Fogalmam sincs, hogy mivel is kezdjem..Talán azzal, hogy köszönöm a biztatást, amit az előző kis bejegyzéshez írtatok. Jól esett, és mint látjátok, arra jutottam, hogy nem hagyom abba a blogot.
Persze ehhez Ti továbbra is "kelletek", ugyanis tartom magam a kommentekhez. De most mindenesetre szeretném folytatni a blogot, és ha sikerül összehozni, akkor szeretném azt bevezetni, hogy minden hétvégén lesz új fejezet. Fel kéne pörgetni az eseményeket, még ezen a nyáron szeretném az új fanfic-et elkezdeni. Nos, ezt minden esetre szeretném megvalósítani, remélem sikerül is. De azért ez nem azt jelenti, hogy nem kell kommentelni, mert úgy is lesz hétvégén új rész. Nem, ugyanúgy számítok rátok!
Ebben a fejezetben elhangzik egy két fontos dolog, a következő fejezetben tisztázódik végre minden.
Remélem nem hagytam ki semmi fontosat, jó olvasást!:)
UI.: Akinek van tumblr-ja, az nyugodtan nézzen be, ha tetszik a tumblr-om, akkor be is követhet..:)
A TUMBLR-OM LINKJE
Puszi, Pay.
Tizedik fejezet
Viszonylag rövid időtartam alatt összeszedtem mindent a bevásárlólistáról, plusz még amit jónak, illetve szükségesnek találtam. Még sokáig sétálgattam a boltok élettelen kirakata előtt, ugyanis az egyéb üzletek csak később fogadnak vevőket. Talán a Topshop üzlet előtt haladhattam el, amikor is megakadt a tekintetem egy karkötőn. Aranyszínű lánc, körbefonva halvány rózsaszín anyaggal. Fogalmam sincs, miért pont ezt az ékszert vettem észre. Talán, mert egyszerűségével kitűnt a többi közül. Nem volt túl díszített, csicsás.
Amikor jobban szemügyre vettem az árát, hatalmas mosoly húzódott ajkaimra. Egyáltalán nem volt drága, sőt! Akciós volt, ha valamilyen más terméket vásárolnék hozzá, akkor ötven százalék kedvezménnyel megvehetném. Sietősen megnéztem a nyitva tartást, tízkor nyitnak. Remek! Elhatároztam, hogy délután visszajövök, és megveszem. Úgy is régen költöttem magamra, egyszer én is megtehetem.
Otthon, miután mindent kipakoltam a bevásárlószatyrokból, a telefonom felkutatására indultam. Két napja hozzá sem nyúltam, senki sem keresett. Kinek is hiányozhatnék?
Harry nem tudom, hogy van ezzel a dologgal, megbeszéltük, hogy időt adunk magunknak. Amíg mindketten normálisan átgondoljuk a dolgokat. Csak úgy nem lehet belevágni egy kapcsolatba. Nos..Mindenesetre nekem szörnyen hiányzik. De igyekszem nem minden másodpercben Rá gondolni..
Miután megleltem a keresett tárgyat, a kanapéra telepedtem, és Vanda nevét kerestem a névjegyzékben. Illene végre közölni vele, hogy nem mentem el, itt vagyok. Gyorsan beírtam egy rövidke szöveget, miszerint itthon vagyok, délelőtt átjöhetne.
A képernyőt tanulmányozva megállapítottam, hogy nem ártana egy új telefon sem, ugyanis tiszta karc az egész képernyő, sőt a hátlap teljesen tönkre van menve. De ez majd csak később fog bekövetkezni, erre most nincs keretem.
Épp teát akartam főzni, amikor is megszólalt a csengő. Hangős csengőszó töltötte be az egész lakást.
Lassú, megfontolt léptekkel közelítettem meg az ajtót, és bátortalanul szóltam ki.
- Ki az? - Sajnos ma már nem tehetem meg, hogy gondolkodás nélkül mindenkinek kinyitom ajtót nyitok..
- Én vagyok az, engedj be! - Persze, hogy egyből felismertem barátnőm hangját.
***
Átbeszéltük a dolgokat. Mindent szóról szóra elmondtam Vandának, aki szerint igenis van esélye a dolognak. Biztatott, hogy hívjam fel Harry-t, és találkozzunk... Na de azért nem én fogok utána rohangálni. Tudom, ez gyerekes viselkedés, de igazam van. Ha már egyszer nem hagyta, hogy elmenjek, akkor keressen már meg. És bizony én tudom, hogy mit akarok. Ebéd előtt megírtam egy beadandót, többre nem voltam képes. Ilyen gyönyörű időben kinek van kedve a tanulással, és a szocializációval foglalkozni?
Kettő óra körül összeszedtem pár dolgot, és a Hyde parkba indultam. Ki kell használni a jó időt, lehet, hogy holnap már szakadni fog az eső..
Elsősorban természetesen a karkötőért indultam. Izgatottan vettem az irányt ugyanarra, mint délelőtt. Amikor azonban nem láttam sehol a karkötőt, amit reggel kinéztem, kedvem a mélybe zuhant, akár a hullámvasút.
Feleslegesnek találtam bent kérdezősködni, ha nincs a kirakatban, akkor nincs.
- Ó a fenébe! - Motyogtam. Pedig annyira tetszett...Annyira passzolt hozzám. Egyszerű. Pont mint én.
Azt hiszem ez pont rányomta a pecsétet a mai napra, feleannyi jókedvvel fordultam vissza, a park irányába.
Jól gondoltam, sokan kihasználják a váratlan meleget. A kisgyerekek fociztak, a felnőttek pedig nem messze tőlük ücsörögtek. Én is kinéztem egy régi, ócska padot, s leültem. Törökülésbe felhúztam lábaimat, a napszemüvegemet felvettem, nem hiányzott most senki, aki felismer. Pláne nem egy bizonyos személy, akiről már jó ideje nem hallottam. Jobb is. Bár félek, még látni fogom..
Előhalásztam farmer zsebemből a fülhallgatómat, és az iphone-hoz csatlakoztattam. A hüvelykujjammal görgettem lefele a zeneszámok között, míg végül Lana Del Rey nevénél álltam meg. Az utóbbi időben "rászoktam" a zenéjére. Páran elítélik a zenei stílusa miatt, pedig olyan gyönyörű melódiákat tartalmaznak zenéi, hogy az valami hihetetlen. Mindig megnyugszok ha egy számát hallgatom, van bennük valami megmagyarázhatatlan különlegesség. Nos, maximum hangerőn hallgattam Brooklyn Baby című számát. Átadtam magam a zenének, hagytam, hogy minden problémámat feledtetve velem magával sodorjon. Lehunytam szemeimet, és magamban énekeltem a szöveget.
Rendesen belemerülhettem a pihenésbe, ugyanis mire feleszméltem már a Blue Jeans ment, pár percre elbóbiskoltam. Hunyorogva pislogtam párat, zavarta szemeimet az éles fény. Beletúrtam hajamba, fújt a szél.
A következő pillanatban majdnem leestem a padról, annyira megijedtem.. Egészen eddig észre sem vettem, hogy valaki ott áll előttem. Feltoltam a szemüveget, az egyik fülhallgatót kivettem fülemből.
- Jól vagy? - Kérdezte az előttem álló személy.
- Uhm, i-igen! - Fél kézzel tényleg meg kellett kapaszkodnom, hogy megóvjam magamat az eséstől.
- Hogy hogy itt vagy? - Tettem fel a nem túl udvarias kérdést. Persze semmi rossz szándék nem volt bennem, örültem Harry-nek. De mégis kíváncsi voltam miként került ide..
- Csak erre sétáltam. Messziről megismertelek.. - Szélesen mosolygott, miközben leült mellém.
- Oh..Miről ismertél meg?
- A hajadról. Még így barnán is gyönyörű színe van. Nem olyan, mint a többi barna. Sokkal különlegesebb, szebb. - Csodálkozva hallgattam végig. Két hónapja mondott nekem ilyen aranyos, kedves dolgokat. És csak most jövök rá, mennyire is hiányzott mindez..
- De mindegy is, úgy is találkozni szerettem volna Veled. - Kezdett egyre hűvösebb lenni, a szél nagyobb erősséggel fújt. Jobban összehúztam magamon a pulóvert, kabátot kellett volna hoznom. Hogy is lehettem ilyen idióta, hogy november végén kabát nélkül mászkálgatok? A telefonomat a zsebembe süllyesztettem, a szél belekapott hajamba, igyekeztem a rakoncátlan barna tincseket fülem mögé tuszkolni.
- Azt hiszem, vihar lesz estére. - Az égre néztem, és a felhőket tanulmányoztam. Még megvolt a mai meleg idő nyoma, azonban ronda, szürke felhők gyülekeztek. Talán ez volt az utolsó ilyen napsütéses nap az idén. Jön a tél. Én pedig majd megfagytam, és itt ücsörgünk egy padon, a szabad ég alatt, bármelyik percben eleredhet az eső. Hát mi komplett idióták vagyunk.
- Fázol? - Aggódóan figyelt, én pedig bólogattam. Hősiesen levette a pulóverét, azonban én nem akartam, hogy Ő fázzon meg.
- Vedd csak vissza. Kibírom hazáig - Felálltam, és a vállamra vettem a táskámat.
- Én nem fázom. Kérlek, vedd fel! Senkinek sem lenne jó, ha megfáznál! - Nem akartam vitatkozni. Feleslegesen elrontottam volna mindent. Óvatosan hátamra terítette a nálam jóval nagyobb ruhadarabot, én pedig a nyakam alatt összefogtam. Mélyen belélegeztem mennyei illatát.
- Nem messze parkoltam le, haza viszlek!
- Köszi - Suttogtam.
Az autóban ülve komolyan elgondolkoztam azon, hogy hogyan is fordulhatott ilyen ítéletidőbe a mai napsütéses nap. Mindenesetre Harry-vel vagyok, és ez minden aggodalmamat elcsitítja. Ameddig velem van, addig akár tornádó is tombolhat. Semmi sem érdekel. Jó, azért ne legyen tornádó..
Gondolkodásomból az autó lassítása zökkentett ki, ugyanis megérkeztünk hozzám. Csak hogy éppen kint már eleredt az eső. Sőt, szakadt az eső, nem csak szimplán esett.
- Van hátul egy esernyő.. - Harry hátrafordult, és a hátsó üléseken matatott. A visszapillantó tükörben figyeltem, ahogy keresi az említett tárgyat. - Vagy mégsem - Fordult vissza tarkóját vakarva.
- Gyorsan beszaladunk. - Javasoltam.
- Áh, bőrig ázunk. Várjunk egy picit, hátha eláll az eső! - Nézett rám kérdőn. Beleegyezően bólogattam, miközben levettem cipőimet. Felhúztam lábaimat az ülésre, és átöleltem térdeimet. Az autó tetején kopogott a jég, még is jó ötlet volt itt bent maradni.
Néma csend uralkodott körülöttünk, én oldalra fordítva a fejem néztem Harry-t. Kihúzta a kulcsot, és zsebébe süllyesztette.
- Azon gondolkodtam, hogy este lenne kedved átjönni egy picit? Beszélgetni, meg ilyenek.. - Alsó ajkamba harapva gondolkodtam, hogy mit is mondjak, mi lenne a megfelelő válasz. Harry kérdőn felvonta szemöldökét, én pedig gyorsan "igen"-t suttogtam.
- Nyolcra itt vagyok akkor érted. - Bátorítóan mosolygott, és közben kipillantott az ablakon mögöttem. - Elállt az eső!- Lelkendezett. Én is megfordultam, és saját szememmel tanulmányoztam az időt. Tényleg nem esett. Végre..
- A-Akkor én megyek..- Felhúztam cipőimet, és vállamra kaptam táskámat.
- Elkísérlek. - S ebben pillanatban kiszállt a járműből, hogy megkerülje, és nekem nyisson ajtót.
- Köszi! - Néztem rá mosolyogva, amire Ő is mosollyal válaszolt.
Átmentünk az úton, majd megálltunk az ajtóm előtt. Valamit mondanom kellene. El akarok mondani neki mindent, mindent. Azt hogy mennyire hiányzik, és hogy mennyire is szeretem. Még mindig.
- Harry.. - Lassan ejtettem ki nevét. Kérdőn felvonta szemöldökét. - K-Köszönöm. - Lehunytam szemeimet. Gyenge vagyok kimondani.
- Szívesen.- Hahotázott pár pillanatig, majd megölelt. Váratlanul ért, de jól esett. Szorosan hozzá bújtam, melegséget árasztott teste. - Este jövök - Suttogta közel fülemhez. Felnéztem rá, és puszit nyomtam szájára. Elengedtem, és a lakás kulcs után kezdtem kutatni. Viszont pont most nem találtam a táskámban, minden ott volt benn, kivéve az a fránya kulcs. Ideges lettem, hogy itt szerencsétlenkedek, és elejtettem a táskámat. Egy pocsolyába.
- A rohadt életbe - Szitkozódtam. Leguggoltam, hogy felszedjem a táskát, de elvesztettem az egyensúlyomat, és elestem. Teljesen elöntötte agyamat az idegesség, dühös voltam magamra. "Szerencsémre" a fenekemre estem, de így is zavart, hogy a hideg, nyirkos járdán üldögélek.
- Ó Liz! - Leguggolt mellém Harry, és mélyen szemeimbe nézett. Én kerültem a szemkontaktust, szégyelltem magam. Hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - Segítek gyere! - Átkarolta vállam, és lassan felsegített. A táskát közben kikaptam a saras vízből, és szárazon maradt fülét szorongattam.
- Nem ütötted meg magad?
- Nem.
- Héj, nyugi. Nincs semmi baj! - Nyugtatgatott. Arca felé fordította arcomat, hogy szemébe nézzek. Közel hajolt számhoz, és megcsókolt. Gyomrom bukfencezni kezdett, ellazultam. Gyengéden csókolt, miközben kezei derekamon pihentek. Visszacsókoltam, és átadtam magam a pillanatnak. Elszállt minden dühöm, teljesen megnyugodtam. Elváltunk, majd adott egy utolsó apró puszit, és autója felé indult. Intett, mielőtt elindult volna.
Remegő kezekkel ügyetlenkedtem az ajtó kinyitásával, majd amikor már amikor bent voltam, felszaladtam a lakásomba. Repülni tudtam volna az örömtől, ami átjárt. Mindenem bizsergett, éreztem érintéseit magamon.
Vigyorogva slattyogtam a fürdőbe, hogy száraz, tiszta ruhát vegyek fel. A tükörben egy boldog, vidám lányt láttam. Rég volt az a lány ilyen boldog. Talán szerelmes. És az a lány én vagyok.
***
Háromnegyed nyolckor még a lakásban rohangáltam, akárcsak egy őrült. Vagy tíz ruhát kiszórtam a szekrényből, de persze egy sem felelt meg. Azonban amikor az órára pillantottam, felfogtam a helyzet súlyosságát, mindjárt itt lesz Harry, én pedig még mindig köntösben vagyok. Végiggondoltam nagyjából, hogy mi is fog este történni, és mivel csak beszélgetni fogunk, egy koptatott farmert kaptam ki a "nadrág" kupacból. Remek, a kiindulási pont már meg van. Hosszas töprengés után egy fehér, virág mintázattal díszített top-ot fogtam kezembe. Csak egy szál topban nem mászkálhatok november végén, ezért még egy szegecses farmer kabátot is hozzádobtam az ouftit-hez. Nos, mivel már felöltöztem, a hajammal is kéne kezdeni valamit, és mivel nem vasaltam ki, ezért egy copfba fogtam. Natúr sminkemet némi szempillaspirállal dobtam fel, és belebújtam fehér magas szárú Convers cipőmbe. Készen álltam, legalábbis ami a kinézetet illeti. Nagyot sóhajtottam, és még egyszer szóról szóra elmondtam magamban, amit Harry-nek fogok mondani. Telefonomat zsebembe süllyesztettem, és kinéztem az ablakon. Pontban nyolc órát ütött az óra, s a fekete Range Rover ott parkolt az út szélén.
- Essünk túl rajta. - Motyogtam. Bezárkóztam, kettesével szedtem lefele a lépcsőfokokat. Kiléptem a bejárati ajtón, és szembetaláltam magam Harry-vel.
- Ó, szia - Mosolygott.- Hoztam neked valamit! - Az eddig háta mögött rejtegetett csokrot átnyújtotta nekem, egy apró puszi kíséretében.
- Köszönöm - Jobban szemügyre vettem a csokrot, többnyire rózsákból állt. A kedvencem..És ezt Ő is tudja pontosan.
Az ajtóban megvárt, ameddig én visszarohantam a lakásba, hogy vázába tegyem a virágokat. Semmiképpen sem akartam, hogy tönkremenjenek.
- Mehetünk? - Kérdezte, miután visszamentem.
- Persze - Mosolyogtam rá.
- Nem fázol?- Nézett rám, amikor épp piros lámpánál ártunk, várva a zöld jelzésre.
- Nem. - Találkozott tekintetünk, és teljesen elvesztem smaragd tekintetében. Annyira elbűvölő, ellenállhatatlan. Lehetetlen megfogalmazni, milyen érzések játszódtak le akkor bennem.
- Akkor jó.- Csak ennyit tudott mondani, ugyanis tovább indulhattunk.
A lakásáig nem nagyon szóltunk egymáshoz, még mindig szoknunk kell ezt az egészet.
Nos, amikor átléptem a küszöböt, akkor még feszültebb lettem. Idegesen rágcsáltam alsó ajkamat, miközben helyet foglaltunk a kanapén. Eljött az idő. Végre.
- Öhm..Én gondolkodtam a dolgokon. - Kezdett bele.
- Harry mielőtt bármit is mondanál, tudnod kell valamit.- Érdeklődően nézett rám, biztatva, hogy folytassam.
-Én is gondolkodtam, és arra jutottam, hogy próbáljuk meg. Én még mindig ugyanúgy érzek irántad, és fogalmam sincs, mi lesz ez után, de én..Szeretlek. Iszonyatosan hiányzol, és szükségem van rád. Szeretlek.-Ismételtem magam kicsit halkabban, miközben könnyeim utat törtek magunknak. Hát ezt is kimondtam. Most Harry vagy elküld, vagy Ő is hasonlókat mond. Félek a választól..
(Véleményedre számítok!)
- Ó a fenébe! - Motyogtam. Pedig annyira tetszett...Annyira passzolt hozzám. Egyszerű. Pont mint én.
Azt hiszem ez pont rányomta a pecsétet a mai napra, feleannyi jókedvvel fordultam vissza, a park irányába.
Jól gondoltam, sokan kihasználják a váratlan meleget. A kisgyerekek fociztak, a felnőttek pedig nem messze tőlük ücsörögtek. Én is kinéztem egy régi, ócska padot, s leültem. Törökülésbe felhúztam lábaimat, a napszemüvegemet felvettem, nem hiányzott most senki, aki felismer. Pláne nem egy bizonyos személy, akiről már jó ideje nem hallottam. Jobb is. Bár félek, még látni fogom..
Előhalásztam farmer zsebemből a fülhallgatómat, és az iphone-hoz csatlakoztattam. A hüvelykujjammal görgettem lefele a zeneszámok között, míg végül Lana Del Rey nevénél álltam meg. Az utóbbi időben "rászoktam" a zenéjére. Páran elítélik a zenei stílusa miatt, pedig olyan gyönyörű melódiákat tartalmaznak zenéi, hogy az valami hihetetlen. Mindig megnyugszok ha egy számát hallgatom, van bennük valami megmagyarázhatatlan különlegesség. Nos, maximum hangerőn hallgattam Brooklyn Baby című számát. Átadtam magam a zenének, hagytam, hogy minden problémámat feledtetve velem magával sodorjon. Lehunytam szemeimet, és magamban énekeltem a szöveget.
Rendesen belemerülhettem a pihenésbe, ugyanis mire feleszméltem már a Blue Jeans ment, pár percre elbóbiskoltam. Hunyorogva pislogtam párat, zavarta szemeimet az éles fény. Beletúrtam hajamba, fújt a szél.
A következő pillanatban majdnem leestem a padról, annyira megijedtem.. Egészen eddig észre sem vettem, hogy valaki ott áll előttem. Feltoltam a szemüveget, az egyik fülhallgatót kivettem fülemből.
- Jól vagy? - Kérdezte az előttem álló személy.
- Uhm, i-igen! - Fél kézzel tényleg meg kellett kapaszkodnom, hogy megóvjam magamat az eséstől.
- Hogy hogy itt vagy? - Tettem fel a nem túl udvarias kérdést. Persze semmi rossz szándék nem volt bennem, örültem Harry-nek. De mégis kíváncsi voltam miként került ide..
- Csak erre sétáltam. Messziről megismertelek.. - Szélesen mosolygott, miközben leült mellém.
- Oh..Miről ismertél meg?
- A hajadról. Még így barnán is gyönyörű színe van. Nem olyan, mint a többi barna. Sokkal különlegesebb, szebb. - Csodálkozva hallgattam végig. Két hónapja mondott nekem ilyen aranyos, kedves dolgokat. És csak most jövök rá, mennyire is hiányzott mindez..
- De mindegy is, úgy is találkozni szerettem volna Veled. - Kezdett egyre hűvösebb lenni, a szél nagyobb erősséggel fújt. Jobban összehúztam magamon a pulóvert, kabátot kellett volna hoznom. Hogy is lehettem ilyen idióta, hogy november végén kabát nélkül mászkálgatok? A telefonomat a zsebembe süllyesztettem, a szél belekapott hajamba, igyekeztem a rakoncátlan barna tincseket fülem mögé tuszkolni.
- Azt hiszem, vihar lesz estére. - Az égre néztem, és a felhőket tanulmányoztam. Még megvolt a mai meleg idő nyoma, azonban ronda, szürke felhők gyülekeztek. Talán ez volt az utolsó ilyen napsütéses nap az idén. Jön a tél. Én pedig majd megfagytam, és itt ücsörgünk egy padon, a szabad ég alatt, bármelyik percben eleredhet az eső. Hát mi komplett idióták vagyunk.
- Fázol? - Aggódóan figyelt, én pedig bólogattam. Hősiesen levette a pulóverét, azonban én nem akartam, hogy Ő fázzon meg.
- Vedd csak vissza. Kibírom hazáig - Felálltam, és a vállamra vettem a táskámat.
- Én nem fázom. Kérlek, vedd fel! Senkinek sem lenne jó, ha megfáznál! - Nem akartam vitatkozni. Feleslegesen elrontottam volna mindent. Óvatosan hátamra terítette a nálam jóval nagyobb ruhadarabot, én pedig a nyakam alatt összefogtam. Mélyen belélegeztem mennyei illatát.
- Nem messze parkoltam le, haza viszlek!
- Köszi - Suttogtam.
Az autóban ülve komolyan elgondolkoztam azon, hogy hogyan is fordulhatott ilyen ítéletidőbe a mai napsütéses nap. Mindenesetre Harry-vel vagyok, és ez minden aggodalmamat elcsitítja. Ameddig velem van, addig akár tornádó is tombolhat. Semmi sem érdekel. Jó, azért ne legyen tornádó..
Gondolkodásomból az autó lassítása zökkentett ki, ugyanis megérkeztünk hozzám. Csak hogy éppen kint már eleredt az eső. Sőt, szakadt az eső, nem csak szimplán esett.
- Van hátul egy esernyő.. - Harry hátrafordult, és a hátsó üléseken matatott. A visszapillantó tükörben figyeltem, ahogy keresi az említett tárgyat. - Vagy mégsem - Fordult vissza tarkóját vakarva.
- Gyorsan beszaladunk. - Javasoltam.
- Áh, bőrig ázunk. Várjunk egy picit, hátha eláll az eső! - Nézett rám kérdőn. Beleegyezően bólogattam, miközben levettem cipőimet. Felhúztam lábaimat az ülésre, és átöleltem térdeimet. Az autó tetején kopogott a jég, még is jó ötlet volt itt bent maradni.
Néma csend uralkodott körülöttünk, én oldalra fordítva a fejem néztem Harry-t. Kihúzta a kulcsot, és zsebébe süllyesztette.
- Azon gondolkodtam, hogy este lenne kedved átjönni egy picit? Beszélgetni, meg ilyenek.. - Alsó ajkamba harapva gondolkodtam, hogy mit is mondjak, mi lenne a megfelelő válasz. Harry kérdőn felvonta szemöldökét, én pedig gyorsan "igen"-t suttogtam.
- Nyolcra itt vagyok akkor érted. - Bátorítóan mosolygott, és közben kipillantott az ablakon mögöttem. - Elállt az eső!- Lelkendezett. Én is megfordultam, és saját szememmel tanulmányoztam az időt. Tényleg nem esett. Végre..
- A-Akkor én megyek..- Felhúztam cipőimet, és vállamra kaptam táskámat.
- Elkísérlek. - S ebben pillanatban kiszállt a járműből, hogy megkerülje, és nekem nyisson ajtót.
- Köszi! - Néztem rá mosolyogva, amire Ő is mosollyal válaszolt.
Átmentünk az úton, majd megálltunk az ajtóm előtt. Valamit mondanom kellene. El akarok mondani neki mindent, mindent. Azt hogy mennyire hiányzik, és hogy mennyire is szeretem. Még mindig.
- Harry.. - Lassan ejtettem ki nevét. Kérdőn felvonta szemöldökét. - K-Köszönöm. - Lehunytam szemeimet. Gyenge vagyok kimondani.
- Szívesen.- Hahotázott pár pillanatig, majd megölelt. Váratlanul ért, de jól esett. Szorosan hozzá bújtam, melegséget árasztott teste. - Este jövök - Suttogta közel fülemhez. Felnéztem rá, és puszit nyomtam szájára. Elengedtem, és a lakás kulcs után kezdtem kutatni. Viszont pont most nem találtam a táskámban, minden ott volt benn, kivéve az a fránya kulcs. Ideges lettem, hogy itt szerencsétlenkedek, és elejtettem a táskámat. Egy pocsolyába.
- A rohadt életbe - Szitkozódtam. Leguggoltam, hogy felszedjem a táskát, de elvesztettem az egyensúlyomat, és elestem. Teljesen elöntötte agyamat az idegesség, dühös voltam magamra. "Szerencsémre" a fenekemre estem, de így is zavart, hogy a hideg, nyirkos járdán üldögélek.
- Ó Liz! - Leguggolt mellém Harry, és mélyen szemeimbe nézett. Én kerültem a szemkontaktust, szégyelltem magam. Hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - Segítek gyere! - Átkarolta vállam, és lassan felsegített. A táskát közben kikaptam a saras vízből, és szárazon maradt fülét szorongattam.
- Nem ütötted meg magad?
- Nem.
- Héj, nyugi. Nincs semmi baj! - Nyugtatgatott. Arca felé fordította arcomat, hogy szemébe nézzek. Közel hajolt számhoz, és megcsókolt. Gyomrom bukfencezni kezdett, ellazultam. Gyengéden csókolt, miközben kezei derekamon pihentek. Visszacsókoltam, és átadtam magam a pillanatnak. Elszállt minden dühöm, teljesen megnyugodtam. Elváltunk, majd adott egy utolsó apró puszit, és autója felé indult. Intett, mielőtt elindult volna.
Remegő kezekkel ügyetlenkedtem az ajtó kinyitásával, majd amikor már amikor bent voltam, felszaladtam a lakásomba. Repülni tudtam volna az örömtől, ami átjárt. Mindenem bizsergett, éreztem érintéseit magamon.
Vigyorogva slattyogtam a fürdőbe, hogy száraz, tiszta ruhát vegyek fel. A tükörben egy boldog, vidám lányt láttam. Rég volt az a lány ilyen boldog. Talán szerelmes. És az a lány én vagyok.
***
Háromnegyed nyolckor még a lakásban rohangáltam, akárcsak egy őrült. Vagy tíz ruhát kiszórtam a szekrényből, de persze egy sem felelt meg. Azonban amikor az órára pillantottam, felfogtam a helyzet súlyosságát, mindjárt itt lesz Harry, én pedig még mindig köntösben vagyok. Végiggondoltam nagyjából, hogy mi is fog este történni, és mivel csak beszélgetni fogunk, egy koptatott farmert kaptam ki a "nadrág" kupacból. Remek, a kiindulási pont már meg van. Hosszas töprengés után egy fehér, virág mintázattal díszített top-ot fogtam kezembe. Csak egy szál topban nem mászkálhatok november végén, ezért még egy szegecses farmer kabátot is hozzádobtam az ouftit-hez. Nos, mivel már felöltöztem, a hajammal is kéne kezdeni valamit, és mivel nem vasaltam ki, ezért egy copfba fogtam. Natúr sminkemet némi szempillaspirállal dobtam fel, és belebújtam fehér magas szárú Convers cipőmbe. Készen álltam, legalábbis ami a kinézetet illeti. Nagyot sóhajtottam, és még egyszer szóról szóra elmondtam magamban, amit Harry-nek fogok mondani. Telefonomat zsebembe süllyesztettem, és kinéztem az ablakon. Pontban nyolc órát ütött az óra, s a fekete Range Rover ott parkolt az út szélén.
- Essünk túl rajta. - Motyogtam. Bezárkóztam, kettesével szedtem lefele a lépcsőfokokat. Kiléptem a bejárati ajtón, és szembetaláltam magam Harry-vel.
- Ó, szia - Mosolygott.- Hoztam neked valamit! - Az eddig háta mögött rejtegetett csokrot átnyújtotta nekem, egy apró puszi kíséretében.
- Köszönöm - Jobban szemügyre vettem a csokrot, többnyire rózsákból állt. A kedvencem..És ezt Ő is tudja pontosan.
Az ajtóban megvárt, ameddig én visszarohantam a lakásba, hogy vázába tegyem a virágokat. Semmiképpen sem akartam, hogy tönkremenjenek.
- Mehetünk? - Kérdezte, miután visszamentem.
- Persze - Mosolyogtam rá.
- Nem fázol?- Nézett rám, amikor épp piros lámpánál ártunk, várva a zöld jelzésre.
- Nem. - Találkozott tekintetünk, és teljesen elvesztem smaragd tekintetében. Annyira elbűvölő, ellenállhatatlan. Lehetetlen megfogalmazni, milyen érzések játszódtak le akkor bennem.
- Akkor jó.- Csak ennyit tudott mondani, ugyanis tovább indulhattunk.
A lakásáig nem nagyon szóltunk egymáshoz, még mindig szoknunk kell ezt az egészet.
Nos, amikor átléptem a küszöböt, akkor még feszültebb lettem. Idegesen rágcsáltam alsó ajkamat, miközben helyet foglaltunk a kanapén. Eljött az idő. Végre.
- Öhm..Én gondolkodtam a dolgokon. - Kezdett bele.
- Harry mielőtt bármit is mondanál, tudnod kell valamit.- Érdeklődően nézett rám, biztatva, hogy folytassam.
-Én is gondolkodtam, és arra jutottam, hogy próbáljuk meg. Én még mindig ugyanúgy érzek irántad, és fogalmam sincs, mi lesz ez után, de én..Szeretlek. Iszonyatosan hiányzol, és szükségem van rád. Szeretlek.-Ismételtem magam kicsit halkabban, miközben könnyeim utat törtek magunknak. Hát ezt is kimondtam. Most Harry vagy elküld, vagy Ő is hasonlókat mond. Félek a választól..
(Véleményedre számítok!)
Nagyon tettszik, tényleg! Siess a kövivel:*
VálaszTörlésSzia! Meg lepi nálam;)http://punkharrystylesfanfiction.blogspot.hu/2014/06/dij.html
VálaszTörlés