondolok nem is akarom tudni.
Remegő kezeim között tartottam a pengét. Meg kell tennem. Megérdemlem a szenvedést.
Vastag könnycseppek gurultak le arcomon, egyre több sebet ejtettem bőrömön.
Alaposan lemostam annak a mocsoknak minden egyes érintését, miközben undorodva néztem végig magamon.
Délután egy laza kontyba kötöttem hajam, rendes állapotba hoztam arcom, hogy legalább a külvilág felé azt mutassam, hogy minden rendben van.
Bele ugráltam egy farmerbe, és egy barna galléros pulóverral párosítottam. Nem túl életvidám öltözék, de mindig a hangulatomhoz öltözök.
Legszívesebben egész nap itt benn kuksolnék, de muszáj bevásárolnom, mert nincs itthon semmi, szó szerint üres a hűtő.
A telefonomat a zsebembe süllyesztettem, és kiléptem az ajtón.
Amint beléptem az áruházba megcsapott a légkondi hűvös levegője. Nem is értem, hogy novemberben miért is kell hűteni a hatalmas teret, majd' jégkockává fagytam.
Mindenki sálban, és kabátban ingázott a sorok között, senkinek sem volt melege.
Magamhoz vettem egy kosarat, előkaptam mobilom, megnyitottam a bevásárló listámat.
Céltudatosan kapkodtam össze mindent. A sminkes cuccoknál voltam, épp egy gyönyörű bézs színű rúzst tanulmányoztam, hirtelen lesett a gyűrűm, és átgurult a másik sorba.
Óvatosan visszahelyeztem helyére a kozmetikumot, mert attól tartottam, hogy remegő kezemmel leverek mindent. Lehajoltam, és a hatalmas polc alá néztem, mögötte tisztán látszott ahogy a lámpa fényektől megcsillant az ezüst gyűrű. Kinyújtottam a kezem, de nem értem el.
Féltem, hogy az emberek félre rúghatják, az egy nagyon értékes ékszer, a Nagymamám hagyta rám.
Ez az egyetlen, amit halála után rám hagyott, azóta viselem.
A következő pillanatban egy hatalmas tenyér felkapta, és arrébb sétált. Kész, ennyi volt, sikeresen elveszítettem az egyetlen emlékemet mamától.
-A rohadt életbe!-Szitkozódtam, miközben felegyenesedtem, s ekkor szembe találtam magam Harry-vel. Aki vigyorgott.
-Tessék!-Nyújtotta felém félénken a gyűrűt. Szemeim hirtelen kipattantak, ahogy megpillantottam az imént elhagyott tárgyat.
-K-Köszönöm!-Sietősen visszahúztam gyűrűsujjamra. Kicsit összezavarodtam, egyrészt, Harry hirtelen felbukkanása miatt. Hogy a csudába került ide, pont most? Annyi áruház van ezen kívül Londonban, miért ide jött? Másrészt honnan tudta, hogy itt vagyok, és elhagytam a gyűrűm?
Ha eddig hittem a véletlenekben, ezután soha többet nem fogok.
Kezdek beparázni már teljesen mindenkitől..
-H-Hogy kerülsz ide?-Túrtam bele hajamba.
Látszólag komolyan elgondolkodott azon, hogy mit válaszoljon.
-Tudod, néha a szupersztároknak is be kell vásárolni!-Mindezt olyan lekezelően mondta, hogy megint csak kezdtem ideges lenni.
-Akkor szia!-Minnél előbb el akartam tűnni. Valahova messzi helyre, távol Daniel-től, és távol Harry-től.
-Várj!-Megragadta csuklóm, és közel rántott magához. Túl közel.
-M-Mit csinálsz?-Ajkai vészesen közelítettek hozzám.
-Ssshh!-Csitított.
Egy pillanat leforgása alatt történt minden. Édes ajkai az én ajkaimhoz tapadtak, gyengéden csókolt.
Én nem bírtam visszacsókolni. Mindehhez hatalmas akarat erő, és önuralom kellett.
Csak álltam ott, mint valami fa darab.
A mámorító pillanat egy röpke töredék volt az időben, hamar véget ért. Én mégis örültem, és bántam is.
Harry levakarhatatlanul vigyorgott ,én meg világ fájdalommal az arcomon fintorogtam.
Mire észbe kaptam arra már kövér könnycseppek gurultak le arcomon.
Talán Ő ezt nem értheti. Úgy nézett rám, mintha legalább megütött volna. Nem. Amit most tett, az rosszabb volt, még egy pofonnál is.
Sietősen a kasszához rohantam, fizettem, és elhagytam az áruházat.
Futottam hazáig, amint beléptem a lakásba, sírva a földre csúsztam.
Soha, soha, soha nem tudhatja meg a dolgaimat. Erősnek kell mutatnom magam, miközben belül egy roncs vagyok. Egy roncs, amely bármelyik pillanatban feladhatja a küzdelmet, és véget vethet életének.
Nem tudja, hogy egy csókkal mit tett. Elindított bennem valamit. A szívem azt súgja, menjek vissza hozzá. Viszont az eszem nem ezt diktálja. Az lenne ésszerű, ha messziről elkerülném, nehogy bajba sodorjam. Most épp az ellenkezője történik. Túl közel engedtem magamhoz. Eddig hülyeségnek tituláltam a távol tartását, de most komoly problémát fog jelenteni. Nem merem magamnak se beismerni, de érzek valamit iránta. Minderről Ő nem szerezhet tudomást, mert akkor csak újra bepróbálkozna. És én szép lassan újra beleszeretnék. Nos, ez nem történhet meg, mert akkor nem tudnék többet elválni tőle. Márpedig ha így folytatódnak a dolgok, akkor nem lehetünk többet együtt.
*Harry szemszöge*
Annyira hiányzott édes csókja. Végre újra átélhettem azt, amiről eddig csak álmodozni mertem. Azt hiszem hatalmasat léptünk előre, még ha én is kezdeményeztem.
Én kimondhatatlanul boldog voltam, azonban Liz-ről ugyanez nem volt elmondható.
Próbáltam arc kifejezéséből valamit kiolvasni, de ez szinte lehetetlennek bizonyult.
Viszont egyet tudok; Valami nincs rendben körülötte.
Ebben biztos vagyok, más magyarázat nem lehet különös viselkedésére.
Itt arra gondolok, hogy nem akar velem lenni. Ezt még megérteném, ha haragudna rám. De itt teljesen másról van szó. Ha így lenne akkor nyíltan megmondta volna.
De nem. Belemen abba, hogy találkozzunk, akkor is megint csak fa képnél hagyott.
Megint ezt tette. Nem értem hirtelen hangulat változásait.
Liz alapból egy bonyolult lány, de most nem bírom követni.
Tudom, hogy még szeret engem. Csak Ő szándékosan nem akar velem lenni. Valami tényező megakadályozza, visszatartja.
De rá fogok jönni, hogy ki miatt taszít el magától.
Ha az életem árán is, de segítenem kell neki.
Másnap
*Liz szemszöge*
Próbáltam elfoglalni magam a beadandóimmal, de nem jártam túl sok sikerrel. Egyetlen személy foglalta le gondolataimat. Még mindig nem sikerült rendezni gondolataimat, csakis Ő jár a fejemben; az a csók.
Annyira édes, mámorító volt. Mégis valamit lerombolt. A reményt, hogy megóvhatom saját magamtól, ezt feladtam. Egy megmagyarázhatatlan érzés ott keringett köztünk a levegőben. Leírhatatlan, csodálatos érzés. Talán arra az egy pillanatra elhitette velem, hogy rendben lesz minden. Ott, akkor biztonság érzet fogott el.
Ilyenkor bizsergető érzés belegondolni, hogy mi lenne ha még együtt lennénk. Varázslatos, melengető biztonságérzet, törődés. Ezt mind megkaptam. Egykor. Most félelem, és elhagyatottság van jelen életemben.
Hirtelen hangos zenélésbe kezdett mobilom. Nem igazán foglalkoztam vele. Ha valakinek ilyen fontos vagyok, akkor visszahív.
Azonban az idegesítő csipogás nem akart szűnni, ezért szitkozódva csoszogtam a készülékért. Ismeretlen szám volt, összevont szemöldökkel nyomtam rá az zöld ikonra, s emeltem fülemhez a telefont.
-Láttalak ma az áruházban!-Szólt dühösen egy kemény férfi hang.-Hogy képzelted? Imádkozz,hogy ne tudjam betörni az ajtódat!-Riadtan az említett irányba kaptam fejem.
Lefagytam. A telefont kiejtettem kezemből, s hangos csapódással pattogott a padlón.
Ebben a pillanatban hangos dörömbölés hallatszott a lakáson kívülről.
-Elizabeth! Engedj be azonnal!-Ordibált Daniel, miközben keményen ütögette az ajtót.
Teljesen pánikba estem. Fel kaptam a mobilt a földről, rendesen meg is repedt képernyője az előbbi ütéstől.
De ez most eltörpült a többi baj mellett. Egy elme beteg be akar törni hozzám, és gondolom nem teázgatni akar velem.
Próbáltam hang nélkül a fürdőbe osonni, talán eltudom hitetni vele, hogy nem vagyok itthon. Bár kétlem, de egy próbát megér.
Kulcsra zártam a fürdő ajtót, és a földre kuporodtam. Bemásztam a csap alá, és sírva fakadtam. Azok a könnycseppek rengeteg érzelmet vittek magukkal. Kétségbeesést, fájdalmat, félelmet..
Gyors hívóra tettem a rendőrség számát, de csak akkor fogom hívni őket, ha már tényleg nagy lesz a baj.
Most még nincs semmi elveszve, hisz' védenek a lakás falak.
-Tudom, hogy ott benn vagy!-Még a kis helységbe is beszűrődött ijesztő hangja.
Nem tehetek mást, fel kell hívnom Harryt. Úgy látszik a sors mégis csak azt akarja, hogy találkozzunk. Még ha ilyen kényes helyzetbe is, de most csak rá számíthatok. Félre kell tennem minden iránta érzett negatív érzelmet, és a büszkeségemet.
Remegő ujjakkal kerestem ki a számát, s izzadni kezdtek tenyereim is.
Kicsengett, de nem vette fel.
-A francba!-Szitkozódtam.
Ennyi. Kész, végem van. Nem tud senki sem segíteni, vállalnom kell tetteim következményeit.
Vagyis még van egy választásom. Ha megteszem, akkor szenvedés nélkül a kijelölt sorsomra juthatok.
Nagyot sóhajtottam, s döntöttem. Meg kell tennem. Magamhoz vettem a pengét, s a csuklómat figyeltem.
Egy pillanat. S a bal karom önálló életet kezdve húzta végig az éles tárgyat a jobb csuklómon. Nagyobb sebet ejtettem rajt, mint eddig. Kábulva figyeltem ahogy a vér kiserken a nagy vágáson. Még tompán hallottam ahogy kivágódik a lakás ajtó, majd valaki őrülten kezdte rángatni a fürdő ajtó kilincsét. Egyre több piros folyadék folyt ki kezemből, megijedtem. Vajon tényleg meg kell halnom?
Legalább azzal a tudattal megyek el végleg, hogy egyszer megtapasztalhattam, milyen teljes életet élni.
Volt egyszer egy igazi szerelem életemben, egy igazán aranyos, kedves sráctól. Talán Őt, és a családomat sajnálom a legjobban. De majd csak túl teszik magukat rajtam.
Kezdett elhomályosodni minden körülöttem, a hangok, és a színek is eltompultak.
Most már biztos, hogy közeledik felém egy jobb világ. Ahol talán nem lesz több szenvedés. Mindenesetre remélem, még egyszer viszontláthatom Harryt.
Egy új élet reményében hunytam le szemeimet. Ezután úgy éreztem, hogy nagy feketeség vesz körül.
Ez lenne a halál?
Következő fejezet: 5 komment, +1 feliratkozó (ha 26 fő lesz) :)
További szép hétvégét!
