II.11**Újabb ütések

Hy Darlings!
Nos, az előző fejezetben azt írtam, hogy hétvégente lesz új rész. Ez sajnos nem igazán jött össze, ugyanis szinte egész hétévégén csak aludni jöttem haza, szörnyen be voltam táblázva, abszolút semmi időm nem maradt írni. És mivel ezt a részt ma raktam fel, valószínűleg megint csúszik a következő, épp ezért hét közepén lesznek új részek. Viszont az előző fejezethez sem jött túl sok visszajelzés, pedig azt mondtátok folytassam a blogot..Na mindegy, remélem most végre minden olvasóm visszatér, és elmondja véleményét a fejezetről. Szóval jó olvasást! <3
Pay.

Tizenegyedik fejezet

Miután minden érzelmet kiadtam magamból, lehajtottam fejemet, és a zoknim bámulásába kezdtem. Könnyeim egymás után gurultak végig arcomon, elmosódott látásom a sok sós könnycsepptől.  Végre kimondtam, amit magamban tartogattam. Hihetetlenül jó érzés, sokkal megnyugtatóbb, mint magamba fojtani minden érzést, amit nem merek kimondani..
A könnycseppektől nedves tenyeremet farmerembe töröltem, és vártam. Talán épp ezért ért váratlanul, amikor is ujjak fonódtak enyémekbe. Értetlenül pislogtam Harry-re, aki szorosan lehunyva szemeit hajtotta le fejét. Összekulcsolt ujjainkat tanulmányoztam, megnyugtató volt. És ennél nem is kellett több. Nincs szükség szavakra, tudom, mit gondol Harry. Ismerem már annyira, hogy ha nem szeretne, és el akarna küldeni, akkor megtette volna. És akkor nem ölelt volna meg, miközben remegő hangon suttogja, hogy „szeretlek”. Mondhatni gyomrom bukfencezett, én pedig a fellegekben jártam. Tudom, hogy mostantól minden jobb lesz. Harry velem lesz, és meg fog óvni minden bajtól. Érzem, hogy így lesz.

- Hiányoztál – Szüntelenül mormolta fülembe, és szorosan magához ölelt.

- Te is nekem. – Ennyit bírtam csupán kinyögni.

- Mutatok valamit, gyere! – Elengedett, a konyhába indult, közben pedig biztató pillantásokat küldve nézett hátra. Közben előkotortam egy zsebkendőt zsebemből, és véglegesen letöröltem könnyeimet. Illetve remélem, hogy ma már nem sírok többet.

- Remélem tetszeni fog – Titokzatoskodott tovább. Én pedig egyre csak kíváncsibb lettem.

- Szóval.. Uhm, én láttalak ma reggel.. És gondoltam örülnél ennek..- Az egyik polcról levett egy kis kék színű dobozkát, és bizonytalanul felém tartotta.
Remegő kézzel nyúltam érte, és szárnyalni tudtam volna örömömben, amikor felnyitottam a kis ékszertartót. Az a karkötő volt benne, amit reggel nézegettem. És amit valaki megvett, mielőtt én odaértem. Szüntelenül mosolyogtam, miközben kivettem a karkötőt a dobozból, és jobban megfigyeltem. Még jobban nézett ki, mint a kirakatban.

- Köszönöm! – Mondhatni Harry nyakába ugrottam, hogy puszit nyomjak arcára. Jó, azért nem szó szerint kell értelmezni a dolgot.  De erőteljesen érzékeltettem vele mennyire is örülök figyelmességének.

- Örülök, hogy örülsz – Nézett rám, miközben szélesen mosolygott, s persze mindehhez társultak a lélegzetelállító gödröcskék.

***

Egész este beszélgettünk, mindenféléről. Be akarjuk pótolni a kimaradt két hónapot, és ez nagyjából sikerült is. Vagyis inkább Harry mesélt többet, én csak felszínesen árultam el egy két dolgot. Örökre el akarom felejteni a történteket, életem legrosszabb szakaszát hagyom mögött.
Mindenesetre megértette mindezt Ő is, tudja min mentem keresztül..
És bizony abban is egyet értettünk, hogy egyelőre titokban tartjuk, hogy együtt vagyunk. Még nagyon friss a dolog, és nem hiányzik a sok gyűlölködés.

- Azért a Fiúknak elmondjuk nem?

- Hát, nekik elmondhatjuk. – Bólintottam rá a dologra.

- Most, hogy ezeket megbeszéltük, én elmegyek zuhanyozni! – Az egyik szekrényében kutakodott, majd miután meglelte, amit keresett, elviharzott a fürdőbe.
Hátradőltem az ágyon, így hanyatt feküdve bámultam a plafont, miközben elmélkedtem. Még nem is fogtam fel igazából a dolgokat, hozzá kell szoknom az érzéshez, hogy valaki törődik velem.
Szorosan lehunytam szemeimet, miközben a Blue Jeans-t dúdolgattam. Hirtelen sötétség lepte el a szobát, ijedten nyitottam ki szemeimet. Kint tombolt a vihar, időnként sárga villanás látszódott a függönyön át. Villámlik. Ó remek. Félek a sötétben, a vihartól meg egyenesen rettegek. Mindesetre nem maradok itt a szobában egyedül, inkább kimegyek a nappaliba, ahol messze vagyok az ablakoktól, és nem látom a villámot. Sötétben tapogatózva jutottam el a nappaliba, majd a kanapén foglaltam helyet. Felhúztam térdeimet, és lehajtottam fejemet. Igyekeztem minden félelmemmel kapcsolatos gondolatot kizárni, és másra terelni kusza gondolataimat. Ráadásul Harry mindjárt itt lesz, ugyanis nem hallom a víz csobogását.
Teljesen elmerültem gondolataimba, arra eszméltem fel, hogy Harry kétségbeesetten nevemen szólítgat.

- Itt vagyok – Hangom egészen elvékonyodott a félelemtől.

- Hát Te? – Egy aprócska fényforrásra lettem figyelmes, Harry bizonyára a telefonjával világít. Nekem is eszembe juthatott volna..

- É-Én csak inkább kiültem ide – Igyekeztem nem kimutatni mennyire is remegek.

- Várjunk csak – Gondolkodott el – Hiszen Te félsz a viharban, igaz?- Közben leült mellém.

Bólogattam, miközben magához ölelt, és növelve biztonságérzetemet szorosan hozzábújtam.
Fogalmam sincs, hogy meddig ültünk ott a kanapén néma csendben, mindenesetre a vihar csillapodni látszott. Teljesen elrepült az idő, s már csak arra eszméltünk fel, hogy visszajött az áram, ugyanis a lámpák felkapcsolódtak. Harry nyakhajlatába rejtettem arcomat, bántotta szememet a hirtelen jött erős fény.  Sokat pislogva hozzászoktam a fényviszonyokhoz, és kimásztam Harry öléből. Megigazítottam ruhámat, és konyha felé indultam, szörnyen éhes voltam.
A hűtőt kitárva magamban megállapítottam, hogy nincs túl sok minden „itthon”, míg végül meg nem akadt pillantásom egy kis tálka epren. Felcsillantak szemeim, és kivettem a hűtőszekrényből a gyümölcsöket.

- Éhes vagy? – Hátulról ölelt át, és apró puszikat nyomott fülem mögé, amit halkan kuncogva tűrtem.

- Uhum – Épp a nutellás üvegről próbáltam lecsavarni a tetejét, több kevesebb sikerrel.

- Segítsek? – Nevetett.

- Most kinevetsz? – Megfordultam, és lebiggyesztettem ajkaimat.

- Ó dehogy – Miközben magához húzott egy csókra, kivette kezemből az üveget.

Játékosan eltoltam magamtól, és a sértődöttet játszottam, miközben szúrós szemmel figyeltem, ahogy egy könnyed mozdulattal lecsavarta a mogyorókrém tetejét. Szélesen mosolyogva felém nyújtotta, én pedig kivettem kezéből.
Fogtam a vacsorámat, és az egyik bárszéken helyet foglalva nekiláttam. Harry közben mellém ült, és könyökére támaszkodva figyelt. Megjegyzem utálom ha néznek evés közben…

- Nem igazán szeretem ha néznek, miközben eszek – Jelentettem  ki anélkül, hogy ránéztem volna. Akkor biztos, hogy elröhögném magam.

- Ne haragudj – Mondta komolyan. Vagyis csak próbálta komolynak tettetni magát, de majdnem

elnevette magát.. – Én is megkóstolhatom?

Belemártottam egy nagyobb szem epret a nutellába, és felé nyújtottam. Nem vette ki kezemből, hanem közelebb hajolt, és úgy harapott bele, hogy tartottam.

- Hmm, egész finom – Bólogatott elismerően.

Körülbelül éjfélig szórakoztunk még a nutellával, folyton összekente a számat, hogy mondván Ő majd leszedi. Ehelyett minden másodpercben megcsókolt, s ez így ment sokáig. Egész jól elvoltunk, nincs is jobb dolog, mint éjfélig fent lenni a szerelmeddel, és egy üveg nutellával játszani.
A „játékunk” végén egyre nagyobbakat ásítottam, kimerültem.

- Álmos vagy? – Kérdezte, s közben letörölte szám sarkából a maradék csokit.

- Igen. – Pislogtam fel rá álmosan.

- Akkor gyere! – Amint kimondta olyan menyasszony stílusban felkapott, és a hálószoba felé cipelt.

Amint beértünk nagyon óvatosan lerakott az ágyra, s én azonnal kényelembe helyeztem magam. Harry mellettem feküdt, és átkulcsolta kezeit derekam körül, én pedig összefűztem ujjainkat. Apró puszit nyomott nyakamra, jó éjszakát kívánt. Nem kellett sok, hamar álomba merültem, csupa boldog gondolattal.

***

 

A reggeli napfény elég erőteljesen betűzött az ablakon, nem bírtam visszaaludni. A hátamra akartam fordulni, azonban nem igazán sikerült, mivel Harry kezei szorosan tartottak. A fejem a mellkasán pihent, éreztem minden egyes szívverését. Megnyugtató volt hallani édes szuszogását, miközben néha néha megmozdultak ajkai. Igazán aranyos látvány volt reggel.

- Nem igazán szeretem, ha néznek miközben alszok – Szólalt meg reggeli rekedtes hangján.

- Bocsánat – Mondtam halkan, miközben igyekeztem kiszabadulni ölelő karjai közül. Miután érezte, hogy kicsit szorosabban tart a kelleténél lazított szorításán, s én sóhajtva arrébb feküdtem.

- Jól aludtál? – Kérdezte, miközben szemeit dörzsölgette.

- Remekül – Mosolyogtam, miközben rezgő telefonomért nyúltam.

- Mondjad – Emeltem fülemhez a készüléket, amin Vanda neve villogott.

- Ugye sikerült? Együtt vagytok? Merre vagy? Mikor lesz az esküvő?? – Vanda majdhogynem kiabált, így Harry is hallotta a kérdéseit, mosolyogva hallgatta barátnőmet.

- Hé, állj már le – Nevettem én is. – Minden rendben van.

- DE MEGINT JÁRTOK?? – Harry rázkódott a nevetéstől, én igyekeztem visszafogni magamat. 

- Ne kiabálj már – Csitítottam. – Azt hiszem igen, nyugodj már le! De ne mondd el senkinek! – Kértem.

- Jó rendben, de örülök nektek!

- Akkor én most leteszem, vigyázz  magadra . –Zártam le a beszélgetést.

- Szóval akkor mi megint járunk – Nevetett Harry.

- Nagyon úgy néz ki – Helyeseltem.

- De még meg sem kérdeztem hivatalosan.. – Gondolkodott el.

- Mit? – Csodálkoztam. Túl korán még van nekem..

- Uhm.. Elizabeth Clark, leszel a barátnőm? – Vigyorgott.

- Örömmel Mr. Styles!

- Akkor ezt is megbeszéltük – Nevetett.

 

Fél délelőtt csak lustálkodtunk, én csak késő délután megyek dolgozni, Harry szabadnapot kapott mára, tehát bőven volt időnk egymásra. Sokat beszélgettünk, de volt amikor csak ölelkezve feküdtünk. Lényegtelen, hogy mit csinálunk, élvezek minden egyes Harry-vel töltött percet, pillanatot.  Egy idő után viszont kezdett nyomasztó lenni, hogy csak fekszünk, és nekem sürgősen kávéra volt szükségem.

- Főzök kávét neked – Mondta Harry, miután csókot nyomott számra, és kimászott az ágyból.

Én is feltápászkodtam,  gyorsan átöltöztem, lecserélve a Harry-től kapott ideiglenes „alvó” ruhámat.
A pólóját a fürdőbe raktam, és a nappalin átvágva kimentem az erkélyre, az ott levő hintaágyra telepedtem. Magamra terítettem a pokrócot, ami oda volt rakva, és lassan hajtottam lábammal a hintaágyat. Elmélkedve figyeltem a tájat, meg látszik a vihar utóhatása. Ahogy elnézem ma sem lesz jobb az idő, bár nem úgy néz ki, hogy, ma is hatalmas vihar várható.
Közben Harry is kiült mellém, kezében két bögrével.

 

Mivel nem volt nagy forgalom az üzletben, hamarabb hazamehettem, ami pontosan nyolc órát jelentett. Én egyáltalán nem bánom, az iskolai krediteket ugyanúgy megkapom. Most igazából két helyen dolgozok, két egymástól eltérő műszakban, a kávézói munkámat ugyanúgy megtartottam, plusz emellé jön a másik munkám, amit az egyetem miatt csinálok, egy cipőboltban gürizek a pontokért. Ezt követeli meg az iskola, ugyanis ha nem lesz elég hozott pontom, nem diplomázhatok le. Ami ugyebár elég nagy szívás lenne, ha már egyszer fizetem a sulit, akkor igazán jó lenne megszerezni azt a nyamvadt diplomát. Elvileg tavasszal lehet már újra pályázni az ösztöndíjra, mindenképp megpróbálom, elég nagy segítség lenne.
Ma különösen nehéz volt a cipőkre, és a vevőkre koncentrálni, ugyanis csakis Harry-n járt az eszem. És ezt még csak nehezítette, hogy percenként küldött egy sms-t. Egy ideig még bírtam, aztán elegánsan közöltem vele, hogy ha nem hagyja abba, ki fognak rúgni. Ezután már csak egy üzenetet kaptam, amiben ez állt; „Remélem nem rúgtak ki, de ha igen, az sem lenne túl nagy baj, mert akkor több időt tölthetnénk együtt.. Viszont nem tudok érted menni, ugyanis be kell mennünk a stúdióba megbeszélésre. De ha nem bánod, akkor amint vége van megyek hozzád egyből.
Hazafele nagyon vigyázz magadra! Hxx”

A válaszom:

„Nem rúgtak ki, de ha kirúgtak volna, akkor a Te lelkeden száradt volna, hogy nem lesz diplomám!
Rendben, este várlak. xox

A tél közeledte egyet jelentett azzal, hogy hamarabb besötétedik, esélyem sem volt világosban hazajutni. Utálok ilyenkor a városban mászkálni, nem túl biztonságos.. Sűrűn hátranézegettem, csak hogy meggyőződjek arról, hogy nem követ senki sem.
Mikor már csak 10 méterre voltam a lakástól, érdekes dolgot fedeztem fel. Nyitva volt a bejárati ajtóm.. Görcsbe rándult a gyomrom, rossz előérzetem támadt.  Ki nyithatta ki, amikor rajtam kívül senki sem lakik a házban? A főbérlő csak januárban jön haza.. Harry még a stúdióban van.
Akkor ki a fene mászkál bent? Hirtelen arra tudtam csak gondolni, hogy Daniel vár rám odabent.
Nos, nem is kell mondanom, hogy így meg nem is mertem bemenni.
Itt kint nem maradhatok, Harry lakása túl messze van, a rendőrséget pedig nem hívhatom ide, azzal a szöveggel hogy ’egy elmebeteg betört a házamba, de ez nem biztos, még nem néztem meg!’
Pár percig vártam, nagy levegőt vettem, és lassan megközelítettem a házat. A szívem a torkomban dobogott, remegett mindenem. Óvatosan, egyesével szedve haladtam a lépcsőfokokon.
A lakásajtó is nyitva volt. Szóval tényleg van itt valaki. 
A vér is megfagyott bennem, amint beléptem a lakásba.. Szét volt verve az egész nappali, a kanapé fel volt borítva, az üveg poharak össze voltak törve, minden szét volt barmolva. Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy jobban körülnéztem. Látszólag nem vittek el semmit, az illető célja a kár okozás lehetett. A következő pillanatban felkapcsolódott a villany.

- Hello Elizabeth – Hangzott fel hátam mögül.

Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam ki áll mögöttem. Bárhol felismerném reszelős hangját, melyhez annyi szörnyűség társul. Daniel.

- Mit keresel itt? – Kiabáltam remegő hangon.

- Csak gondoltam meglátogatlak.. – Erős ujjak fonódtak csuklóm köré, s egy hirtelen mozdulattal a földre rántott. – Hallom újra egymásra találtatok göndörkével! – Erős ütést mért arcomra.

- És ezért most megbüntetlek! - Istenem, most segíts meg! Kérlek, most az egyszer segíts rajtam, nem akarom hogy megint bántson!